Kényszerített szolidaritás
Külön rendeletben mondja ki a kormány, hogy a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat nem illeti meg jogvédelem – írja a HVG.
A Kormány az Alkotmánybíróság múlt heti végzésére hivatkozik, pedig a múlt heti döntés tulajdonképpen egy 2024-es határozat, amely kimondja, hogy a szolidaritási hozzájárulás nem alaptörvény ellenes, de mivel nem egy adófajta, ezért a beszedése előtt a Magyar Államkincstárnak le kell folytatnia egy hatósági eljárást az összeg mértékének megállapítása végett. Ez egyetlen esetben sem történt meg. A fővárosi, és több vidéki önkormányzat pert indított az általuk jogszerűtlennek ítélt pénzmegvonás miatt és úgy tűnt, meg is nyerik a pert. Tudta ezt a kormány is, ezért a háborús vészhelyzetre hivatkozva (!) egy rendelettel a pereket leállíttatta. Úttörő szerepet vállaltak: bírósági pereket kormány rendelettel leállíttatni, nos ilyen jogállamban még nem fordult elő soha.
Hogy mi köze van a nem létező háborús vészhelyzetnek a szolidaritási adóhoz? A világon semmi. De jogalapnak kitűnő.
A háborús vészhelyzetet a kormány 2022-ben hirdetett ki egyedüliként Európában. Nem volt elég nekik a kétharmados többség, a még teljesebb körű hatalom gyakorlása érdekében még a rendeleti kormányzásra is szükségük volt. Ezzel olyan helyzetet teremtettek, hogy bármikor lehet vegzálni a fővárost, vagy ellehetetleníteni anyagilag ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, kifizethetetlenül magas szolidaritási hozzájárulás inkasszózásával.
Tipikus példája annak, hogy ha ügyesen mókolod a törvényeket, akkor büntetlenül tudsz galádságokat elkövetni.
Nyerni minden áron
„A kisebb hatalom ereje az őszinteséggel kezdődik.” Ezt a mondatot Mark Carney Kanada miniszterelnöke mondta a davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédében.
Az előadásnak jelentős visszhangja lett, egyes sajtóorgánumok mérföldkőnek, történelmi jelentőségűnek nevezik.
Magyarként olvasva ezt a mondatot, végtelen szomorúsággal tölt el, hogy a Magyarországot vezető hatalmi elittől egy őszinte mondatot már hosszú ideje nem lehet hallani. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy a politika együtt jár a dolgok ferdítgetésével – tekergetésével, de hogy az egész rendszer, az egész szisztéma kizárólag a brutális hazugságokra épüljön, azt nem könnyű megemészteni.
Két és fél hónap múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon. A FIDESZ érzi, hogy most igazi kihívója akadt, bevet mindent, hogy a megszerzett hatalmat és a megkaparintott vagyont megmentse.
Mérhetetlen mennyiségű, politikai kampányokra elköltött közpénzzel sikerült elhitetnie nagyon sok emberrel, hogy ha nem a FIDESZ győz a választásokon, akkor
• a magyar emberek, beleértve a nyugdíjasok pénzét majd Ukrajnába küldik,
• a magyar embereket besorozzák, és elviszik őket harcolni Ukrajnába,
• elkerülhetetlenül kitör a háború.
Ezek nem érvek, hanem klasszikus félelemkeltő propagandák.
Akiknek nincs lehetőségük több forrásból tájékozódni, könnyen megtéveszthetők ezekkel a valótlanságokkal. A félelemre építő üzenetek sokaknál működnek, főleg bizonytalan helyzetekben — ez nem csak intelligencia kérdése. A politológiában jól ismert a Maslow szükséglet-hierarchia, amely rangsorolja a különféle emberi igényeket. Ezek közül a legfontosabb és legalapvetőbb a fiziológiai biztonság (élelem, víz), aztán a fizikai biztonság, majd a társas kapcsolatok, az elismerés, az önmegvalósítás és így tovább.
A háborúval való fenyegetés pont a legalapvetőbb emberi szükségleteket veszi célba: stabilitás és biztonság helyett életveszély, éhezés, nélkülözés, halál. A siker érdekében ezekkel kell ijesztgetni a választókat, és megígérni nekik, hogy te majd megvéded őket.
Az is lehet eredményes, hogy gumibottal vesszük rá az embereket, hogy ránk szavazzanak. De ez a megfélemlítős módszer is jócskán híján van az emberi és erkölcsi alap kritériumoknak. Úgy tűnik a FIDESZ-ben az efféle dolgok nem tartoznak a legfontosabb szempontok közé. Nyerni kell. Minden áron.
Csak az ökör következetes?
Orbán Viktor, valamikor az Echo TV-ben: „A legmeghatározóbb erővel a fizikai biztonság iránti vágy jelentkezik az emberben. Ezért van az oly gyakran, nemcsak Magyarországon, máshol is, különösen a harmadik világ országaiban, hogy a hatalmon lévők éppen ezt az embereknek legalul lévő, legmélyebb, legerősebb ösztönökből fakadó igényét vagy élet ösztönét támadják meg. Ez pedig a fizikai biztonság. És ha el tudja hitetni egy kormány, vagy egy harmadik világ beli erő az ellenfeléről, hogy valójában ezen a szinten kell félni az ellenzéktől, mert ez a fizikai biztonságot is veszélyezteti már, akkor jó eséllyel pályázhat arra, hogy minden fajta kormányzati teljesítménytől függetlenül, a rend iránti vágy miatt, oda fordulnak az emberek.”
A kormányfő nemcsak megtanulta a leckét, hanem sikeresen alkalmazza hosszú évek óta. Háborúval fenyeget, nyugdíjak elvételéről vizionál, az Európai Unió bukását jósolja. És rengeteg kárt okoz.
„Soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodi akar.” (Orbán Viktor, Magyar Nemzet, 1998. 04. 09.) Most pedig így vélekedik: „Ma a Fidesz testületeiben az a közbölcsesség, hogy nincs jobb nálam. Keresik, de egyelőre még nem találták.”
„A sorkatonaság bevezetését tervezik Magyar Péter csoportjában” – írta leleplezően a Magyar Nemzet.
2016-ban Kövér László parlamenti elnök például katasztrofális hibának tartotta a sorkötelezettség magyarországi eltörlését. Ugyanebben az évben Schmidt Mária is a nyilatkozott a témában: „Újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség visszavezetését. Érdemes lenne erről egy nemzeti konzultációt kezdeményezni.” Simicskó István, aki 2015-2018 között volt az Orbán kormány honvédelmi minisztere az egyik parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy a Fidesz-kabinetnek kellett helyrehoznia azt a „történelmi bűnt”, amit a baloldal az általános hadkötelezettség felszámolásával „elkövetett”. Ha én csinálom, akkor nemzet mentés, ha te, akkor a nemzet elárulása.
EUR
Mi kellene az Euró bevezetéséhez?
Négy fontos kritérium van:
• Stabil forintárfolyam – ez nincs. Egyszer 420 Ft egy Euró, egyszer meg 385 Ft
• Alacsony infláció – ez sincs. Még a hivatalos infláció is 3,7%, amit pedig nap mint nap vásárolunk, az ennek a többszöröse. (Tojás 20%, kávé 18%, burgonya, zöldség, gyümölcs 17%, vezetékes gáz 23%).
• Az államnak ne legyenek nagy adósságai – Vannak. Akkorák, hogy nyögi az egész ország. Az adósság a teljes GDP 75%-a. Iszonyú magas. Minden magyar állampolgárnak 6,8 millió Forint adóssága van, ami napról napra jelentősen növekszik.
• A költségvetésben ne legyen nagy hiány – 5700 milliárd Forint a 2025-ös hiány. Soha nem volt még ilyen nagy.
A rendkívül gyenge teljesítménynek felelősei is vannak: előbb Gyurcsány, aztán Soros, Brüsszel, a háború, az elhibázott szankciók, a Tisza és a hanyatló Nyugat.
A szlovákokat és a bolgárokat úgy látszik nem sújtották Gyurcsányok meg Sorosok, még háborús vészhelyzetük sem volt – ők már Euróval fizetnek.
Miért nem támogatják a fiatalok a Fideszt?
Orbán szerint a szülők felelőssége is, hogy a fiatalok nem támogatják a Fideszt.
Vajon mivel tudnának érvelni a gyerekeiknek a Fidesz mellett? Azzal, hogy az ország jó úton halad, mert egy modern, nyugati típusú jóléti demokráciát épít, nem pedig tekintély elvű autokráciát? Azzal, hogy a gazdaság stagnál, az államadósság viszont soha nem látott mértékűre duzzadt? Vagy mondják el nekik, hogy komplett kampányokat építenek hazugságokra és háborúval és migránsokkal riogatják a saját népüket? Vagy talán az állami propagandával, hogy a Fidesz törődik az öregekkel, mert értékálló a nyugdíj és ha kell, gyors és színvonalas egészségügyi ellátásban részesülnek? Megvédik és magas szinten oktatják a gyerekeket?(!) Támogatják a lakáshoz jutást úgy, hogy a fiatalok egy életre eladósodnak? Érveljenek azzal, hogy a Fidesz egy tettre kész, fiatal, demokrata szövetség? Mert, hogy már nem is fiatal, nem is demokrata, már csak szövetség.
A hatalom és az anyagi javak megszerzésre és megtartására alakult érdekcsoport szövetség.
Megy a Netflixen egy film, Matt Damonnal és Ben Affleck-el a főszerepben.
Rendőröket alakítanak, akik a csapatukkal kimennek egy házhoz és a falba rejtve találnak 20 millió dollárt. A protokoll szerint a lefoglalt pénzt helyben meg kell számolni. Miközben számolják a raklapnyi bankót, az egyik rendőrnő, kezében tarva egy vaskos köteg százdollárost, megkérdezi a kollégáját: mire lenne ez neked elég? Mire a másik azt válaszolja: mindenre.
Óriási a kísértés, amikor ott az a rengeteg pénz. Ha ügyesen simítgatod a szabályokat – célorientált törvények, álcivil szervezetek, készségesen együttműködő bankok, vagyon(el)kezelő alapítványok, még akár törvényesen is megszerezheted. Lehet kastélyod, úszómedencés luxusházad, yachtod, repülőd (gondolom nem kell gyalog járnod), lehet apukádnak egy élet munkájával felépített versaillesi kastélyra hajazó félig kész gazdasága.
Mire is lenne itt szükség? Önmérsékletre? Elhivatottságra? Az oly sokat hangoztatott nemzet- és hazaszeretetre?
Orbán Viktor – még ellenzékben – már rátalált a megoldásra: „Csak egy kicsit kellene jobban szeretni a hazát, mint a hatalmat és minden megoldódna.”
Nem kéne
Orbán Viktor: Nem kéne 90 milliárdot küldeni Ukrajnába és 800 ezer halottat előállítani.
Milyen igaz. Egyikre sem volna szükség ha a világ legnagyobb országa nem érezte volna, hogy kevéske az a 17 millió négyzetkilométer, ami rendelkezésére áll, kellene még egy kis terület. Rá is rontott a sokkal kisebb és gyengébbnek vélt szomszédjára. Na ez az, amit nagyon nem kéne.
A villámháborúnak tervezett „katonai hadművelet” közel négy éve tart. Mit kellene csinálnia Zelenszkijnek? Adja oda azokat azokat a területeket, amelyekre az oroszok olyan hőn vágyakoznak? Hogyan számol el vele? Azzal, hogy megtehette volna ugyanezt 2022-ben és akkor nem hal meg 800 ezer ukrán állampolgár. Egyszer már meghunyászkodott Ukrajna és a világ 2014-ben, amikor az oroszok elfoglalták és annektálták a Krím félszigetet. Ezen felbátorodva néhány év után megpróbáltak megszerezni még néhány ukrán megyét. Ezt már nem lehetett tétlenül nézni.
Ha lapozgatunk a történelem könyvekben, akkor azt találjuk, hogy az ilyen terjeszkedést minél korábban állítják meg, annál kisebb az ára. A késlekedés szinte mindig nagyobb és véresebb konfliktushoz vezet. Amikor Németország 1938-ben bekebelezte Ausztriát, a világ szemlesütve hallgatott. Így még abban az évben Hitler elcsatolta a Szudéta-vidéket Csehszlovákiától. Aztán megszállták egész Csehszlovákiát és megtámadták Lengyelországot. Kitört a második világháború.
Mindig volt megfelelő ok, arra, hogy egy ország megtámadjon egy másikat. Ha nem volt, akkor kreáltak. A casus belli gyártás. Ilyen volt a gleiwitzi rádióállomás megtámadása 1939-ben, amit lengyel egyenruhába öltözött SS katonák követtek el. Vagy az amerikaiak Irak elleni támadása, amit állítólagos tömegpusztító vegyi fegyverek birtoklása miatt indítottak. Ilyesmiket az Irakba történő bevonulás után nem találtak. Meglehetősen gyanús volt 1941-ben Kassa „oroszok” általi bombázása is, a gépek felségjelzés nélkül repültek, a valódi támadók kiléte fedve maradt. Magyarország mindenesetre hadat üzent a Szovjetuniónak.
A háború kirobbantását elősegítő hamis vagy kreált indokok általában önvédelemre, a kisebbségek védelmére hivatkoznak, megelőző csapásként adják el vagy valamilyen eseményt dramatizálnak. Az oroszok nácitlanítani indultak Ukrajnába. Nem cizellálták sokat a hamis casus bellit.
Agresszor STOP
Elnök Úr! A háborúk nem a fegyverek felhalmozása miatt törnek ki. Ezek akkor alakulnak ki, amikor egy agresszor úgy véli, hogy elfogadható áron elérheti céljait. Az 1939-es háborút nem a fegyverkezési verseny okozta. Ez a zsarnok abbéli hitéből fakadt, hogy már országoknak nem volt sem eszközük, sem akaratuk, hogy ellenálljanak neki. Emlékezzünk Bismarck mondására: Akar-e háborút? Természetesen nem! Győzelmet akarok! Feladatunk, hogy a potenciális agresszorok, bárhonnan is jöjjenek, egyértelműen megértsék, hogy a Nyugat képességei és elszántsága megakadályozza a háborús győzelmüket és hogy az ár, amit fizetniük kell, elviselhetetlen lesz.
(Margaret Thatcher egykori angol miniszterelnök egyik parlamenti felszólalásában elhangzott mondatok.)
A legfontosabb kérdés
A legfontosabb kérdés, hogy hogyan juthatott a magyar demokrácia odáig, … hogy el lehetett vele hitetni egy választási győzelem érdekében, hogy minden rendben van, hogy olyan állapotokat lehetett kialakítani, hogy a választási kampányban az ellenzék nem tudta felfedni az ország valóságos helyzetét és lehetővé tenni, hogy a polgárok a valóság ismeretében hozzanak döntést. Az egész magyar demokráciát lényegében kicselezték.
Az Állami Számvevőszéket hasonlóképpen félreszorították. Folyamatosan támadták a civil szervezeteket, egyházakat, Akadémiát. A közszolgálati televízió állapotát ismerjük, az sincs abban a helyzetben, hogy a kormány hazugságaival szemben föl tudta volna emelni a hangját. Mire eljött a választási kampány, a magyar demokráciát örző-védő intézményeket úgy legyengítették, hogy nem tudták kivédeni a szervezett és nyílt politikai hazugságot. Ezek nem egymás után, véletlenszerűen megtörtént események voltak, ilyen állapotba akarták hozni a magyar demokráciát. Eladtak kétezer milliárd forintnyi állami vagyont, és ezt mind elköltötték. A leg fölháborítóbb az egész helyzetben, hogy az embereket nem egyszerűen pártkampányokkal csapták be, hanem a saját pénzünkön csaptak be bennünket.
Minden állami szerv olyan hirdetéseket adott fel közpénzen, amelyről pontosan tudták, hogy semmi köze a valósághoz. Megfinanszíroztatták velünk a saját magunk becsapását szolgáló politikai hazugságokat.
És a demokrácia nem tudta magát megvédeni. Tehát, alapvető jogállami kérdésekről van szó, mert Magyarországon proforma a facade, a homlokzat szerint jogállam van, valóban azonban mögötte a magyar demokrácia nem úgy működik, ahogy az Alkotmány szerint kellene, és ahogy egy Nyugat-Európai demokráciában szokásos.
Orbán Viktor nyilatkozata a Hír TV-nek, amikor még ellenzékben volt.
Gazdasági mozaikok
Amikor 2010-ben az Orbán-kormány átvette a kormányzást, akkor Magyarország az IMD versenyképességi rangsorán, ami a leginkább mérvadó nemzetközi versenyképességi rangsor, a 42. helyen volt. Azóta 12 helyet rontott, most az 54. helyen áll. Persze, nem is arra vállalkozott a miniszterelnök, hogy alakít egy kormányt és jól kormányoz. Ő nagy és gazdag országot akar.
Ebben értek el részsikereket, vannak akik már piszok gazdagok.
Újságírói kérdés egy sajtótájékoztatón 2024 decemberében:
Az első kérdésünk az lenne, hogy tavaly Miniszterelnök úr azt mondta,
hogy 2024 a gazdasági növekedés éve lesz. Ki a felelős azért, hogy ez nem teljesült idén?
Válasz: „Ki a felelős azért, hogy jövőre fog teljesülni, ez a jó kérdés.
Nagyobbat sose tévedjünk, minthogy nem 2024, hanem 2025 lesz a nagy gazdasági növekedés éve. Sose szerettem azokat a politikusokat, akik elhárítják a felelősséget.
Persze mindig van háború meg infláció meg energiaárak emelkedése meg külső szereplők, a fontos az, hogy nekünk van-e világos célunk. Ha azokat nyilvánosságra hoztuk, akkor azokat teljesíteni kell. Ha nem tudtad teljesíteni 2024-ben a növekedési célkitűzéseidet, akkor teljesítsd 2025-ben. Ez fog történni most.”
De nem történt 2025-ben sem. A beígért 4%-os növekedés jó ha 0,4% lesz. Ha nem tudod 15 év alatt sem teljesteni, amit ígértél, akkor mondd azt, hogy neked sokkal nagyobb terveid vannak, de ahhoz idő kell.
„A baloldal csődbe vitte a fővárost, az országot is csődbe vinné.” – nyilatkozta a miniszterelnök. Senki sem tett többet azért, hogy a főváros csődközeli helyzetbe kerüljön, mint Orbán Viktor és csapata.
A kormány 2024-ben összesen 75 milliárd forintot, 2025-ben pedig 89,1 milliárd forintot vont el ezen szolidaritási hozzájárulás jogcímen a fővárostól. Az, hogy a gazdagabb városok segítsék a szegényebb településeket, az érthető, de ha ennek mértéke olyannyira eltúlzott, hogy veszélybe kerül egy város működése, akkor ott valami nagyon nincs rendben.
A főváros – úgy tűnik sikerrel – visszapereli ezt a pénzt.
És nem kell ahhoz a baloldal, hogy az ország csődközeli állapotban legyen. Elintézi ezt a kormány egyedül is.
Az államadósság 64 ezer milliárd forint. Ez a hazai GDP körülbelül 75%-a. Tehát háromnegyed évnyi teljes hazai jövedelmet előre elköltöttünk. Ennek brutális kamatai vannak. És vesszük fel továbbra is a hiteleket. 2024-ben 1 milliárd Eurót, 2025 júliusában félmilliárd Eurót, majd a 2026-os év elején újabb 3 milliárd Eurót. Ezeket a hiteleket már a gyermekeink jövedelméből fogjuk visszafizetni.
Fizetünk napi 1 milló Euró büntetést. A kormány szerint azért, mert nem engedjük be a migránsokat. A valóságban pedig azért, mert szándékosan elmulasztottuk létrehozni a menedékkérelmek felelős és jogszerű elbírálásának rendszerét. Ha ez létezne, attól még nem kellene migránst beengedni, és büntetést se kellene fizetni. Kiismerhetetlen egy magyar úr, ha mulatni kezd.
Tények és vélemények
Nem győzi a kormánypárti média elégszer sulykolni, hogy amennyiben áprilisban az ellenzék győz, akkor háború lesz. Kampányban Magyarországon a nyilvánvaló hazugság, megtévesztés és félelemkeltés is megengedett. Vajon miért? Mert ilyen jogszabályokat hoztak azok, akiknek a választási törvények megalkotása a feladatuk.
Ezért fordulhat elő, hogy a leggonoszabb hazugság a jog szerint csak véleménynek számít, nem pedig tényállításnak. A közbeszédben is pontosan így működik: akik nagy hangon és magabiztosan jelentenek ki állításokat, sosem teszik hozzá, hogy szerintem. Vagy nekem ez a véleményem. Sajnos ma Magyarországon nincs jogi tilalom a politikai hazugságokra.
Angliában például a jelöltek személyével kapcsolatos hamis tényállítások könnyen választási csalásnak minősülhetnek. Kanadában konkrétan tilos hamis tényt állítani egy jelöltről vagy pártról, ha az alkalmas a választás eredményének befolyásolására. Németországban is szigorú határ húzódik a vélemény és a tény között. A kimondottakat bizonyítani kell. Ezekben az országokban komolyan veszik azt, hogy meddig vélemény valami és honnantól manipuláció.
Oroszország, Kína vagy Törökország ezt nem tartja szükségesnek.
A magyar kormány mostanában az Európai Unió helyett ennek a társaságnak a barátságát keresi.