Ne azt figyeljék, amit mondok! Hanem azt, amit csinálok.
Ez egy nagyon hasznos kormányfői tanács.
Figyeljük azt.
• „Eldöntöttük, lesz 14. havi nyugdíj!” nyilatkozta Orbán Viktor. Amikor ezt zengi az összes kormánymédium, akkor Bözsi néni kendője hátra csúszik a konty alá örömében. De korai az öröm, mert a tájékoztatókból kiderül, hogy szakaszos bevezetésre kell számítani, vagyis piszok jól hangzik, hogy a Fidesz bevezeti a 14. havi nyugdíjat, de valójában csak az egynegyed részét fizetik ki 2026-ban.
• „A közszereplők besározása komcsi tempó” állapította meg a miniszterelnök. A komcsizás azért is furcsa az ő szájából, mert apja is MSZMP titkár volt és ő maga is a Kommunista Ifjúsági Szervezet titkára.
A nyilatkozat tartalmáról pedig annyit, hogy senki nem próbált meg több karaktergyilkosságot elkövetni, mint a Fidesz. Nőverőnek kiáltották ki Juhász Pétert és Magyar Pétert, falu bolondjának titulálják Hadházy Ákost, csecsemő gyilkosnak állították be Márki-Zay Péter feleségét, pedofiliával vádolták Jámbor Andrást, és természetesen mindenki háború párti, aki nem rájuk szavaz.
• Erős háttértárú számítógép kell ahhoz, hogy kiszámoljuk, hányszor mondta ki az elmúlt három évben a magyar miniszterelnök azt a szót, hogy béke. Úgy vágyik a békére, mint anno a szépségversenyek győztesei. Igaz, az ő értelmezésében a béke azt jelenti, hogy a megtámadott kapituláljon és adjon meg mindent az agresszornak, amit az óhajt. Csak a javadat akarom, de azt mindet. És a hatalmas békevágy mellett két dologra használja a háborút. Egyrészt minden baj forrásának jelöli. Nem a kormány végzi rosszul a munkáját, hanem azért teljesít rosszul a gazdaság, azért magas az infláció, mert háború van. Másrészt hatásosan tudja ijesztgeti vele a saját népét. Megpróbálja elhitetni, hogy az ellenzék meg Brüsszel arról álmodoznak, hogy milyen jó lenne minden reggel halálfélelemben, egy jéghideg, sáros lövészárokban, patkányok között ébredni.
• Ahogyan saját bevallása szerint Orbán Viktor a legkevesebb vagyonnal rendelkezik a kormányban, úgy édesapja sem indul állami közbeszerzéseken. Csak alvállalkozóként szállít irdatlan mennyiségű (a rossz nyelvek szerint túlárazott) követ állami építkezésekhez. Hatvanpuszta pedig – mindenki tudja, – az élete munkája, és egy félkész gazdaság.
• Még 2023-ban az egyik parlamenti felszólalásában a miniszterelnök kifejtette, hogy egy akkumulátor gyár vízszükségletének megállapítása egy nagyon egyszerű matematikai kérdés. A Duna vízhozama öt másodperc alatt hoz annyit, mint egy akkugyár éves szükséglete. Tényleg érdemes rá figyelni, annyira nem igaz. Az öt másodperces vízhozam (kb. 11 ezer köbméter) inkább másfél napra elegendő egy akkumulátor gyár számára (kb. 8 ezer köbméter). És az új akkugyárak nem is a Duna mentén épülnek. Tehát ebből az érvelésből annyi igaz, hogy egyszerű matematika. (Azt mondjuk nem kellett volna hozzá tennie, hogy „ne nevettessék ki magukat!”)
A látszat-tevékenységek gazdasága
Avagy hogyan veszítünk el naponta milliárd másodpercet rögzített kupakokra
A világon ma körülbelül 200 millió rögzített műanyag kupakos üdítős palack fogy el naponta.
Az EU-szabályozás értelmében a kupakot a palackhoz kell rögzíteni, hogy ne szennyezze a természetet. A cél nemes – kevesebb műanyag hulladék – de a következmény jelentéktelen. A kupakok 90%-a eddig is a palackok mellé került.
Egy kétliteres palackot általában négyszer-ötször nyitunk ki.
A rögzített kupaktól nem lehet a palackból inni, nehezebb visszazárni, és a vissza zárás minden alkalommal elvesz néhány plusz másodpercet.
Ha csak 7 másodpercet veszítünk palackonként, az naponta 1,4 milliárd másodperc, vagyis 388 ezer munkaóra elpazarlása – pusztán azért, mert a szabályozás ezt kívánja.
Ez a jelenség jól példázza, hogyan működik a látszat-tevékenységek gazdasága: olyan döntések, szabályok és folyamatok uralják a mindennapokat, amelyek nem növelnek értéket, csak a megfelelés látszatát szolgálják. Papírozás, riportolás, formális „zöld” intézkedések – mind energiát, időt és figyelmet emésztenek fel, miközben az emberi oldalra, a hatékonyságra és az életminőségre már nem gondolnak.
Ha ezeknek akár a felét valódi, értékteremtő munkává alakítanánk – oktatás, tanulás, kutatás, fejlesztés, egészség – a világ GDP-je akár megduplázódhatna.
Nem újabb nyersanyagokra, nem több energiára van szükségünk, hanem sokkal kevesebb szimbolikus cselekvésre és több valódi eredményre.
A fenntarthatóság nem csak az anyagokról szól.
Az emberi idő is erőforrás – és ma ebből pazarolunk a legtöbbet.
Mi közünk Ukrajnához?
A magyar miniszterelnök, az orosz propagandagépezet és még sok-sok médium foglal állást arról, hogy mi köze Európának az ukránok háborújához. Nem a mi ügyünk.
Tényleg? Tehát ha az oroszok sikeresen elfoglalják Ukrajnát, és látják, hogy ezt a világ szó nélkül tudomásul veszi, akkor majd elfoglalják a Balti államokat, Kazahsztánt, Azerbajdzsánt, az összes régi szovjet tagállamot és újra megalakítja a Szovjetuniót. Hiába mondja Putyin, hogy nem szándékoznak megtámadni más országokat, a realitás az, hogy ha módja lesz rá, meg fogja tenni.
A Nyugatnak tehát tétlenül kellene néznie, hogy az oroszok felrúgnak minden létező nemzetközi jogot és egyezményt, és ölbetett kézzel kell várniuk, hogy újra megszülessen egy óriási, agresszív hatalom, amely veszélyes az egész nyugati világra.
Ez nem a mi ügyünk? Ezt senki nem gondolhatja komolyan.