Bóvli

Visszatekintve akár azt is mondhatnám: ők mindent megpróbáltak.

Táncoltak Hugh Grant-től lopott véletlenül-direkt felvett videón, rendeztek televíziós vitát, ültettek zászlóerdőt, vívtak gazdasági szabadságharcot, de mind-mind csak arra volt jó, hogy mindenki számára világos legyen: fogalmuk sincs semmiről. Próbálkoznak, mint doktor House, vágnak húsba, fúrnak agyba, de az a növekedés meg egyensúly csak nem akar eljönni. Voltunk már Pannon Puma, dübörgött a gazdaság, olyan erővel, hogy nem hallatszottak ki belőle a figyelmeztető hangok, aztán álmodtunk nagyokat! Most, hogy ébredünk és bóvliba lóg a kezünk, gazdasági csúcsminiszterünk szerint olyan sikeresek vagyunk, hogy ezt csak a háborús újjáépítéshez lehet hasonlítani.

A megcsalásban nem maga a megcsalás fáj a legjobban, hanem az, hogy el sem tudtuk képzelni. Annyira mondta, hogy csak bennünket szeret és másra nem is tudna gondolni.
Annyira megható, hogy egyfolytában aggódnak a nyugdíjasokért, a betegekért, az iskolásokért, az éhes gyerekekért, a dolgozókért, a devizahitelesekért, aztán mindenkit egyszerre nyírnak ki. Nem rosszakaratból, csak egyszerűen nem tudják merre induljanak, mit csináljanak. Se az nem jött be, hogy évekig lapítunk, hazudunk reggel meg este, se az, hogy rábízzuk az egészet a törzs mágusára, aki majd kiolvassa a szebb jövőt a nyugdíjasok kiálló lapockacsontjaiból. És ami a legszánalmasabb, ahogy elmagyarázzák nekünk. Hogy ami rossz, az tulajdonképpen nem is olyan rossz. Sőt, jó.

Tudjátok, sok mindent meg lehet velünk tenni. Hazudhatjátok évtizedek óta, hogy már csak egy kicsit kell összehúzni a nadrágszíjat, aztán minden jó lesz. Kivethettek ránk százféle adót. Szétoszthatjátok a pénzünket barátaitoknak, párttársaitoknak. Lehet a vízek országában a legdrágább a vízdíj. A legmagasabb az áfa. Ki lehet bennünket rúgni, indoklás nélkül. El lehet venni a megtakarított pénzünket.

De ahogy mindezeket beadagoljátok nekünk, az a bóvlinál is bóvlibb. Szánalmas, ahogyan a furmányosan kiagyalt panel mondatokat vég nélkül szajkózzátok, hátha elhiszi valaki.

Politikusok nélkül könnyebb lesz a munkánk – mondta Mario Monti, az új olasz kormányfő.
Ezt a mondatot érdemes párszor elolvasni.

A politikusok ismerik a problémáinkat

politikusokA politikusok által oly gyakran hangoztatott mondat: Rengeteget járom az országot, beszélek az emberekkel, én tudom, hogy mi a gondjuk, bajuk!

Olvassa tovább!