Szakértelem
Egyszer csak a One TV szogáltatás elkezd akadozni. Se filmet, se sportműsort se semmit nem lehet nézni, mert van hogy 2 másodpercre is megállt az adás, lemeradunk a mondat feléről meg a gólról. Általában a lényegről.
Nosza, hívom a 1270-et. Természetesen minden (mindkét) munkatársuk foglalt, húsz percig hallgatom azt a kalimpálást, amitől egy tibeti szerzetesnek is felszökik az agyvize, mire az ügyfélszolgálatossal tudok beszélni.
Megállapodunk, hogy következő nap 12-16 óra között jön a szerelő. Örülök, hogy nem kell egy hetet várni, de korai az öröm. Másnap 4 órán keresztül úgy hordom magammal a mobilomat, mint egy szerelmes tinédzser, de nem jön senki. Este 6-kor kapok egy SMS-t, hogy a mai kiszállás nem fog létre jönni, de másnap 12-16 között jönnek. Már ha jönnek.
Másnap fél 12-kor megérkezik a szerelő,140 kg színtiszta tekintély. Természetesen mindenkinek olyan az alkata, amilyet neki a Jóisten megadott. De lehet tudni, hogy ez az ember nem is tud és nem is fog semmilyen létrára felmászni. Mi a baj? – kérdezi. Ez és ez. Sajnos ezzel nincs mit csinálni, ezek a boxok öregek, elromlanak és már nincs helyettük másik. Azaz van, amelyiknél megállítható az adás, meg visszanézhető, csak azért külön fizetni kell. Ezért fizessek? Megáll ez magától is. Menjek be egy One irodába és kérjek kártyás megoldást, az jobb is, mert annál elég egyetlen távirányító. Meglehetősen koros vagyok, minden olyan kínálat, amivel jól járhatok gyanús. Kiderítem, hogy a kártyás megoldáshoz kell lennie a TV-n egy speciális csatlakozónak, ha az nincs, akkor nem lehet csatlakoztatni a kártyát. Egyébként pedig, mivel két boxunk is van, mert az étkezőben is van egy TV, kiderül, hogy mindkét TV-nél pontosan ugyanakkor akad az adás. Annak az esélye, hogy mindkét box pontosan ugyanakkor kap infarktust, stabilan nulla.
Újra felhívom a 1270-et, újabb 20 perc zenei stressz, óvatosan elmondom a problémámat, a hiba nem a boxokban keresendő. Becsomagolva roppant tapintatosan előadom, hogy senkit sem szeretnék megbántani, de ha esetleg létrára kell mászni, akkor olyan szerelő kellene, aki erre képes.
Azt mondja, ő nem tudja, hogy melyik szerelő fog jönni, bízzuk a jószerencsére. Bízzuk.
Másnap megérkezik a szerelő, egy huszassal könnyebb, mint az előző. Ez jó jel. Meghallgatja a problémát. Elővesz a táskájából egy kis csatlakozót, ezt kellene a falból kijövő kábelhez illeszteni. Ehhez fel kell állni a komódra, ezt rögtön magamra vállalom, mert a bútorra még szükségünk van. Rácsavarom a kütyüt a kábelre és láss csodát, az akadozás azonnal megszűnik. Halleluja. Teszünk egyet a másik TV kábelére is. Azaz tennénk, de nincs több. Telefonál, a közelben van egy kolléga, majd ő ad. Elmegy, fél óra múlva visszajön, becsavarja a helyére és az adás stabilabb, mint a forint. Két szakember is meglátogatott három napon belül, az egyik a műszert hozta, a másik a megoldást.
Kattan a bilincs, de mikor?
Sokann gondolják azt, hogy elmúlt 16 évben az ország vezető politikai és gazdasági szereplői számtalan galádságot követtek el. Jogosan várják az emberek, hogy a Tisza végrehajtsa a beígért számonkérést.
De. És mint tudjuk, a lényeg mindig a de után következik.
Hogyan képzelik el azok a számonkérést, akik azonnali letartóztatásokat, bírósági ítéleteket várnak? Hiszen pontosan azt a jogállamot kellene a Tiszának visszaépteni, amelyet az Orbán kormány olyan fáradságot nem kímélő munkával megpróbált lerombolni. Mit kell ezen rugózni, kérdezi egy ismerős, becsukni őket, oszt jóidő. De az törvénytelen lenne – ellenkezem. És? Az nem volt törvénytelen, amit ők csináltak? Azt nem mi döntjük el, hanem a bíróság. Aki tehát azt várja, hogy egy rendszerszintű korrupciós ügy felderítése, a bizonyítékok összegyűjtése, a felelősségi viszonyok feltárása, a vádemelés és a bírósági eljárás néhány hét alatt lezajlik, annak rossz hírem van: a büntetőeljárás nem gyorsétterem. A „kérek egy elítélt oligarchát, menüben” típusú rendeléseket a jogállam sajnos nem tudja teljesíteni. A jogállam pepecselős műfaj.
Meglepő lehet, de a magyar bíróságok az uniós átlaghoz képest kifejezetten gyorsak:
a polgári és kereskedelmi peres ügyeknél kb. 140 nap a becsült lezárási idő; közigazgatási ügyeknél ez kb. 131 nap. Így is egy viszonylag egyszerű ügy is eltart legalább 4-5 hónapig, az Uniós átlaghoz képest még ez is gyorsnak mondható.
Nagy visszhangot keltett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal frissen kinevezett vezetőjének, Unger Annának azon kijelentése, hogy botorság lenne azt várni, hogy jelentős ügyekben 6 évnél hamarabb legyenek bírósági ítéletek. Nagyon sokan nyilván nem ezt akarták hallani. Vannak, akik ebből rögtön azt az – egyébként szerintem téves – következtetést vonták le, hogy most is, mint eddig is, elmarad az elszámoltatás.
Remélem nem. A törvényeket be kell tartani. A hatóságoknak is, a politikusoknak is, a bíróságoknak is. Igaza van Ungernek: nem lehet pofára odamenni valakihez, hogy jöjjön velem. Mert az törvénysértő lenne, és pont az ilyen törvénysértéseket kérjük számon az előző kormányon.
Amikor kiválasztották a NVVH vezetőjét, az szólt mellette, hogy képesnek tartották a rendszerszintű korrupciós összefüggések feltárására. Ebben segítségére lehet az a Ligeti Miklós, aki szintén jelölt volt az NVVH élére, ő a Transparency International Magyarország jogi vezetőjeként inkább a konkrét ügyek felderítésében szerzett nagy tapasztalatot. Remek és hatékony együttműködés lehet belőle.
És közben mi, kívülállók, kénytelenek vagyunk elfogadni egy meglehetősen prózai tényt: a számonkérés nem feltétlenül ott kezdődik, hogy kattan a bilincs. Már a büntetőeljárás nyomozati szakaszában fennállhat olyan helyzet, amely vagyonbiztosítási intézkedéshez vezet, le lehet foglalni bankszámlákat, ingatlanokat, yachtokat. Az NVVH által feltárt bizonyítékok szolgálhatnak alapul letartóztatásokhoz, de magát a személyi kényszerintézkedéseket kizárólag a büntetőeljárás szabályai szerint lehet csak elrendelni. Ennek van egy nagy előnye: az, hogy jegszerű. Ezt minden törvénytisztelő állampolgárnak tudomásul kell venni. Várunk és reménykedünk, hogy mindenki megkapja ami jár neki.