A politikusok ismerik a problémáinkat
A politikusok által oly gyakran hangoztatott mondat: Rengeteget járom az országot, beszélek az emberekkel, én tudom, hogy mi a gondjuk, bajuk!
Csakhogy más az, amikor X vagy Z fontos ember megérkezik vidékre, csillanósra vixolt, füstüveggel és lézerblokkolóval felszerelt fekete autóval, rendőri biztosítással, nagy csinnadrattával, kamerák, mikrofonok, fogadóbizottság, aztán beülnek a kultúrházba, előadják az otthon bemagolt szöveget. Aztán a lakossági fórumon az előre kiválasztott felszólalók csupa fontos dologgal szoktak előállni, hogy kéne már egy szökőkút (nagy a vita a faluban, hogy sassal vagy sólyommal), meg egy lámpás kereszteződésre is nagy az igény, már minden szutyok helyen van, mi se érünk kevesebbet.
Ettől fogja tudni a politikus, hogy mik a gondok? Csupa olyan emberrel találkozik, aki az ő szekerét tolja, mindig akad egy öreg néne, aki vagy kezet csókol, vagy spontán lesmárolja az egész delegációt.
Akik tiltakozni mennek oda, nem hízelegni, azokat a közelébe sem engedik. Így aztán tőlük sem tudja meg, hogy mik a gondok. Akkor?
Hogyan tudnának a politikusok komoly dolgokban jól dönteni, előremutató lépéseket tenni, keresni az emberek boldogulását, ha viszonylag egyszerű problémákat sem képesek megoldani évtizedekig?
Ha megkérdezik a pestieket, mi zavarja őket a legjobban, azt fogják mondani: a kutyaszar, a közlekedés meg a sok sorbanállás postán, orvosi váróban. Mit sikerült tenni az elmúlt 19 évben azért, hogy ez ne így legyen? Rengeteg a kutyaszar, tízezer munkaórákat ácsorgunk különféle dugókban, és kígyóznak a sorok a Postán meg az orvosnál. Ennyi problémánkat sikerült megoldaniuk.