A mindent elmondó hallgatás
Németh Balázs Fideszes képviselő már másodszor ment házhoz a pofonért – és ha már annyira kérte, Tanács Zoltán Tudományos és Technológiai miniszter apai szelídséggel meg is adta neki. Németh először irodalmi tájékozatlanságáról tett tanúbizonyságot, amikor egy influenszer által megemlített leesett farkú Füles meséjébe valami perverz történetet látott bele, mert nem olvasta Vilne Micimackóját. Látni kell Németh arcát, amikor a miniszter – mint okos szülő a hülye gyerekének – elmagyarázza neki, hogy miről is szól a történet.
De Némethet nem olyan fából faragták, hogy ilyesmi elvegye a kedvét az ostobaság versenyen történő részvételtől. A következő országgyűlési napon ismét szót kért, és sorolta Magyar Péter kormányának első 50 napjával kapcsolatos kritikáját. Hogy önkényuralmat építenek ki, a politikai ellenfeleiket kiiktatják, létre akarják hozni az újkori ÁVH-t meg ilyen badarságokat.
Pechjére megint Tanács Zoltán válaszolt neki, aki azzal kezdte a mondandóját, hogy válaszának első részében azokra a mondatokra szeretne reagálni, amelyben nem voltak hazugságok, csúsztatások és sületlenségek.
Aztán tíz másodpercig hallgatott. Ennél frappánsabb hallgatást még nem hallott az Országgyűlés.
Elismerésre méltó az a nyugodtság és higgadtság, amivel Tanács Zoltán megválaszolja Németh Balázs hülyeségeit. Igaz, ő egy nemzetközileg elismert cég csúcsvezetője volt 20 éven keresztül, míg Németh a köztévében olvasta fel, amit a kezébe nyomtak. Szemrebbenés és megállás nélkül hazudott és hazudott. Most is ezt teszi, csak most leesett – az álla.