Rasszizmus és valóság
A mindennapi tapasztalatok azt mutatják, hogy óriási szakadék tátong a jogvédő elméletek és a gyakorlati valóság között, ami mögött kézzelfogható okok állnak. A nemzetközi és hazai jogvédő szervezetek munkatársai, a hangos véleményformálók és az elméleti szakemberek túlnyomó többsége gazdaságilag és társadalmilag stabil helyzetben él. Jellemzően nagyvárosok biztonságos, jó környékein vagy zárt lakóparkokban élnek, messze azoktól a határmenti falvaktól, külvárosi negyedektől vagy szociálisan terhelt övezetektől, ahol a beilleszkedési problémák a mindennapok részét képezik. Gyermekeiket általában olyan alapítványi, magán- vagy elitiskolákba járatják, ahol nincsenek jelen az integrálhatatlan, magatartási zavarokkal küzdő, más kulturális hátterű csoportok. Emiatt számukra a rasszizmus vagy az integráció kérdése csupán egy absztrakt, jogi és morális probléma, nem pedig egy olyan valóság, ami elértékteleníti a házukat, vagy veszélyezteti a gyerekeik biztonságát az utcán. A helyi lakosok azért érzik ezt mélyen igazságtalannak, mert a jogvédők úgy osztanak ki morális bizonyítványokat (és sütik rá másokra a rasszizmus vádját), hogy nekik maguknak semmilyen személyes kockázatot vagy áldozatot nem kell vállalniuk. Ha egy falu vagy egy városrész élhetetlenné válik a beilleszkedni nem akarók miatt, a jogvédők nem fognak oda költözni, hogy segítsenek. Ők a konferenciák és az irodák világából követelik meg a helyiektől a végtelen türelmet és befogadást, miközben a mindennapi konfliktusok terheit kizárólag a helyi közösség viseli. Ez a kettősség nemcsak a jogvédőknél, hanem sok nyugat-európai politikusnál is kibukott az elmúlt években. Amikor például Brüsszelben vagy Berlinben a bevándorláspárti politikusok saját negyedeibe, vagy az ő gyerekeik iskoláiba helyeztek el migránscsoportokat, a hangulat ott is azonnal megváltozott. Amint a probléma elméletiből gyakorlattá vált, a liberális elit tagjai közül is sokan pontosan úgy kezdtek el tiltakozni, mint a hétköznapi emberek. Ez a jelenség az oka annak, hogy a társadalom döntő többsége teljesen hiteltelennek tartja a jogvédő szervezetek vádjait: az emberek pontosan érzékelik, hogy azok beszélnek a leghangosabban a befogadásról, akiknek soha nem kellett megosztaniuk a mindennapi életterüket a konfliktusos csoportokkal.