CSÁD
Az Országgyűlés 2023 novemberében hagyta jóvá egy legfeljebb 200 fős katonai kontingens Csádba küldését. A hivatalos indoklás a terrorizmus elleni harc, Csád stabilitásának megőrzése és az illegális migráció megfékezése volt. A kiszivárgott HM-előterjesztések szerint csak a 2026-os évre 27 milliárd forintos költségkeretet irányoztak elő a misszióra. Ebből a logisztikai feladatok 21,8 milliárdot, a személyi és dologi kiadások pedig 4 milliárdot tettek volna ki.
A nyilvánosságban és a honvédségen belül Orbán Gáspárt, a miniszterelnök fiát hozták összefüggésbe a misszió előkészítésével. És most kapaszkodj meg valamiben ami stabil: azért merült fel benne a gondolat, mert előzőleg Afrikában önkénteskedett, ahol szerinte szólt hozzá az Úr az égből, és arra kérte, hogy mentse meg a keresztényeket. De szívesen megnéztem volna néhány főtiszt arcát, amikor ezt meghallotta. Mínusz 5 fokban a honvédségi teherautók fele nem indul el, de 27 milliárd van fantazmagóriákra.
Orbán Gáspár központi, koordináló szerepet töltött be a csádi misszió előkészítésében, bár ezt a kormány kezdetben titkolni igyekezett. Az előkészítő utak során többször próbálták elrejteni a jelenlétét: arcmaszkot, napszemüveget viselt a hivatalos fotókon, vagy a háttérbe húzódott, hogy ne ismerjék fel. Akárhol végzett Katonai Akadémiát, a rejtőzködés tudományát nem sajátította el. Mint egy három éves gyerek, amikor a két kezével eltakarja a szemeit, és akkor őt már nem is lehet látni.
A missziót gyakorlatilag Orbán Gáspár „álmaként” kezelték a honvédségen belül, aki – családi hátterének okán – közvetlen ráhatással bírt a katonai vezetés döntéseire. A beszámolók szerint ő volt az, aki a tervezés során elfogadhatónak tartotta az akár 50 százalékos veszteséggel járó műveleteket is, azzal érvelve, hogy a magyar katonáknak „vérrel kell tapasztalatot szerezniük”.
A kormányzati kommunikáció 2026 tavaszára már igyekezett távolítani őt a projekttől, Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter pedig kampányfogásnak minősítette a misszióval kapcsolatos állításokat, annak ellenére, hogy Orbán Gáspár afrikai szerepvállalása több forrásból dokumentált tény.
Míg a hivatalos kommunikáció nemzetbiztonsági és migrációellenes érdekekkel indokolta a tervet, a belső beszámolók szerint Orbán Gáspár személyes meggyőződése és vallási küldetéstudata volt a folyamat valódi motorja. Ennek ellenére, valami Isteni Gondviselés útján megmaradt az elkölteni tervezett 27 milliárd forint és senki nem halt meg. Abba már belegondolni is borzalom, hogy ha egy önjelölt Próféta lázálmaira – csak azért, mert a Miniszterelnök fia – eltapsolható egy év alatt 27 milliárd forint és feláldozható pár tucat emberélet, akkor mi folyik ebben az országban, ha valódi, komoly dolgokról kell dönteni.
Ne szóljon bele!
Ne szóljon bele a magyar belügyekbe az, aki nem a hatalom érdekben akar beleszólni.
Amikor David Pressman, egykori amerikai nagykövet kritikusan szólt a magyar kormány tevékenységéről, akkor a kormánypárt tagjai egymással versenyezve tiltakoztak a belügyekbe történő durva beavatkozás miatt. Ha az amerikai alelnök pusztán azért iderepül Washingtonból, hogy felszólítson a Fideszre történő szavazásra, akkor abban a világon semmi kivetnivaló nincsen. (Amikor J.D. Vance amerikai alelnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok együtt fog működni Magyarország mindenkori vezetésével, függetlenül a soron következő választások eredményétől, akkor azért Orbán vágott egy „Mi a tök!?” arcot.) Kormányzó Urunk imádta volna, ha Trump személyesen jön el, de a nagy békeharcos éppen Iránt bombázza porig. Azért egy telefonhívás belefért. Ha a csaj telefonál, de a randira nem jön el, akkor lázas éjszakára már nem igazán lehet számítani.
Azok is beleszólhatnak a magyar belügyekbe, akik nem Magyarországon élnek, de hajlandóak a Fideszre szavazni. Ha külföldön élnek, de nem a Fideszre szavaznának, akkor utazzanak sokat és álljanak végtelen hosszú sorokba, ha szavazni akarnak.
Sok buta ember van a világon, de annál butább nincsen, aki a politikusoktól következetességet, igazságot, vagy egyszerű logikát várna el.
Valaki letett a Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának közelébe egy táskát, benne
4 kg robbanóanyaggal. Elég pontosan megjósolták ezt a szakértők, meglehetősen egyhangúan állították már több mint egy héttel ezelőtt, hogy valami hasonlóra számítani lehet. Önmerénylet, hamis zászlós művelet, bármi, ami segíthetne a megtépázott Fidesz szimpátiát visszaszerezni.
A Miniszterelnök persze kialvatlan szemekkel azonnal a helyszínre sietett, kicsit összetoporogni a helyszínt. Más értelme nem nagyon lehetett. Mutatta a tettrekészségét. Mutatta, hogy fenyegetettség van. Mutatta, hogy ő majd megvéd. Erre szokták mondani, hogy védjen meg téged az Orbán Viktor.
Aleksandar Vučić szerb elnök tájékoztatta Orbán Viktort az esetről, és a rossz nyelvek szerint arról is, hogy hol sikerült beszereznie az amerikai robbanóanyagot.
Recept a győzelemhez
Egyszer kell nyerni, de akkor nagyot.
Kétharmad birtokában átírod az alkotmányt. Átalakítod a választási törvényeket, megváltoztatod a körzethatárokat, a győzteskompenzációval és a határon túli szavazatokkal biztosítod az egyenlőtlen feltételeket.
Leuralod a médiát. Mindegyiket tönkreteszed, vagy felvásárolod, amelyik neked nem tetszik. A közmédiát propaganda eszközzé silányítod. Ha eleget sulykolsz valamit, a legvadabb butaságokat is elhiszik.
Verseny nélküli közbeszerzésekkel biztosítod az ehhez szükséges anyagiakat.
Saját embereiddel töltöd fel a közhivatalokat, a Választási Bizottságtól a Média Hatóságon át az Alkotmány Bíróságig. Köztársasági Elnöknek bármilyen szervilis figura megteszi.
Kezdődhet az ellenségkép-gyártás: folyamatos kampányüzemmód, ahol mindig kell egy külső vagy belső ellenség (Brüsszel, migráció, Soros, stb.), ami fenntartja a társadalmi polarizációt és a tábor mozgósítását.
Ha ez nem elég, riogasd a választókat háborúval.
Újságírókkal ne állj szóba. Csak olyanokkal, akik az előre megírt kérdéseket tehetik fel. Minél kevesebbet nyilatkozol, annál kevésbé hibázol. Ha mégis ki kell állnod az emberek elé, vigyél magaddal fekete kabátosokat, akik elhallgattatják a kétkedőket.
Korlátozd a civil szférát. Az államtól független szervezeteket megbélyegzed vagy ellehetetleníted.
Alapítványokba szervezed az egyetemeket és a kulturális intézményeket a hosszú távú ideológiai dominancia érdekében.
Olyan sarkalatos jogszabályokat alkotsz, amelyeket egy esetleges kormányváltás után is csak kétharmaddal lehet módosítani, így gúzsba kötve az utódokat.
Ha ezeket végig csinálod, nem kell számot adnod sikertelen kormányzásról, gazdasági állapotokról, vagy hogy miért élnek csireke-farháton a nyugdíjasok.
Többszörösen kipróbált recept, ajánlhatod hasonszőrű külföldi barátaidnak is.
Nem az a kérdés, hogy lopnak-e?
Egy ismerősöm, akinek kisboltja van, azt mondta, hogy nem az a kérdés, hogy az alkalmazottak lopnak-e, hanem az, hogy milyen mértékben. Hogy belefér-e még a kalkulált kiadásokba.
Nem példa nélküli, hogy nem bírnak ellenállni a csábításnak azok, akiket odaengedünk a kasszához. A baj a mértéktelenséggel van. Nem elég egy 350 négyzetméteres, úszómedencés budai villa, hanem Versailles-pusztára van szükség. Úgy gyűjtik a kastélyokat, mint más a bélyeget. A magánvagyonok mérete a magyar gazdaság egészéhez képest számszakilag sem elhanyagolható, a korrupció valódi költsége nem a „ellopott” pénzösszegben, hanem a gazdasági hatékonyságvesztésben rejlik.
Mészáros Lőrinc becsült vagyona 2025-re elérte az 1400 milliárd forintot, ami a teljes éves magyar GDP nagyjából 1,6%-a. Az 50 leggazdagabb magyar (akik között jelentős számban vannak kormányközeli üzletemberek) összvagyona 8500 milliárd forintra tehető. Ez már a GDP több mint 10%-át teszi ki.
Jelentős ez, vagy elhanyagolható?
Összehasonlításképp: a GDP 1,6%-a (egyetlen ember vagyona) több, mint amennyit az állam egy évben a teljes felsőoktatásra vagy bizonyos egészségügyi ágazatokra költ. Tehát ezek az összegek makrogazdasági szinten is látható tételek.
A közgazdászok szerint a korrupció nem ott fáj a legjobban, hogy valaki vesz egy yachtot, vagy egy repülőt, hanem a következő mechanizmusok miatt:
Túlárazás: A közbeszerzések jelentős része verseny nélkül zajlik. Ha egy közbeszerzést verseny nélkül, 20-30%-kal drágábban nyer el egy kiválasztott cég, az az összeg közvetlen veszteség az adófizetőknek.
Hatékonyságvesztés: A legfőbb probléma, hogy nem a legügyesebb, leginnovatívabb cég kapja a munkát, hanem a csókos. Ez hosszú távon lassítja a GDP növekedését, mert a piaci verseny megszűnik.
Elvesztett uniós források: A rendszerszintű korrupció miatti jogállamisági viták következtében több milliárd eurónyi forrást zároltak vagy vesztett el az ország, ami közvetlen GDP-kiesés.
A Transparency International 2024-es és 2025-ös jelentései szerint Magyarország az Európai Unió legkorruptabbnak érzékelt országa. Ez a befektetői bizalmat is rontja: a tőke oda vándorol, ahol kiszámítható a jogrend, nem oda, ahol „politikai hátszéllel” lehet csak boldogulni.
Nyilván nem ész nélkül csinálják. Ha el tud tűnni 500 milliárd úgy, hogy minden szabályos, az már szakértelemre vall. Befektették és nem sikerült. Mi ezzel a baj? Könnyen jött, könnyen ment.
A magánzsebekbe térített összegek értéke is jelentős, de az ország számára a valódi kár az elmaradt fejlődés, a verseny hiánya és a befagyasztott uniós milliárdok, amelyek összesített értéke sokkal magasabb, mint bármilyen yachté.
Kedves Tiszások! A „Tiszta hang” örvendetes, reméljük párosul a „Tiszta kéz”-el.
Origó lapszemle 2026. 03. 25.
Brutális árat fizetnek az ukránok Zelenszkij meggondolatlansága miatt
A cikkben ukrán nőkről írnak, akik elvesztették otthonukat, javaikat, rengeteget szenvednek, de újra kezdik és nem adják fel. Egyetlen szó sincs arról, hogy ezekért ki a felelős. A címből megtudhatjuk, hogy a szerző mit gondol: Zelenszkij meggondolatlansága, vagyis, hogy nem adta meg magát és nem adta át önként az országa területeit az oroszoknak. Ugyanezt nyilatkozta Orbán Balázs politikai igazgató is: „Pont ’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett. … ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert ’56-ban az lett, ami lett.” Így vélekedik Orbán Balázs október 23-ról, nemzeti ünnepünkről.
Az ukránok minden nap fenyegetik Magyarországot
Nem fenyegetik. Volt egy mondata Zelenszkijnek egy sajtótájékoztatón, amiből a magyar kormámymédia csinált fenyegetést egy tudatos félrefordítással.
A ponos szöveg ez: Reméljük, hogy az Európai Unióban egy bizonyos személy nem fogja blokkolni a 90 milliárd eurót – vagy legalábbis annak első részletét –, és az ukrán katonák megkapják a fegyvereket. Ellenkező esetben egyszerűen megadjuk ennek a személynek az elérhetőségét a fegyveres erőinknek, a fiainknak. Hadd hívják fel, és beszéljenek vele a saját nyelvükön.
Ezt nevezi a kormánypárt halálos fenyegetésnek. Telefonhívásokba nem szokás belehalni. Csak ha közben kirepül az ablakon. Az meg orosz módszer.
Szijjártó Péter jól képviseli az országot, tehát a Tisza ellensége
Ha az a jó képviselet, hogy az Európai Unió zárkörű megbeszéléseiről rendszeresen kirohan tájékoztatni Lavrov orosz külügyminisztert, akkor tényleg nagyon hasznos. Az oroszoknak. Azt is megtudhatjuk, hogy az ellenzék nem ellenzék, hanem ellenség.
Atomerőműként sugárzott a magyar jobboldal ereje a CPAC-en
Tényszerű állítás, akinek van kéznél egy Geiger–Müller-számláló, azonnal ellenőrizheti is a valódiságát.
Az oroszok döbbenetes bejelentésén ámuldozik a világ: itt a harmadik világháború
A háborús hisztériakeltés a kormánymédiában folyamatos.
„Egyes nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértők már a világszerte zajló konfliktusokat a harmadik világháborúként jellemzik – írja a TASZSZ, vagyis az orosz állami hírügynökség, amelynek a hitelessége vetekszik az 1835-ös New York Sun-al, ahol egy cikksorozatban azt állították, hogy egy neves csillagász denevérszárnyú embereket, egyszarvúakat és építkező hódokat fedezett fel a Holdon. Akkor is ámuldozott a világ.
Egy ukránbarát kormány nemcsak háborúba vinné hazánkat, nemcsak fegyvert adna, de odaadná a magyarok pénzét is Ukrajnának. Ezt nem engedhetjük!
Ez az állítás minden ránkvirradt napon többször elhangzik a kormány által vezérelt médiumokban. Hogy pontosan ki vinné és milyen háborúba hazánkat, annak feltárásával mindig adósak maradnak. Mi támadjuk meg az ukránokat? Vagy az oroszokat? Vagy bennünket rohan le az Egyesült Arab Emírségek? Kínzó kérdések, melyekre hiába várunk választ.
Kiderült az igazság, Orbán Viktor messze népszerűbb Magyar Péternél
Ez abból derül ki, hogy a kormánypárt rendezvényén többen voltak, mint a Tisza Párt rendezvényén.
Ez tipikus Fidesz narratíva. Nem hazudnak, csak nem mondanak igazat. Orbán Miskolcra látogatott, melynek lakossága 147 ezer fő, Csorna lakossága viszont, ahol Magyar Péter volt vendég, kevesebb, mint 9700 fő. Tényleg többen voltak Miskolcon. Az okok egyelőre nem világosak. Mármint az újságíró számára.
Telefon
Szia drága Rózám, merre vagy? Szia drága Sárikám! Drága Flórácskám édesapád vagyok! Figyelj, biztos látni fogod majd a hírekben, hogy az ukránok megfenyegettek, most már nemcsak engem, hanem titeket is. Gyereket meg unokát. Csak azért hívlak, hogy ne ijedjetek meg. Nem kell komolyan venni, kamu az egész, mi találtuk ki. Mondott valamit a Zelenszkij, amit egy kissé félrefordítottunk, és így olyan, mint egy fenyegetés. Megpróbálunk ezzel is egy kis ukrán ellenes hangulatot kelteni, de ti ne féljetek, mondom, nem komoly az egész.
Jól van, ölellek drága, szia!
Kilocsolt vér
„Hiába locsoltam ki a szívem vérét a győzelemért, a vereségért én leszek a felelős” – nyilatkozta Orbán Viktor. Miniszterelnök úr, erre semmi szükség. Bőven elég lett volna, ha nem szalasztja el Magyarország eddigi legnagyobb esélyét a jóléti társadalmakhoz való felzárkózásra. Hogy ne csak szavakban, hanem a mindennapi életben is ténylegesen az Európai Unio közösségének hasznos és megbecsült tagjai lehessünk. De nem ezt az utat választotta, hanem Ön lett a tüske a köröm alatt meg a bot a küllők között.
A baj az, hogy leginkább a mi bringánk nem halad. Az őszödi beszédből nem azt hallotta meg, hogy be kell fejezni a lopást, a csalást, és végre el kell kezdeni a valódi kormányzást, hanem azt, hogy hazudtunk reggel, este meg délben. Sőt már ott tartanak, hogy akkor is hazudnak, ha kérdeznek (Nemzeti Konzultációk). Nem azt tanulta meg, miképp kell jól vezetni egy országot, hanem azt, hogy hogyan lehet jól megvezetni. Ha nincs mivel büszkélkedni, akkor megteszi a jól bevált háborús riogatás. Mindig is ezzel operált, ez bubekségének a fundamentuma. Az agresszor oldalára állt, miközben 15 másodpercenként hajtogatja, hogy béke, béke.
De Önt nem a béke, hanem a háború tartja a hatalomban. Ez az egy, amire számíthat.
A nem létező háborús vészhelyzettel tudott a kétharmadon kívűl rendeleti kormányzást bevezetni.
Úgyhogy ha már annyira folyatnia kell a szíve vérét, a véradó helyek szeretettel várják!
Heti tarkabors
Hatalmas betűk, hangos videók harsogják: a Fidesz bevezette a 14. havi nyugdíjat.
Tulajdonképpen így igaz, csak egy kis pontosításra szorul.
2026. februárjában a nyugdíjasok megkapták a 14. havi nyugdíj 25%-át.
A teljes 14. havi nyugdíjat majd 2029-ben fogják kézhez kapni.
Attól még kampányolni már most is kitűnően lehet vele.
Azért kell az oroszoktól vásárolnunk a kőolajat, mert olcsóbban adják, mint mások.
Azt, hogy ez az állítás megfelel-e a valóságnak, nem lehet pontosan tudni, mert titkolják a szerződéseket, de tegyük fel, hogy igaz. Akkor vajon miért drágább az üzemanyag nálunk, mint Csehországban, ahol már leváltak az orosz olajról? Azért, mert a beszerzési ár nálunk nem befolyásolja az eladási árat. Az állam nekünk drágán adja és nagyot kaszál rajta.
A kormány teljességgel elfogadhatatlannak tartja, ha külföldről megpróbálnak beavatkozni a magyar választásokba, mert első és legfontosabb a szuverenitás.
De ha Merco Rubio amerikai külügyminiszter eljön Magyarországra és fullba nyomja a kormány propagandát, akkor a szuverenitást nyugodtan elviheti az ördög.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadója Vlagyimir Megyinszkij kijelentette, hogy az oroszok készek akár több millió embert is elveszíteni, és évekig kenyéren és vízen élni annak érdekében, hogy a Donyec-medence orosz kézen maradjon, valamint a „különleges hadművelet” egyéb céljai is megvalósuljanak.
Remélem, hogy ezzel csak az eltökéltséget akarta kifejezni, de nem gondolta komolyan. Ha komolyan mondta, akkor sem a saját gyerekeire gondolt, ebben biztos vagyok. Annyira nem ostoba, hogy ne tudja, hogyan kell a csalánt úgy verni, hogy másnak fájjon.
Azért egy agyi MRI vizsgálatra feltétlenül szüksége lenne.
Miért ne lehetne Gáspár Evelin a későbbiekben külügyminiszter?
Olyan színvonalú biztos lenne, mint a Lavrov barát Szijjártó Péter.
Juhász László: Választás elé
Ha az időd kevés, a betű sok, (ez bizony 2318 szó) akkor összefoglalom: ami ma történik, nem egyik napról a másikra lett ilyen. Ez nem hirtelen romlás, hanem hosszú évek következménye. A döntésed nem nulláról indul. Olvasd végig.
Ezt a sok gondolatot azért raktam össze napokat fordítva rá, csiszolgatva, pontosítva, tényekre rákeresve, mert felbaszta az agyamat a kérdés:
„Hát kire szavazzak? Arra a nyikhajra?” Ezt már nem lehet lenyelni, visszanyelni mint egy refluxos savanyút.
„Hát kire szavazzak?” kérdés egy hazugság, kényelmes és pusztító. A „Hát kire szavazzak?” kérdés valójában nem kérdés, hanem önfelmentés. Megalkuvó mondat, amely elfedi a lényeget: azt, hogy a hallgatás is döntés. És a legveszélyesebb. A jövő nem biztos. De látható. Két képe van.
Az egyikben a gyerekeink korán megtanulják, hogy ne kérdezzenek, csak alkalmazkodjanak és funkcionális analfabéták maradnak, biflázzanak az internetről másodpercek alatt megszerezhető tudást az értelmes kreatív képesség helyett. Megtanulják, hogy a tehetség kivándorol, a maradás magyarázkodás, a kérdés veszélyes, az ország pedig egyre szűkülő tér, ahol mindig valaki más dönt helyettünk.
A másikban nincs csoda. Csak lassú, vitákkal teli, kínos munka. Intézmények, nem emberek. Szabályok, nem kegyek. Európa nem jelszóként, hanem hétköznapként. Nem hősök, hanem polgárok. És tiszta levegő és napsütés.
Ez a választás nem kényelmes. De a gyerekeink soha nem a kényelmünket kérik majd számon rajtunk. Hanem azt, hogy megpróbáltuk-e?
Amikor 2022 tavaszán a Fidesz elsöprő többséggel megnyerte a választásokat, akkor is sütött a nap, azt gondoltam lesz változás. Nem lett. Sőt lett.
„Jó, hát akkor itt fogunk élni.” Csorgott le a keserűség lelkekbe; beleszarok az egészbe, de élni kell. És csak lassan eszmélt az ember, tapintotta azt a mérhetetlen szörnyűséget hogy baltázták el magukat ellenzékinek maszkírozó megélhetési rablók a bimbózó akaratot. Hogyan hagyta magára az egész népet a magát ellenzékinek álcázó megélhetési elit. Hogyan adták el az egészet a Fidesz nem többségének. És most újra a tovább élésükön akarják elhamvasztani milliók akaratát. Nem, Ne tovább.
„Orbán Viktor: Nehogy azt higgyék, hogy a megelőző választásokon mi olyan arányban nyertünk, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben.”
És ha most megpróbálok visszanézni, lebegni a visszafojtott keserű üvöltés mocskos habjain, hát nagyon, de nagyon sajnálom az ellopott éveket, a kreatív és aktív ország korai demenciába hullását, nem, nem sorolom tovább mert papír el nem bírná ami idejönne, bevezetésül, inkább nézzük, hogyan jutottunk ide:
Volt annak valami avas bukéja, hogy 1989 október 23.-án Szűrös Mátyás kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot. Nem dőlt le a régi világ, csak levették róla a táblát. Szűrös személye szimbolizálja a magyar rendszerváltás alapproblémáját. Nem lett igazságtétel, nem lett elszámoltatás és különösen nem lett morális újrakezdés. Lett új név, új zászló régi reflexek. Szűrös Mátyás nem a szabadság hőse volt, hanem a régi rendszer utolsó, intelligens gondnoka.
A rendszerváltás idején az első parlament a Kossuth címer helyett másodszori nekifutással az akkori kormány előterjesztésének megfelelően a koronás címert nyilvánította Magyarország állami címerévé. A forradalmas Kossuth címer helyett maradtunk az ezeréves államiságot jelző koronás címernél, jobbágy mentalitással, megalkuvással együtt. A forradalom mentes forradalom érintetlenül hagyta a lelkekben a kádári kor befogom a pofám, úgy lesz jó nekem mentalitását és csak lestük kolbászosodik-e már a kerítés?
És aztán jött a Gorenje korszak. Minden nagyon fontos és nélkülözhetetlen hűtőmágnest megvehettünk szabadon osztrák boltokban. „Magyar Ne Lopj” táblák az utak mellett sebtében felállított konténer üzletekben. A szabadság tárgyiasult mámora lebegett a Wartburg tetején utazó hűtőládák körül.
A rendszerváltás utáni első kormány (MDF Antall József, halála után Boross Péter) bukása nem egy párt bukása volt, hanem egy illúzióé. Annak az illúziónak a bukása, hogy elég leváltani a rendszert, és majd minden más magától rendbe jön. A kiábrándultság, százezrek munkanélkülisége, a nem így gondoltuk és még mindig nem értük utol Ausztriát, akik tegnap előnyben voltak ma már még inkább. Az ipar leépítése, az ország kiszőkítése. Ha a kutyám elindult volna szájában egy szál vörös szegfűvel ő is választást nyer 1994-ben. Szavaztunk egy magát az önmegtartóztatás béklyójába gubancoló MSZP-SZDSZ kétharmadra.
Az MSZP–SZDSZ kétharmados többséggel rendelkezett, mégsem élt vele korlátlanul. Bevezették a 4/5-ös törvények intézményét, önként korlátozva saját alkotmányozó erejüket. Amit azután le is hülyézett a Fidesz hatalom rögtön, és amint tehette, eltörölte.
A Bokros csomag fájt, megszorított, ám az állam működött, de fájt. Az MSZP-SZDSZ kormányzott, de nem lelkesített. A FIDESZ ezt felismerve új történettel, új arccal (van nekik sok a sifonérban) állt elő, irányt váltott, liberálisból nemzeti konzervatív, városi értelmiségből vidéki, érzelmi politizálás lett. Jött a kockás ing, gumicsizmás díszlet.
És az ország szép csendesen elfordult az érzelmi renddel csábító FIDESZ felé. Orbán Viktor ekkor érthette meg, nem programmal kell nyerni hanem történettel. Mi vagyunk a nemzet, ők a múlt. És lett egy, még európai, FIDESZ-MDF-Kisgazdapárt koalíciós kormány 1998-ban. A Polgár mint politikai termék, nem lett mindenkié, nőtt a társadalmi feszültség és már ekkor megmutatkozott az orbáni mi és az ők. Jött Medgyessy és a jóléti fordulat ígérete.
A vereséget Orbán nem tudta feldolgozni, 1998-ban még kormányozni akart, 2002 után már uralkodni. 2002 nem egyszerű kormányváltás volt, hanem töréspont. Nem azért, mert a Fidesz vesztett, hanem mert a vereség értelmezése megváltozott. Orbán Viktor nem demokratikus váltásként élte meg, hanem igazságtalanságként. Nem azt kérdezte, mit rontottunk el, hanem azt, hogyan lehet ezt még egyszer nem elveszíteni. A 2002-es vereség nyomán, annak hatására születhetett meg az a felismerés, amely később rendszerré vált: nem elég nyerni, úgy kell berendezni az országot, hogy legközelebb már ne lehessen veszíteni.
2002 után a Fidesz már nem párt volt, hanem várakozásban lévő hatalom. Ez volt az a pillanat, amikor a Fidesz végleg elengedte azt a gondolatot, hogy váltógazdaságban politizáljon. A „haza nem lehet ellenzékben” mondat nem retorikai túlzás volt, hanem program. Azt üzente: aki nyert, az csak „birtokolja” a hatalmat, de nem jogosult rá.
A társadalom pedig, amely addig mindig másoktól várta a rendet, lassan hozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy a rend ára a szabadság. És 2010-ben újra eljött a pillanat, „Csak egyszer kell nyerni, de akkor nagyon” és ki tudta akkor hogy ez azt jelenti, hogy leuraljuk és hazavisszük az országot?
De addig is, 2002-ben a Medgyessy kormány a jóléti ígéretek nyomasztó súlya alatt kezdett működni. Béremelések, 13. havi nyugdíj. Hamis egyensúlyban, népszerű, de fenntarthatatlan módon. Halogatás, majd később megoldjuk. 2004-re az SZDSZ egyre nyíltabban bírálta koalíciós partnerét és Medgyessyt. (És felbukkant a D209 számú ügynök, erős és konkrét utalással Medgyessy állampárti múltjára. Itt ebben a hosszú írásban az ügynök vádakról nem ejtünk szót, mert soha nem érnénk a végére) A SZDSZ delegálta pénzügyminiszter Draskovics Tibor látta a veszett szaladást a jóléti semmibe, a pénztelen ígéretek halmazát, változtatni akart és így politikai kockázattá vált Medgyessy és az MSZP számára. Draskovics önálló entitássá vált, önállóan kommunikált, reformer volt, hiteles pénzügyes, „biztosíték” az EU és a „piacok” felé. Az SZDSZ egyértelmű nemet mondott menesztésére. Medgyessy megbukott, annak ellenére, hogy 2004. május elsején – a csatlakozásról szóló népszavazás után – beléptünk az EU-ba. A belépési szerződést Medgyessy írta alá, az ígéret teljesült, de ez akkor már kevés volt.
És lásd, itt még európai kormányzás volt, miniszterelnök megbukhatott, a parlament választhatott új miniszterelnököt Medgyessy sportminisztere személyében és jött a Gyurcsány korszak. A fiatal, energikus politikus az MSZP politikusa reformretorikát használt és a modern baloldal ígéretével érkezett. Alapvetően reformkormányt akart, mindent akart. Államháztartási rendbetételt, oktatási, egészségügyi reformokat, eurót.
Ez remek gondolat volt. De az őszinte beszéd a gazdaságról elmaradt. A költségvetés romokban a 2006-os választást mégis megnyerte az MSZP-SZDSZ koalíció.
2006 májusában zártkörű megbeszélésen, szocialista frakció ülésen Gyurcsány elmondta hírhedt beszédét aminek egy mondatára a FIDESZ ráépítette a továbbiakban folytatott indulati utcai politizálását. „Hazudtunk éjjel, nappal, hazudtunk minden hullámhosszon” Ám a másfél órás beszéd többi része a kiszivárogtatás felhasználójának, a Fidesznek nem volt érdeke nagydobra verni, hiszen annak lényege az volt, Elvtikéim, itt a hazugság, a lopás vége. Kormányozni kell. A csapból is a „hazudtunk éjjel, nappal” ömlött. Jól szervezett, „spontán” utcai zavargások, TV-székház felgyújtása, rendőri túlkapások. KÁOSZ. Népszavazás vizitdíjról, politikai fordulópont a legitimitásvesztésben, Gyurcsány elvesztette az államot, 2009-ben lemondott.
És maradt utána kiégett baloldal, erkölcsileg meggyengült demokratikus nyelv és a mérhetetlen vágy a REND után, amit aztán a Fidesz 2010-ben elhozott az ő drága jó népének. De addig még fokozott gyorsulással csúszás a szakadékba. 2008-as gazdasági világválság, összeomlás, elszabadult árfolyamok, devizahitelek bedőlése. Egy év Bajnai kormány, úgy ahogy stabilizálta a gazdaságot és 2010-ben kétharmaddal nyert a Fidesz.
Amikor azt mondjuk, hogy a Fidesz mindent átrendezett lefelé, akkor ez nem költői túlzás, hanem konkrét, felismerhető folyamat. Először megszűntek a fékek és ellensúlyok. Az Alkotmánybíróságot kiüresítették, az Alaptörvényt nem közös minimumként, hanem politikai fegyverként használták. Nem jogállam lett új alkotmánnyal, hanem hatalomtechnika jogi köntösben. Megszűnt a társadalmi párbeszéd. Nem volt többé egyeztetés, vita, érdekképviselet. Egyirányú lett a beszéd: fentről lefelé. Aki kérdezett, gyanússá vált. Aki vitatkozott, ellenség lett.
Orwell csak áll, és nyelvével csettint, ez igen.
A jó pásztor a pulpitusról folyamatosan farkast kiált. Nem azért, mert jön a farkas, hanem mert a félelem fegyelmez, a rettegés terel, és az ijedt nyáj nem kérdez. Aki fél, az hálás a védelemért. Aki hálás, az engedelmes. Így válik a védelem ürüggyé, a gondoskodás zsarolássá, a rend pedig hatalommá. A rendeleti kormányzás nem kivétel lett, hanem norma. Előbb a migrációs válságot tették politikai eszközzé (2015) – miközben az emberek egyszerűen csak átvonultak az országon, Nyugat felé, sokszor állami segítséggel, hogy a díszlet mielőbb elmenjen. Aztán jött a járvány, amikor százmilliárdokért lehetett felesleges gépeket vásárolni, iratokat ledarálni, raktárakat őriztetni. Végül a háború. Mindig volt „rendkívüli helyzet”, és soha nem lett rendkívüli a hatalomgyakorlás. Csak állandó.
A háború retorikája pedig már nem a biztonságról szól, hanem a kifelé sodródás igazolásáról. Brüsszel ellenség lett, az Európai Unió akadály, a közösen elfogadott szabályrendszerek jogtalan beavatkozássá változtak. A hatalom szemmel láthatóan dolgozik az EU-ból való kilépésen. A hatalom végrehajtó közegnek tekinti a társadalmat. Ez a számítás téves. Az ország nem akar kilépni az EU-ból, nem szeretnénk útlevéllel menni Ausztriába.
És itt mindenképpen írnom kell az Európai Unióból érkező pénzről. Minden értelmetlen ha ezt nem pontosítjuk megfelelően és hűen.
Magyarország 2004 óta nettó kedvezményezettje az Európai Uniónak. Ez nem vélemény, hanem szám. Ezermilliárdok érkeztek infrastruktúrára, oktatásra, egészségügyre, felzárkóztatásra, regionális fejlesztésre. Ha ezek a pénzek úgy hasznosultak volna, ahogyan azt egy működő államban szokás, ma nem itt tartanánk. Nem lenne leépült egészségügy, kivéreztetett oktatás, tömeges kivándorlás, reményvesztett vidék. De nem így történt.
Az uniós pénz nem fejlesztési eszköz lett, hanem hatalmi cement. Nem a jövőt építette, hanem a jelent betonozta be. Körforgalmak a semmibe, kilátók kilátás nélkül, lombkorona sétányok lombkorona nélkül, privát lakásként szolgáló vendégházak, stadionok közszolgáltatás helyett, díszburkolatok tudás helyett. Nem azért, mert ezekre volt szükség, hanem mert ezeken keresztül lehetett pénzt kivezetni. Sokszorosan túlárazott, haveri cégeknél landoló állami megrendelések. Jogilag szabályosan, erkölcsileg romboló módon.
Az EU-források döntő része nem társadalmi haszonná, hanem magánvagyonná alakult.
A fejlesztéspolitika nem arról szólt, hol van a legnagyobb szükség, hanem arról, hol van a „megfelelő kéz”. Így lett a felzárkóztatásból dinasztiaépítés, az integrációból lojalitási rendszer. A pénz jött, de nem az országot vitte előre.
És amikor Brüsszel kérdezni kezdett – hová lett, miért nem látszik, miért nincs hatása -, akkor lett az EU „ellenség”. Nem azért, mert beleszól, hanem mert számonkér. Nem a szuverenitást támadta, hanem a következmények nélküli lopás rendszerét.
Ez az igazi tragédia: hogy miközben a propaganda azt harsogja, „Brüsszel tönkretesz minket”, a valóság az, hogy Brüsszel tartotta életben ezt az országot, amíg hagyta. Az EU nem elvette a jövőt, hanem pénzt adott hozzá – csak éppen nem a társadalom használta fel, hanem egy szűk hatalmi kör. Innen nézve a mai EU-ellenesség nem ideológia, hanem önvédelem. Nem elvi vita, hanem menekülés az elszámoltatás elől. És amikor a pénz elapad, amikor a feltételek megjelennek, akkor válik világossá: nem Európa hagyta el Magyarországot, hanem a hatalom hagyta el Európát. Hagyná el Európát.
És mindehhez társultak azok az átlátszó, mégis működő csalások, amelyek nemcsak a gazdaságot, hanem a közgondolkodást is mérgezték. Ilyen volt a rezsicsökkentés. Egy politikai termék, amelynek lényege nem az volt, hogy olcsóbban jutunk energiához, hanem hogy az árképzését átláthatatlanná tegyék. A közbeiktatott kereskedőkön, állami és félállami cégeken keresztül óriási pénzek vándoroltak el, miközben az állampolgár azt hitte, nyert. Nem nyert. Fizetett. Csak nem látta hol.
És mi is történt a nyugdíjasokkal? A svájci indexálás megszüntetése után az értékvesztést nem korrigálták, helyette alamizsnát szórtak: egyszeri juttatásokat, választások előtti „ajándékokat”. Nem biztonságot adtak, hanem függőséget. Nem jogot, hanem kegyet.
A magánnyugdíjpénztárak államosítása súlyos törés volt. Nemcsak pénzt vettek el, hanem elvágták az öngondoskodás lehetőségét, és kimondták: az államé minden, a jövőd is. Ez már nem gazdaságpolitika volt, hanem uralmi aktus.
Ezzel párhuzamosan zajlott a dinasztiaépítés. Nem egyéni korrupció, hanem rendszeresített kleptokrácia. Családtagok, barátok, strómanok – közpénzből magánvagyon, állami megrendelésekből kastélyok, földek, bankok. A nemzet nevében, a nemzet ellenében.
És mindennek ott volt az eredendő bűne, a székházügy. Már a kezdetekor megmutatta, hogy ez nem értékalapú politizálás, hanem zsákmányszerzés. Hogy a „nemzeti” szó nem erkölcsi tartalom, hanem fedőnév. Hogy nem az országért, hanem valakikért folyik ez az egész.
Innen nézve minden későbbi lépés logikus. Nem véletlen, nem kisiklás, nem „rossz döntések sorozata”. Talán éppen ez volt a terv? És szándékoltan nem írok az MNB-ből szellentésként, nyomtalanul eltűnt száz milliárdokról, Mészáros Lőrinc mesés gazdagodásáról, mert ezek ugyan fájó tények, a gondolat ébredéséhez kellenek, de nem szükségesek.
És mindezt beborította egy mindent eluraló propaganda, amely nem meggyőzni akar, hanem helyetted gondolkodni. Megmondja, kitől félj, kit gyűlölj, mit ne kérdezz meg. A valóság nem megszűnt, csak lecserélték. Ez nem kormányzás volt, hanem lelki átnevelés. Az Orbán-rezsim nem egyszerűen megosztotta az országot – ebből csinált rendszert. A gyűlölet náluk nem indulat, hanem módszer. Ha a magyar a magyartól fél, akkor nem kérdezi meg, hová lett a pénz, az iskola, a kórház, a jövő. Ezen túl kell lépni, különben mindig lesz új ellenségkép.
A történelem nagyon szigorú lesz velünk. Azért, amit elmulasztottunk. Az a rengeteg erő, energia és pénz, amely az elmúlt években magángazdagodásra és az állandó kétharmad bebiztosítására ment el, nem az ország javát szolgálta. Ezek nem „rossz döntések” voltak, hanem elterelt prioritások. És a történelem nem alkudozik.
A jövő felől nézve minden egyszerűbb és kegyetlenebb. A gyerekeink nem ideológiát örökölnek, hanem következményeket. És azt a mintát, amit mi hagyunk rájuk: lehajtott fejjel túlélni, vagy felegyenesedve változtatni.
A kérdés most már csak ez: érted-e a szót? És ha igen: mit kezdesz vele?
Destruktív hatalomszerzés
A politika szereplői a legkülönfélébb módon próbálnak a hatalom közelébe kerülni.
Nézzük milyen klasszikus eszközökkel próbálkozhatnak:
Obstruktív viselkedés
A politikatudományban és szervezetelméletben ismert stratégia:
a döntéshozatal tudatos akadályozása annak érdekében, hogy a vezetés inkompetensnek tűnjön.
Formálisan együttműködő, de a szabályokat extrém módon alkalmazó és ezzel
az ügymenetet bénító magatartás.
Célja: a rendszer működésképtelenné tétele,
a vezetők hitelességének rombolása.
Az obstrukció klasszikus elve:
„Tedd kormányozhatatlanná a rendszert, hogy a kormány bukjon.”
(Bot a küllők között, tüske a köröm alatt.)
A manipulációkutatásban ismert minta:
Problémát generálsz vagy felnagyítasz. (Ellenség, veszély)
A rendszer működését gyengíted.
Felkínálod magad megoldásként.(Ha esetleg pillanatnyilag nincsen nálad jobb.)
Ha egyik sem jön be, akkor mindenhonnan kirúgnak és nem férsz hozzá a támogatásokhoz.
(Megüzentük Brüsszelnek: Nem fizetünk. Vissza üzentek: Mi sem.)