Mese
Egyszer a Nagy Vezír szerteszéjjel, de lehet, hogy keresztbe és kasul járt az országban, hogy lássa: milyen dolga van a szegény népnek. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak, csupa miniszterek, meg korrumpálhatatlan képviselők.
Egy falu határában szóba elegyedett egy öreg szántó-vető emberrel. A Nagy Vezír ezzel a szóval köszöntötte az öreget:
– Tisztességgel, öreg!
Felelte a szántóvető:
– Szó nincs róla! Köszönet a NAV-nak!
– Aztán messzi-e még a messzi?
–Az biztos is, sokkal inkább, mint a C. Ronaldo!
Azt kérdi aztán a Nagy Vezír:
– Hány pénzért dolgozik kend?
– Én bizony, uram, hatért. Ebből négyet rögvest a sárba dobok. Járulékok egyebek.
– S hányból él kend?
– Kilencből – mondja az öreg.
– Hát a plusz három honnét lesz?
Felelte az öreg:
– Vissza igényelek egy kis ÁFÁ-t.
Tovább kérdez a Nagy Vezír:
– Hát öreg, hány még a heti kettő?
– A bizony, Nagyuram, már csak évi kettő. Az is csak kék bogyóval.
– Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? – kérdezi a Vezír.
– Amíg van EU-s pályázat, megtesszük, amit lehet.
Az öltönyös nagyurak tovább vonultak, a Nagy Vezír odahajolt a
legkedvesebb slapajához:
– Látod, mennyire értem a nyelvüket?
Kizárt, hogy vidéken veszítsünk.