Merre van az előre?
A kormány szerint folyamatosan támad bennünket valaki vagy valami. Folyamatosan nem létező veszélyek fenyegetésének vagyunk kitéve. Ráadásul –egyedüliként a térségben – még háborús vészhelyzet is van. Régi hatalomtechnikai trükk: ellenséget kell kreálni, meg kell hirdetni az ellene folytatandó harcot, mely nyomán egységesedik a táborunk és tetszeleghetünk a győztes megmentő szerepében.
Az elhíresült őszödi beszédben Gyurcsány beismerte, hogy hazudott. Zavargások törtek ki, autók égtek az utcákon, megtámadták a televízió székházát. Ma annyi a hazugság, csoda, hogy nem szakad le minden plafon és nem ég minden autó. És ezt százezres tömeg ünnepli a békemenetnek elnevezett demonstráción. Tetszik nekik. Elégedettek azzal, ami az országban történik. A gazdaság, az egészségügy, az oktatás állapotával, az emberek megélhetési lehetőségeivel, a fejlődésünkkel, az irányokkal. Jó felé megyünk.
Szisztematikusan bomlasztjuk azt az Európai Uniót, ahová nagy nehezen bekönyörögtük magunkat. Megszámlálhatatlan anyagi segítséget kaptunk. Ennek okos felhasználásával jelentősen csökkenteni lehetett volna azt a távolságot, amivel a nyugattól el vagyunk maradva. De a távolság szemernyit sem csökkent. A rendszerváltáskor kitűzött cél, hogy minimum 20, maximum 30 év múlva utolérjük Ausztriát, csak álom maradt. 2018-ban a vásárlóerő-paritáson (PPS) mért egy főre jutó GDP szerint hazánk fejlettsége az osztrák fejlettség 55,2 százaléka volt. Így hát elővették a régi nótát, amit a szocializmusban évtizedekig hallgattunk, hogy a nyugat egyre csak rohad, megspékelve azzal, hogy Soros, meg a migránsok és a buzik megpróbálják átvenni a hatalmat. Fejlett, demokratikus országokkal barátkozunk, úgy mint Oroszország, Kína, Azerbajdzsán, Kazahsztán. Orbán Viktor olyan szövetségeseket keres az európai jobboldal megpuccsolására, mint Marine Le Pen, aki nem vackolódott saját párt alapításával, hanem kizáratta a saját pártjából a saját apját. Ott van még Alekszandar Vucsics szerb elnök, aki a Seselj vajda féle Szerb Radikális Párt tagja volt. Jellemző, ahogy együtt utaztak a vonaton és integettek a semminek. Mintha éljenezné őket a tömeg. De nem volt ott senki. Az olasz Matteo Salvininek sikerült migráns- és másság ellenes retorikával egészen a miniszterelnök-helyettes, belügyminiszteri posztig jutnia. Kicsit több, mint egy évig volt ebben a pozícióban, aztán vádat emeltek ellene hatalommal való visszaélés miatt. Ez a per még ma is tart. Ilyen szövetségesekkel próbálja Orbán bomlasztani az Európai Uniót, hátha a partról bekerülhet a fősodorba. De ez eddig még nem sikerült neki, és úgy tűnik, egyre távolodik tőle.
Jól érzékelteti az előre haladást, hogy ismét vannak vármegyék, meg ispánok. Reménykedek, hogy a deres meg az első éjszaka joga nem vetődik fel valamelyik hűséges kereszténydemokrata képviselő javaslatai között.
Lassan a Visegrádi négyes is csak Visegrádi egyes lesz. Oroszbarát magatartásunk és megbízhatatlanságunk miatt elfordulnak tőlünk a legközelebbi szövetségeseink is. Az infláció, az adósság és az energia árak az egekben, a forint árfolyama a sárban, mindenki hibás, Soros, Brüsszel, Gyurcsány meg a háború, csak a kormány nem. Mert őket kétharmaddal választjuk újra meg újra.
“Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó.”