Az Istenek játékai a hálózaton

Ilyen nincs is. (DE.)

Van egy hálózatom, 3 gépet meg egy nyomtatót aggattam egy routerre.
Dolgozgatok serényen, mikor érzem, hogy az egész elkezd köhécselni, két percig
is eltart, amíg elküld egy kétsoros levelet. A weboldalak betöltődnek ugyan, de csak felibe-harmadába,
az oldalak egy-egy része hiányzik.
Pingeljük a hálót, látjuk, hogy szakadozik szépen.
Jött egy hétvége, hétfőre már csak nyekergett a kóceráj, semmit nem talált meg.
Innentől kín és szenvedés.
Hívom a T-Home dinosaurus jellegű óriáscéget, azt mondják megnézik.
Felhívják a figyelmemet, hogy 72 óra náluk az eljárási határidő.
Ez már az önindítózásnál marhára nem tetszik, pedig még csak most indulnánk.
Három nap, internet nélkül, hogy fogok dolgozni?
Nagy veszteség ez nekem. De nincs mit tenni, ha hepciáskodom megsértődnek és idén már ki se jönnek.
No de.
Délután jön egy sms plusz egy e-mail, hogy a hibát elhárították.
Örülök, mert még nem tudom, hogy nincs miért.
Robogok a géphez, nem megy.
Hívom őket. (Nyomja meg az egyest, nyomja meg a kettest,
adja meg ezt a kódot meg azt az adatot, akcióinkra kíváncsi, nem – anyádra se vagyok kíváncsi.)
Nagyon készségesen meghallgatnak, majd felveszik a hibabejelentést, most figyelj:
megint közlik, hogy 72 óra alatt intézkednek. Hű, mondom, így nehéz lesz kicsúszni
a határidőből, ha minden mondatomra újra indul a stopper.
Másnap megint jöttek az értesítések, hogy a hibát elhárították.
A net persze prüszköl, nyüszög. Ekkor ragadtam meg a drótot és a routert kihagyva
belegyömöszöltem az egyik gépbe. Úgy ment, mint Talma fénykorában.
Tehát a router a hibás. Elrohantam, vettem egy vadi újat és kicseréltem.
Akadozott.
Mennyi az esélye annak, hogy az új routernek is ugyanaz a baja, mint a réginek?
Kihívtam a szuperszervizt.
Azt mondották, hogy kijönnek bruttó 8 ezerért, de mivel platina kártyás ügyfél vagyok,
kapok 15% kedvezményt. Így brutto 6800 ft-ot kell majd fizetni, de csak akkor, ha a
hibát ténylegesen elhárítják.
Kijött a tag, minden megmért, külön-külön minden ment, de ha összedugtuk őket, akadozott.
Leballagott a srác a kocsijához és felhozott egy harmadik routert, amivel úgy megy
a cucc, mint még soha. Viszont a megbeszélt 6800 ft helyett kiszámlázott 15 ezer forintot,
mondván: a 6800 csak a kiszállás, utána jön az óradíj. Ja, ezt elfelejtették mondani.
Úgy hogy már nem sokáig leszek platinakártyás ügyfél, hanem
rézkártyás leszek egy másik szolgáltatónál, aki viszont betartja, amiben megállapodtunk.
Ráadásul 24 órán belül kijön, ha valami baj van.