Mennyország

Persze, hogy érdemes jó embernek lenni. Aki jó, az halála után felkerül a mennyországba. És a mennyország nem egy rossz hely. (Bár a pokolban több az ismerős.)

A mennyországban nem kell a szemöldököt tépkedni. Nem lesz szuvas a fogad. Nem dugul el az orrod és nincs szőr a füledben.
Ott olyan távirányító meg szemüveg van, amelyet sosem kell keresni. (Bár valószínűbb, hogy TV nincsen. Ha van is, tutira nincs benne reklám.)
Az inged ujja nem rövid, és nem is térdig ér, a belevarrt címke nem csürüszköli a nyakad. Az ottani cipőktől nem lesz véres a sarkad.

A mennyországban csak szellemi táplálék van, így nem kell többet sem eszenziz, sem antiregulárisz  bifiduszokkal küzdened. A hasad sem fújódik fel.
Nincs pénz, mindenki a szükségleteinek megfelelően részesedik a javakból. (Ez nagyon ismerős valahonnan.) A mennyországban nincsen gázszámla. Semmilyen számla nincs, csak az, amit a lelkiismereteddel kell elszámolnod. A mennyországban nincs helye hangos szónak, veszekedésnek, határvillongásnak, más országba tévedt lövedéknek, vitának, hogy melyik az igazi isten.
A mennyországban nincsen szúnyog meg piaci légy. Mindenkinek, aki kíváncsi rá, pontosan megmutatják, hogy hol van a G pont. A mennyországban nem hideg a lábad. A tudósoknak nem kell felfedezni az isteni részecskét, mert az egész Isten ott van az összes részecskével együtt. A mennyországban nincsenek ügyvédek, politikusok, brókerek.

Az nagyon érdekes, hogy először minden gazember felkerül a mennybe, hiszen az Úr előtt kell számot adnia az életéről, márpedig az Úr a mennyben lakozik ezt mindenki tudja. Ráadásul kicsit kevésnek tűnik az a két lehetőség, hogy vagy a pokolba lehet kerülni, vagy a mennybe. Az ember nem vegytisztán jó, vagy rossz. Lehet, hogy valaki fiatalon ölt, de aztán papnak állt és negyven évig maga volt a megtestesült jóság. Dilemma. Nehezíti a dolgot, hogy mivel másodpercenként két ember hal meg a földön, nem sok idő marad a földi halandó megítélésére az Isten színe előtt. Persze ez csak kötözködés, azért Isten az Isten, hogy ezeken úrrá tudjon lenni.

Feltámadni sem lehet egyszerű, nem tudhatja a halandó, hogy miként kezdi újra az izé… életet akartam mondani, de nyilván nem az életet, hanem a ki tudja mit is, talán az öröklétet. Ilyen szempontból a reinkarnáció sokkal érthetőbb: most ember vagyok, de azelőtt zeller voltam és mentem a levesbe.

Azt sem tudom pontosan, hogy ha dolgozni sem kell, meg enni sem kell, meg TV sincs, akkor mit is csinálnak a mennyországban egész nap, valószínű még aludni sem kell, akkor még ott van pluszban az éjszaka is. Vagy ott mindig világos van? Ezt majd alaposan megfigyelem, ha arra felé járok.

Zsák krumpli

Ágota gondosan végignézte a nőt, aki szembe nézett vele a tükörből. Nem is rossz, nyanya – mondta magának.
Kicsit közelebb hajolt.
Tényleg fantasztikus ez a szempilla spirál! Őserdő! Full dögös!
A kissé lilásra rajzolt szemöldökkel is meg volt elégedve. Tulajdonképpen az egésszel nincs semmi probléma.
Haj, hajfestés, egy kis pajkos melír, néhány lazára besütött tincs, abszolúte rendben van. Szájfény, szájkontúr. Sehol egy szőrszál. Smink: alapos, de nem feltűnő. Nem úgy a dekoltázs, amely az idők folyamán egyre lejjebb és lejjebb csúszott, mostanra a van rajtam felső, de alig lehet észrevenni kategóriába érkezett. Ágotát nem zavarta, ha belebámultak a melleibe: ha van eladó dinnyéd, ki kell tenni a pultra. És egyébként is: pasit ma így lehet szerezni és punktum! Akinek nem tetszik, ne bámulja! Igaz, lehetne kicsit feszesebb, kicsit teltebb, de ez van, legalább cici, egy pompázó virág, nem pedig olyan, amelyik bimbó marad mindig.

Rozsdabarna lenruhát viselt, nem feszülőset, röhögnie kellett, amikor látta, hogy egyébként megfontolt nők hogyan gyömöszölik bele magukat a két számmal kisebb holmikba, hogy aztán nevetségessé váljanak.
Darázs derekat nagyon szeretett volna! Ágota kutatott az emlékezetében, volt-e karcsú valaha, talán kislány korában, de később már biztosan nem. Már azt is megkapta valamelyik szilveszter este egy félig beszívott pasitól hogy úgy néz ki, mint egy zsák krumpli! A hülye paraszt!
Ha valaki, akkor én adok magamra – gondolta. Hetente járok fodrászhoz, havonta manikűr, pedikűr, válogatott ruhatár, szép és kényelmes cipők, trendi kellékek, gyantázott lábak és hónalj. Fanszőrfazon.

Ráadásul hülye sem vagyok. Rendszeresen olvasok, járok moziba, színházba, koncertekre. És mióta élek egyedül? Több mint hat éve. Uramisten! Hat év!
Bezzeg Gyöngyike, a kis munkaügyes, akinek annyi esze van, hogy minden nap bekapcsolja a GPS-t, amikor indul haza, havonta más pasival szaladgál. Volt, hogy egyszerre ketten várták a kapuban, mert az egyikről megfeledkezett. Még Ambrus Feri, az osztályvezető is rástartolt, pedig a Ferinek három gyereke és csinos felesége van. Ma, ha valaki vastagabb a szívószálnál, az már a kutyának sem kell. Az üzletek is tele vannak olyan ruhákkal, amit csak a harminc kilósok tudnak hordani. Nincs annyi anorexiás a világon! Szeretem, ha van rajta mit fogni – mondták régen a pasik, de ezek mára valahogy kipusztultak. Szét fogyókúráztam az agyamat, volt, hogy 8 kiló le is ment, de aztán 10 jött vissza. Ettől a nyolcvan kilótól soha nem fogok tudni megszabadulni. Ennyi van, és kész! Aki veszi, viszi!
Már persze ha bírja a kis nyeszlett ürge.

 

 

 

 

Mese

Egyszer a Nagy Vezír szerteszéjjel, de lehet, hogy keresztbe és kasul járt az országban, hogy lássa: milyen dolga van a szegény népnek. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak, csupa miniszterek, meg korrumpálhatatlan képviselők.
Egy falu határában szóba elegyedett egy öreg szántó-vető emberrel. A Nagy Vezír ezzel a szóval köszöntötte az öreget:

- Tisztességgel, öreg!
Felelte a szántóvető:
– Szó nincs róla! Köszönet a NAV-nak!
– Aztán messzi-e még a messzi?
–Az biztos is, sokkal inkább, mint a C. Ronaldo!
Azt kérdi aztán a Nagy Vezír:
– Hány pénzért dolgozik kend?
– Én bizony, uram, hatért. Ebből négyet rögvest a sárba dobok. Járulékok egyebek.
– S hányból él kend?
– Kilencből – mondja az öreg.
– Hát a plusz három honnét lesz?
Felelte az öreg:
– Vissza igényelek egy kis ÁFÁ-t.
Tovább kérdez a Nagy Vezír:
– Hát öreg, hány még a heti kettő?
– A bizony, Nagyuram, már csak évi kettő. Az is csak kék bogyóval.
– Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? – kérdezi a Vezír.
– Amíg van EU-s pályázat, megtesszük, amit lehet.
Az öltönyös nagyurak tovább vonultak, a Nagy Vezír odahajolt a
legkedvesebb slapajához:
– Látod, mennyire értem a nyelvüket?
Kizárt, hogy vidéken veszítsünk.

Bamba

Egy ügyfelemet kellet visszahívnom telefonon.

Jó napot kívánok, Jánosi urat keresem.

A vonal másik végén visszafojtott, elhaló hang:
Most nem tudok beszélni, bamba vagyok.

Rendben, mondtam, majd később hívom.

Letettem a telefont és csodálkoztam. Kedd van, délelőtt fél tíz, és van aki már be van rúgva. Ráadásul be is vallja, hogy milyen bamba. Délutánig nyolcszor meséltem el az esetet fűnek-fának, hogy milyen emberek vannak.

Másnap újra hívtam.

Jó napot kívánok, Jánosi urat keresem.

Üdvözlöm – mondja – elnézést, hogy tegnap nem tudtam beszélni, mert bankban voltam.

Valóban semmi sem az, aminek látszik. És elnézést!