Tengo
Hetente egyszer – többnyire szerda délután – elmennek a srácok lábtengózni.
Vén csókák, addig házasodtak meg váltak, meg cserélgették a munkahelyeket, amíg ki nem vívták ezt a jogot magunknak. Foci után ulti, rotációs vendéglátással, isznak valami jóféle pálinkát, van egy kis házi kolbász, szendvics, lilahagyma, saláta, süti, sóspálcika, vörösbor. A háttérben blues vagy rock szól, a csajok meg néha be-benéznek, hogy kell-e még egy kis apró, (kell! ) vagy bármi más (kell).
Komolyan szükségük van ezekre a heti összejövetelekre. Igazából nem csak a fizikum edzéséről van itt szó, leginkább a lelküket cirógatja a dolog. Ezért aztán felvállalnak érte némi kellemetlenséget.
Itt van mindjárt ZS., akire a város van rábízva, amikor 24 órás szolgálatban van. Többnyire a 22 órás intézkedés és kettő óra alvás után érkezik a tengópályára. A láng az idők folyamán nemhogy nem aludt ki benne, hanem egy kétlábon járó bozóttűz, nincs elveszett labda, az “elvesztett mérkőzés” szóösszetételt pedig nem is érti. Űzi, hajtja a társakat, gyerünk, ne toporogjál itt mint kezdő buzi a gőzben!
Három óra futkosás után hiányozni kezd neki az a fél tüdő, amit még triatlonos korában veszített el, amikor fejre állt bringával még huszonévesen. De olyan még nem volt, hogy őmiatta ki kellett volna hagyni tengónapot.
A másik csapattag B. épített egy ranchot, a környékbeliek nála tartják a lovaikat. Negyven kilométert képes menni nyereg nélküli lóháton, az ismertebb sörkutaknál tankol. Ex íjász oktató, erdő, állatok, madarak, lovak, és még lovak.
Jönnek is a vendégek, nézelődnek, lovagolnak, szükség is van a pénzre, de tengónapot kihagyni? Soha.
Rendszeresen eljön P. is, aki könyvkiadó, – hát ne tudd meg. Szerzők, korrektorok, grafikusok, levilágítók, nyomdák, kötészetek, szállítók, könyvkereskedők tucatjai próbálják meg rászorítani, hogy tengó helyett az irodájában intézkedjen. Nem sikerül nekik.
W. kiadványszerkesztő, általában reggel 8 és fél kilenc között ér be a munkahelyére. Senki nem kéri ezt tőle számon, övé a bolt, mehet amikor akar, de húsz év vállalkozói múlttal a háta mögött sem lehet biztos abban, lesz-e elegendő megrendelés? Könyvelőnek, politikusnak, ügyvédnek, jogásznak áll most a zászló – mondja mosolyogva, ott nemigen kell aggódni. A reklám területéről az a vélekedés alakult ki, hogy hazug, nagyotmondó, ügyeskedő emberek játszótere, a szakma pedig erősen rásegít, hogy ez a kép így is maradjon.
Ha esetleg napokig a kutya nem keresi fel, nem telefonál, mit gondoltok mikor jut legalább fél tucat ember eszébe, hogy valamire szükség lenne, de AZONNAL? Igen, szerdán délután, amikor indulna tengózni. Ott ül hétfőn, kedden csütörtökön, pénteken, ha kell hétvégén is bemegy, éjszakai műszakra is kapható, de az a helyzet, hogy kizárólag szerdán van munka!
Mást se hallani, mint hogy mozogni kell, sportolni kell. Ha hétvégén mész el, akkor azt mondják: szép kis alak, amikor végre a családjával lehetne, akkor csavarog a haverjaival. Ha hét közben mész el, akkor azt mondják: na ez is jó kis munkaerő, inkább elmegy focizni, ahelyett, hogy dolgozna. Ha nem mész: ez még arra se hajlandó, hogy felemelje a seggét a fotelból.
Megyünk, oszt jó napot!
Időszakos barát
Feltűnő, hogy mostanában mennyi vaskos, fekete táska imbolyog a városban. Benne rejtőzik a tuti üzlet, az ígéretes jövő, a milliós fizetés, a magam ura vagyok illúzió.
Időszakos Barát (a továbbiakban IB) telefonál rám, te üzletember vagy Winikém, ezt látnod kell. MLM korszakban serdültem férfiemberré, én csak tudom, hogy nagyon titkolózni kell, ez a multi ukáz, nem szabad megmondani, hogy mi a találkozó tárgya, mert ha elmondod, mindenki elhajt a búsba. Szép feladadat: nyolc-tíz éve nem látott távolabbi ismerősökkel kell elhitetnünk, hogy mindig is mekkora barátok voltunk és ideje már találkozni. Ez a formula pontosan megfelel az kereskedelmben lépten-nyomon tapasztalható vevőfogó módszernek: bármekkora hülyeséget lehet hirdetni, csak tenni kell mellé egy csillagot, mellyel jelezzük, hogy amit hirdetünk, az egyátalában, de tényleg és abszolút nem úgy van. Nem is az a lényeg, hanem az, hogy az oltári nagy hazugság hatására menj el az áruházba (bankba, üzletbe, szolgáltatóházba), aztán ott majd jól rádakaszkodnak, elkapják a véknyadat és nem eresztenek, csak ha a véred kifolyt, persze nem helyben, de egy apró betűkkel szedett, egyoldalúan megváltoztatható szerződéssel eret vágnak rajtad és ezt az egyéb ígéretekkel szemben tuti biztosra veheted.
Szóval jön IB, késik másfél órát, igaz telefonál, nem jött a busz, meg valami közbe is jött, de aztán csak befut, cigöli a nagy koffert. Leülünk, kezdődik a puhítás-tájékoztatás-meggyőzés. Megtudom, hogy mekkora balfék a világ, senki nem törődik az egészségével, mindenki csak robotol mint állat, ő bezzeg lement Somogyba, saját csirkét eszik és saját tejet iszik. Aztán egy merész átkötéssel már Amerikában járunk, valami bekellszarni nagy cég dollár százmilliókat ölt ebbe a szerkezetbe, és most már nem kell hónapokig fájdalmas és hosszadalmas kezelésekre járnunk, hanem öt perc alatt megmérhetjük, hogy miképp szolgál a kedves egészségünk, és ha van valami baj, akkor olyan pirulák, porok meg mifenék állnak rendelkezésünkre, hogy teszünk a feltámadásra, itt még meghalni se szükséges, annyira tuti jó itt minden. RB-nek a szigorú évek mélyre szántották a barázdákat az arcán, a szem alatti barna táskák olyan hatást keltenek, mint ha sosem venné le a napszemüvegét. Nem tudom, hogy a sportpályákkal, stresszel, vagy a szénhidrátokban gazdag ételekkel barátságban volt-e az elmúlt években, a különféle párlatokkal viszont biztosan igen. Tényleg furcsa volt hallani az ő szájából, hogy mekkora seggfej mindenki, aki nem törődik az egészségével. Többféle óriási lehetőséget szalasztottam el. Beszállhattam volna a bizniszbe, vehettem volna én is egy nagy fekete koffert, benne egy szobapárásítóhoz meglepően hasonlító műanyag kütyüvel, és én is találkozhattam volna az összes régi barátommal. Mivel ez nem igazán érdekelt, felmérethettem volna potom huszonvalahányezerért, (ami máshol százhúszezer), hogy van-e bennem sötétben bujkáló, rémhíreket terjesztő titkos kór, ami lehet, hogy most még nem, de előbb utóbb rám tör és akkor majd megnézhetem magam. Ha ez sem érdekel, akkor még mindig ott vannak a táplálék kiegészítők, mindegyik garantáltan klinikailag tesztelt, és ezentúl se köhögni, se krákogni se orromat fújkálni nem kell majd többé. Végül is abban maradtunk, hogy ha már ekkora hülye vagyok, hogy semmi nem érdekel, legalább mondjak öt olyan ismerősömet, akikre rá tudna törni, persze szigorúan elhallgatva, hogy milyen ügyben keresné fel őket.
Emberem 30 percet vett el az életemből. Ennyit mindig áldozok egy régi barátra.