A Kiss László ügy
Egy nőt megerőszakolni, az semmilyen formában nem elfogadható. Jogilag bűncselekmény, morálisan, emberileg pedig mélyen megvetendő.
Ez nem jelenti azt, hogy ha ilyen vád felmerül, akkor azt sem vizsgálhatjuk, hogy valóban megtörtént-e az, amiről a vád szól? Most úgy tűnik, hogy az újságírók és a közvélemény egy jelentős csoportjának az is gazember, aki ezt megkérdezi. Hiszen a bíróság már ítélkezett, az erőszakot megtörténtnek kell tekinteni. A bíróságok függetlenségébe most nem mennék bele. Hogy a szocializmusban ki, mikor, milyen bűntettet úszott meg, vagy kit miért ítéltek el ártatlanul felsőbb utasításra, nyomásgyakorlásra, félelemkeltéssel vagy egyéb módon, az külön megérne egy komolyabb elemzést. És vajon napjaink bírósági ítéleteiben vélhetünk-e felfedezni az éppen aktuális hatalomnak kedves döntéseket? Túl erős mérget senki se vegyen arra, hogy a bírósági ítéletek kivétel nélkül minden esetben tisztán a jog alkalmazásával, a megtörtént tények és események alapján születnek. Ha az ítélkezés mindig pártatlan és vegytisztán a jogról szól, akkor vajon mi okból törik kezüket-lábukat a pártok, hogy egy-egy bírói testületbe – egyéb testületekhez hasonlóan – olyan emberek kerüljenek, akikről pontosan tudni a politikai hovatartozásukat. És a dolgon az sem segít, ha az illető a kinevezése előtt egy héttel kilép az adott pártból. Attól ő még nem lesz független.
Nem tudjuk, hogy pontosan mi történt 55 évvel ezelőtt. Ezt az egy dolgot tudjuk pontosan. E szerint kell állást foglalnunk.
Én Kiss Lászlót nem ismerem, soha nem találkoztam vele, semmilyen érdekem, vagy célom őt megvédeni, vagy felette ítélkezni. Csak a józan ész kérdezteti velem, hogy ha Kiss László valóban elkövette 55 évvel ezelőtt az erőszakot, amiért megkapta a büntetését, börtönbe csukták, majd az ügy elévült, és az idők folyamán – és a fennálló magyar törvények értelmében is – mentesült a büntetett előélet kategória alól, akkor most mi alapján akarjuk megint megbüntetni ugyanazért a cselekedetéért? Vagy ilyenkor a jog, a törvény nem számít, csak akkor számít, ha bennünket véd, a mi fülünknek, ügyünknek kedves?
A másik kényes téma az üggyel kapcsolatban, a megerőszakolt nő, az áldozat felelőssége. Azt is rögtön felkoncolnák a jogvédők, aki ezt fel meri vetni. Érdekes, hogy amíg kivétel nélkül minden kétes ügyben, bíróság elé kerülő vitában, eseményben gondosan vizsgálni kell az összes körülményt, addig ebben az esetben annak felderítése, hogy az erőszak létrejöttét segítette-e maga az áldozat is, arról tilos beszélni. Vajon miért? Mert semmilyen rövid szoknya, vagy semmilyen még oly merész dekoltázs nem lehet ok, vagy mentség az erőszakra. Nem bizony! Mentség semmiképp, de okozati összefüggés bizony lehetséges, bárhogy próbáljuk letagadni. Ha egy nő kihívóan öltözködik – vannak akik ezt is kétségbe vonják, nem lehet kihívóan öltözködni (dehogy nem) –, vagy kihívóan viselkedik, minden harmadik nap más férfival fekszik le önszántából, ettől az erőszak bűne nem kisebbedik szemernyit sem, de a bekövetkezés, a megelőzhetőség esélye nagymértékben változhat. Miért csak itt nem tudjuk elfogadni az ok-okozati összefüggéseket? Nem sétálunk a világ szegénynegyedeiben drága fényképező géppel vagy vastag aranylánccal a nyakunkban, mert könnyen elvehetik tőlünk. Nem fürdünk bányatóban, folyóban, ha nem tudunk úszni. Ha népes, láthatóan ittas férficsapat közeledik az utcán, célszerű barátnőnkkel időben a másik oldalra átmenni, nem pedig hangosan a rosszallásunkat kifejezni. És ha léha nőnek öltözünk, előfordulhat, hogy úgy is bánnak velünk. Nem helyes, de nagyon könnyen előfordulhat. Előzzük meg a bajt, ha tehetjük.
Privát forradalom
Az, hogy jön a hó január közepén, az nem meglepő, inkább belepő. Egyedül a BKV csodálkozik, hogy tud ez ekkora lenni? Rejszike nem ezt mondta.
Milyen jó nekem, hogy nem kell busszal mennem, ott a villamos meg a HÉV, azoknak a hó mitse.
Rögtön gyanús, hogy milyen üres a villamosmegálló reggel nyolckor. Vannak kitéve tájékoztató táblák, azok tartalmát szemüveg nélkül én soha meg nem tudhatom. Aztán megreccsen a hangszóró. Legyek türelmes és megértő, a villamos nem jár. Villamospótló busz jár. Valahol. Meg kell keresni, hol. Ott már ezren vagyunk a megállóban (kb. annyira pontosan becsült érték, mint egy tüntetés létszáma a közmédiában), beszivárgok a tömegbe, ami egy nagy köhögő, prüszkölő massza, miközben a cérna és a hó szakad. Az emberek munka helyett a buszmegállókban fertőzik rommá egymást, egyedül a mobil társaságok kaszálnak, senki nem bírja magában tartani, hogy tíz centis hó miatt a fővárosnak befellegzett. Tízből tizen telefonálnak, valaki stoppolni kezd. Addig stoppol, míg egy autó megáll, már indulna boldogan, mire rájön, hogy nem ő a kiválasztott. Három szerencsés beugrik a kollégájuk mellé az autóba és vihognak. Egy kis reggeli káröröm igazán jól tud esni.
Valamilyen okból a 32-es üzemszerűen járt, már a negyedik gurul el méltóság teljesen előttünk, a buszról az utasok lenéző pillantásokkal méregetik a helyben topogókat. 34-es és 106-os sehol. Pedig nem hegyi járat, még emelkedő sincs az útvonalán.
Jól van, mondom magamban, átmegyek a hídon gyalog. Hátha a HÉV jár.
Van annál kellemesebb, mint hóban gyalogolni. A híd egy részét letakarították a közmunkások, a nagyobb részét nem. Felveszek egy kényelmes tempót, és gyűröm a havat szorgalmasan. Egyszer csak valaki leelőz. Aztán még valaki. Aztán még harmincan. Gyakorlatilag mindenki.
Sebaj, szinte azonnal jön a HÉV, és elhatározom, hogy a megkutyálós fázisba lépek. Frontot nyitok a privát forradalmamnak: hősiesen, vállalva a nem csekély kockázatot, nem lyukasztok jegyet. Így vágok vissza a Birodalomnak, amelyik nem küldött értem se buszt, se villamost. Mindenkit megmustráltam, potenciális ellenőr után kutatva, sötétkék nadrágosok, zsíros hajúak, elhanyagolt fogsorral szerfelett gyanúsak. De aztán győzött a forradalom, diadalittasan, érintetlen jeggyel szálltam le a HÉV-ről Kaszásdűlőnél.
Igen, megcsináltam, ezt megérdemeltétek!
Este bemondta a TV, hogy egész nap ingyenes volt az utazás a tömegközlekedési eszközökön.
Ezeknek még bliccelni sem lehet.
Ítélet
A szándék oly nemes. Botorság lenne azt állítani, hogy meg sem próbálunk jogállam lenni. Minden kellék adott ahhoz, hogy nyugodt alvás mellett csapjuk be önmagunkat. Van parlament, van alkotmány, ülésezik az Alkotmánybíróság, veszekednek a pártok, vannak szabad választások, ami néhány embernek azt jelenti, hogy mindent szabad: sárdobálás, lejáratás, karaktergyilok. A törvényalkotó törvényeket alkot, amiket aztán mindenki a saját szájíze szerint értelmez, így aztán mire rajtam, a funkcionális analfabétán, egyszersmind szó szerint szenvedő alanyon letesztelik, semmiben sem lehetek biztos.
És ez nem jó.
A minap az Alkotmánybíróság ellen tüntettek az utcán, támogatandó, hogy a család, az egy férfi és egy nő házassága nyomán létrejött életközösség alapja. Ezt egy hatvan körüli tanárnő valamelyik TV riporterének szenvedélyes hangon el is mondta. Erre a riporter visszakérdezett, hogy tessék már megmondani, hogy Ön szerint ki számít férfinak? Szegény tanárnő köpni-nyelni nem tudott. Már ez is megkérdőjelezhető – kérdezett vissza?
Erről essen néhány szó! Megszűntek a stbail pontok, amikhez igazodni lehet. Eddig úgy tudtam, hogy a tej, az élet, erő, egészség. Aztán most olvasom, hogy a tej nem más, mint egy kémiai, biológiai és baktérium koktél. Ezt vajon nem egy olyan orvos nyilatkozta, akit a kókusztej gyártók kértek fel tisztes fizetségért egy kis szakértésre?
Gyermekként egyszerű dolgom volt: van a föld, ahol élek, van a mennyország, ahova fölkerülhetek ha jó leszek és opcionálisan ott van a tüzes pokol, amennyiben rossz útra tévednék. Ma viszont nem az a fő gondom, hogy van-e mennyország, vagy pokol, hanem az, hogy merre van a fölfelé meg a lefelé?
A választási regisztrációt vizsgálta az Alkotmánybíróság. Azok a tagok, akik még a 2010-es választások előtt lettek alkotmány bírák, azok alkotmány ellenesnek találták a tervezett választási regisztrációt. Akiket a Fidesz-KDNP delegált a testületbe, azok ugyanezt nem találták alkotmány ellenesnek. (Kivétel is volt: az egykori Fideszes Stumpf István a régiekkel szavazott.) Miközben az Alkotmánybíróság önállóságának és függetlenségének garantálására a törvény összeférhetetlenségi okokat állapít meg. Az Alkotmánybíróság tagja nem lehet parlamenti képviselő, önkormányzati testület tagja, érdek képviseleti szerv vezetője és politikai párt tagja. A törvény célja világos: ne pártállás alapján ítéltessenek meg alkotmányos jogviták. Tudod, hogyan oldják meg ezt a pártok? A jelölt, aki eddig magas poszton lévő pártpolitikus volt valamelyik pártban, egyszerűen kilép a pártból. Puff neki! Máris pártatlan, független jelölt. Így kell a törvényt betű szerint betartani, és egyben nagy ívben szarni rá.
Mit várhatunk, ha az összes gazdasági-politikai nagykutya kinevezésének még mindig az a fő rendezési elve, hogy melyik melyik kennelből érkezett és nem pedig az, hogy tud-e terelni (nem), vagy őrzi-e a házat (nem).
Az ítélkezés bonyolult és kényes dolog, de még a laktóznál is érzékenyebbek vagyunk arra, hogy az egyik bíró elítél valakit, a másik pedig másodfokon felmenti. Vagy: egy országosan is nagy port felvert, nyolc ember meggyilkolásával végződő bankrablás feltételezett tetteseit a bíróság – körültekintő és mindenre kiterjedő vizsgálódás után – jogerősen elítéli, ha engednék a hatályos törvények, valószinüleg fel is kötnék egyiküket, aztán három év múlva közlik, hogy bocsi, mégis más volt az elkövető. Ha ez előfordulhat, akkor hogyan bízhatunk abban, hogyha netán a mi ügyünk kerül bíróság elé, ott majd méltányos ítélet születik? Talán itt is az van, hogy a rendszer közel sem tökéletes, de jobbat még nem találtak ki. De jobban csinálni biztosan lehetne.
Sava-borsa
Fakenuval vizet szelni, parázs mélyét megbámulni, agyagtálból popcornozni, egy életre megtanulni, okosabbtól megfogadni, ismeretlent felfedezni, kecsketejet reggelizni, lyuk nélküli zoknit húzni, szeretővel megizzadni, tiszta vízzel lefürödni, meleg paplan alá bújni, idős embert megtisztelni, szép helyekre megérkezni, jó barátot látogatni, bőrcipőben sétálgatni, eredménnyel befejezni, megkeresett pénzt számolni, önzetlenül segíteni, gitár húrját megpengetni, többiekkel énekelni, félénken, de odanyúlni, nyári fényben napoztatni, vasbográcsban tűzön főzni, csillag teli égre nézni, utolsónak ásszal ütni, hegytetőről láblóbázni, friss levegőt beengedni, barlang mélyén zseblámpázni, sima úton száguldani, igazira rátalálni, focimeccsen nagy gólt lőni, csinos lánynak füttyenteni, érdemesre emlékezni, öregen is képes lenni, alvás előtt megcsókolni, jó előre megérezni, mezítláb a fűre lépni, parancs ellen lázadozni, gondot és bajt kikacagni, kegyelettel megőrizni, emberfajhoz méltó lenni.
Revans
Megpróbálom érteni az érthetetlent, hiszen amíg nem kapok válaszokat a miértjeimre, a dolog folyamatosan bosszant és baljós árnyakat vet a hétköznapjaimra. (Az ünnepnapjaimra nem, azt gondosan őrizgetem.)
A rombolásról beszélek, amely úgy tűnik teljesen céltalan, hasztalan, mégis megemészthetetlen adagokat kapunk belőle nap mint nap. A buszmegállók üvegtábláit, amelyek az utasokat védenék a széltől-esőtől, láthatatlan kezek-lábak folyamatosan összekenik, összerugdossák, összetörik. Ha találnak ott világító reklámtáblát, akkor azt is.
Kocsikat karistolnak össze kulccsal, buszok, villamosok üléseit vagdossák fel késsel, épületek falairól letépik a burkolatokat, kidöntenek, letörnek elhajlítanak, és közben szemetelnek esztelenül és végeláthatatlan mennyiségben.
A festékkel mindent összefújók, meg a temetők sírköveit szétdúlók ugyan próbálják beágyazni a dolgot valami féle politikai-művészi masszába, de ezek meglehetősen álságosak. Ahol barbárság és a rombolás van, ott barbárság és rombolás van.
Hagyjuk most az örökletes tulajdonságokat, a nehéz gyerekkort, a túl szigorú apákat, az alkoholt, a libidó aktuális állapotát, vagy azt, hogy valaki annyira szereti a elmúló-pusztuló dolgokat, hogy az újságolvasást is mindig a halálozási rovattal kezdi.
Nem arról van-e szó, hogy az egyén egyszerűen revansot vesz az őt ért – vélt vagy valós – sérelmekért. Nem tudok olyan társadalomról, amelyben mindenki jólétben, elégedetten és boldog nyugalomban él(t). Egy Marx nevű szakállas álmodott ilyesmiről, akadtak is követői, de aztán a dolog nem jött be. Nem kicsit, nagyon!. Marx nem számolt az emberek szerzési-birtoklási vágyával. Hajlamosak vagyunk a szépre-jóra, ha tele a hasunk, ha kb. ugyanúgy élhetünk, mint barátaink, szomszédaink, kollégáink, ha évente legalább egyszer elmehetünk tengerre-szigetre, ha törődhetünk a munka mellett kicsit a hobbinkkal is, és ha úgy érezzük, megkapja az isten ami az istené és az ember ami az emberé. (Feldobom a pénzt Drága Istenem, tartsd meg amennyire szükséged van, a többit elteszem én.)
Amikor már egy koszladt Wartburgot sem tudunk fenntartani, amivel kimehetnénk kedvenc pecahelyünkre, ahol egy kukoricagyurmás vödör és egy fél láda sör társaságában végre kicsit közömbösebben és nyogodtabban nézhetnénk az egyébként is únt és megvetett világra, amikor azt látjuk, hogy nálunknál semmivel sem okosabb, és nem is képzettebb honfitársaink olyan házakban élnek, melyekbe mi csak levett sapkával merünk belépni, olyan kocsikkal járnak, melyeket mi mindig alázatosan előre engedünk, (ha nem, akkor előremennek erővel), ha észrevesszük, hogy egy-egy felettébb törvényes, de pofátlanul etikátlan ingatlan eladáson többet keresnek, mint amennyit mi két életünk során sem tudnánk összespórolni, akkor az ember a beállítottságától és az elkeseredés fokától függően csendes és passzív, vagy hangos és esztelen rombolásba kezd.
A pizzafutár simán ráköp a kajára, ha a kuncsaft soha nem ad borravalót, de a kiszállítási időt stopperral ellenőrzi.
A buszvezetőnek a főnökei elmagyarázták, hogy ha már csenget és indulna, de látja, hogy valaki lohol a buszhoz, várja meg, mert 320 ft-os jegyárak mellett ez már így illik. Ezzel tulajdonképpen az egyetlen játékszert vették el tőle, amivel még elviselhető volt a minimális pénzért vállalt strapa, a tönkretett hétvégék és ünnepek, az ébrentöltött éjszakák és a kocavezetők és tarkopasz BMW-sek között eltöltött munkaidő.
Micsoda gyönyörűség volt a sok tulok orrára rácsukni az ajtókat! Megvárni azt a pillanatot, amikor a nyugdíjas a köszvényes lábát pont emelné a lépcsőre, és akkor zutty, csuktam, mentem. Most már szinte semmi nem maradt neki! Így most kénytelen nagy gázzal indulni, és padlófékkel megállni, bukik előre-hátra a sok vén nyugger, valahogy mégis csak meg kell mutatni, hogy ki az úr az aszfalton. Aztán ha az utasok panaszkodnak a forgalmi irodán, akkor majd a következő kört tyúklépésben teszi meg. Háromszor lesz drágább a gázolaj, mire a következő megállóhoz ér. Ráér, hosszú műszakban van.
Aki az általános iskola után szakmunkásnak tanult, mert középiskolába nem vették fel, zsigerből utálja az érettségizetteket. (Otthon lapított a sok kis köcsög, amikor mi már az üzemekben meg a mester mellett melóztunk.)
Az érettségizettek szerint azoknak sikerült leginkább diplomát szerezniük, akik nem jártak randikra meg bulikba, mert olyan rondák és ostobák voltak, hogy velük nem randizott vagy bulizott senki, csak a nagy seggük volt meg, amivel ültek a könyvek fölött. Magoltak és magoltak, felét sem értették, de mégis csak lediplomáztak, jó nagy seggfej főnökök lesznek nemsokára.
Akiknek pedig se megrendelőjük, se főnökük, se munkájuk, se feleségük, se hitük, se hazájuk, se szemfedőjük nem lesz egészen biztosan soha, tehetetlen dühükben ők fogják felrugdosni a kukákat, letépni a táblákat, összezúzni az üvegeket, összetaposni a falakat, tarolnak le füvet, virágot, vizelnek komoran paloták gránitos falára.
Létezésüket nekik is bizonyítaniuk kell.
Mennyország
Persze, hogy érdemes jó embernek lenni. Aki jó, az halála után felkerül a mennyországba. És a mennyország nem egy rossz hely. (Bár a pokolban több az ismerős.)
A mennyországban nem kell a szemöldököt tépkedni. Nem lesz szuvas a fogad. Nem dugul el az orrod és nincs szőr a füledben.
Ott olyan távirányító meg szemüveg van, amelyet sosem kell keresni. (Bár valószínűbb, hogy TV nincsen. Ha van is, tutira nincs benne reklám.)
Az inged ujja nem rövid, és nem is térdig ér, a belevarrt címke nem csürüszköli a nyakad. Az ottani cipőktől nem lesz véres a sarkad.
A mennyországban csak szellemi táplálék van, így nem kell többet sem eszenziz, sem antiregulárisz bifiduszokkal küzdened. A hasad sem fújódik fel.
Nincs pénz, mindenki a szükségleteinek megfelelően részesedik a javakból. (Ez nagyon ismerős valahonnan.) A mennyországban nincsen gázszámla. Semmilyen számla nincs, csak az, amit a lelkiismereteddel kell elszámolnod. A mennyországban nincs helye hangos szónak, veszekedésnek, határvillongásnak, más országba tévedt lövedéknek, vitának, hogy melyik az igazi isten.
A mennyországban nincsen szúnyog meg piaci légy. Mindenkinek, aki kíváncsi rá, pontosan megmutatják, hogy hol van a G pont. A mennyországban nem hideg a lábad. A tudósoknak nem kell felfedezni az isteni részecskét, mert az egész Isten ott van az összes részecskével együtt. A mennyországban nincsenek ügyvédek, politikusok, brókerek.
Az nagyon érdekes, hogy először minden gazember felkerül a mennybe, hiszen az Úr előtt kell számot adnia az életéről, márpedig az Úr a mennyben lakozik ezt mindenki tudja. Ráadásul kicsit kevésnek tűnik az a két lehetőség, hogy vagy a pokolba lehet kerülni, vagy a mennybe. Az ember nem vegytisztán jó, vagy rossz. Lehet, hogy valaki fiatalon ölt, de aztán papnak állt és negyven évig maga volt a megtestesült jóság. Dilemma. Nehezíti a dolgot, hogy mivel másodpercenként két ember hal meg a földön, nem sok idő marad a földi halandó megítélésére az Isten színe előtt. Persze ez csak kötözködés, azért Isten az Isten, hogy ezeken úrrá tudjon lenni.
Feltámadni sem lehet egyszerű, nem tudhatja a halandó, hogy miként kezdi újra az izé… életet akartam mondani, de nyilván nem az életet, hanem a ki tudja mit is, talán az öröklétet. Ilyen szempontból a reinkarnáció sokkal érthetőbb: most ember vagyok, de azelőtt zeller voltam és mentem a levesbe.
Azt sem tudom pontosan, hogy ha dolgozni sem kell, meg enni sem kell, meg TV sincs, akkor mit is csinálnak a mennyországban egész nap, valószínű még aludni sem kell, akkor még ott van pluszban az éjszaka is. Vagy ott mindig világos van? Ezt majd alaposan megfigyelem, ha arra kell vennem az irányt.
Zsák krumpli
Ágota gondosan végignézte a nőt, aki szembe nézett vele a tükörből. Nem is rossz, nyanya – mondta magának.
Kicsit közelebb hajolt.
Tényleg fantasztikus ez a szempilla spirál! Őserdő! Full dögös!
A kissé lilásra rajzolt szemöldökkel is meg volt elégedve. Tulajdonképpen az egésszel nincs semmi probléma.
Haj, hajfestés, egy kis pajkos melír, néhány lazára besütött tincs, abszolúte rendben van. Szájfény, szájkontúr. Sehol egy szőrszál. Smink: alapos, de nem feltűnő. Nem úgy a dekoltázs, amely az idők folyamán egyre lejjebb és lejjebb csúszott, mostanra a van rajtam felső, de alig lehet észrevenni kategóriába érkezett. Ágotát nem zavarta, ha belebámultak a melleibe: ha van eladó dinnyéd, ki kell tenni a pultra. És egyébként is: pasit ma így lehet szerezni és punktum! Akinek nem tetszik, ne bámulja! Igaz, lehetne kicsit feszesebb, kicsit teltebb, de ez van, legalább cici, egy pompázó virág, nem pedig olyan, amelyik bimbó marad mindig.
Rozsdabarna lenruhát viselt, nem feszülőset, röhögnie kellett, amikor látta, hogy egyébként megfontolt nők hogyan gyömöszölik bele magukat a két számmal kisebb holmikba, hogy aztán nevetségessé váljanak.
Darázs derekat nagyon szeretett volna! Ágota kutatott az emlékezetében, volt-e karcsú valaha, talán kislány korában, de később már biztosan nem. Már azt is megkapta valamelyik szilveszter este egy félig beszívott pasitól hogy úgy néz ki, mint egy zsák krumpli! A hülye paraszt!
Ha valaki, akkor én adok magamra – gondolta. Hetente járok fodrászhoz, havonta manikűr, pedikűr, válogatott ruhatár, szép és kényelmes cipők, trendi kellékek, gyantázott lábak és hónalj. Fanszőrfazon.
Ráadásul hülye sem vagyok. Rendszeresen olvasok, járok moziba, színházba, koncertekre. És mióta élek egyedül? Több mint hat éve. Uramisten! Hat év!
Bezzeg Gyöngyike, a kis munkaügyes, akinek annyi esze van, hogy minden nap bekapcsolja a GPS-t, amikor indul haza, havonta más pasival szaladgál. Volt, hogy egyszerre ketten várták a kapuban, mert az egyikről megfeledkezett. Még Ambrus Feri, az osztályvezető is rástartolt, pedig a Ferinek három gyereke és csinos felesége van. Ma, ha valaki vastagabb a szívószálnál, az már a kutyának sem kell. Az üzletek is tele vannak olyan ruhákkal, amit csak a harminc kilósok tudnak hordani. Nincs annyi anorexiás a világon! Szeretem, ha van rajta mit fogni – mondták régen a pasik, de ezek mára valahogy kipusztultak. Szét fogyókúráztam az agyamat, volt, hogy 8 kiló le is ment, de aztán 10 jött vissza. Ettől a nyolcvan kilótól soha nem fogok tudni megszabadulni. Ennyi van, és kész! Aki veszi, viszi!
Már persze ha bírja a kis nyeszlett ürge.
Mese
Egyszer a Nagy Vezír szerteszéjjel, de lehet, hogy keresztbe és kasul járt az országban, hogy lássa: milyen dolga van a szegény népnek. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak, csupa miniszterek, meg korrumpálhatatlan képviselők.
Egy falu határában szóba elegyedett egy öreg szántó-vető emberrel. A Nagy Vezír ezzel a szóval köszöntötte az öreget:
– Tisztességgel, öreg!
Felelte a szántóvető:
– Szó nincs róla! Köszönet a NAV-nak!
– Aztán messzi-e még a messzi?
–Az biztos is, sokkal inkább, mint a C. Ronaldo!
Azt kérdi aztán a Nagy Vezír:
– Hány pénzért dolgozik kend?
– Én bizony, uram, hatért. Ebből négyet rögvest a sárba dobok. Járulékok egyebek.
– S hányból él kend?
– Kilencből – mondja az öreg.
– Hát a plusz három honnét lesz?
Felelte az öreg:
– Vissza igényelek egy kis ÁFÁ-t.
Tovább kérdez a Nagy Vezír:
– Hát öreg, hány még a heti kettő?
– A bizony, Nagyuram, már csak évi kettő. Az is csak kék bogyóval.
– Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? – kérdezi a Vezír.
– Amíg van EU-s pályázat, megtesszük, amit lehet.
Az öltönyös nagyurak tovább vonultak, a Nagy Vezír odahajolt a
legkedvesebb slapajához:
– Látod, mennyire értem a nyelvüket?
Kizárt, hogy vidéken veszítsünk.
Viselj rám egy kicsit gondot
Pasit akarsz? Olyat, aki sokáig melletted marad?
Itt a recept:
Viselj rám egy kicsit gondot!
Ne ügyeld azt, amit mondok,
de ha elszakad az ingem,
foltozgasd meg, szeress engem!
Párosítsd meg a harisnyám,
tartsd a szobám mindig tisztán,
reggelimet készítsd tejjel
s kínálj magad mellett hellyel.
Minden napra főzz ebédet,
csak azt, amit a szegények,
de amit adsz, kedvvel adjad,
mintha adnád tenmagadnak.
Ha anyámra emlékezném,
mint az árnyék simulj mellém,
s amit ő is adna mostan,
te is add, de százszorosan!
Hogyha volnék nyughatatlan,
takarjon be puha paplan,
vesd meg ágyam, s észrevétlen
simogass meg a sötétben.
Hogyha volnék tele sebbel,
kenni testem ne feledd el,
hogyha volnék mint a poklos,
légy hasonló orvosokhoz,
hogyha volnék kitaszítva,
rejtekedbe fogadj vissza,
hogyha volnék immár halva,
büszkén fektess ravatalra!…
Jutalmad tán semmi lészen,
csak én leszek, de egészen,
fejtől lábig, szívtől szájig,
minden birtokoddá válik.
Elfeledném az anyámat
s már csak téged akarnálak
ébren, alva… szólva, némán…
hogyha gondot viselnél rám.
(Szemlér Ferenc)
Összeesküvés elmélet
– Mennyien vagyunk?
– Most lépjük át a hét milliárdot! És néhány éven beül lesz az kilenc is.
A két férfi kibámult a hatalmas üvegablakokon át a felhőkarcolókra.
– Kilenc milliárd? Ne hülyéskedj! Hogyan fogunk kilenc milliárd embert eltartani?
– Hogyhogy hogy? Sehogy! Tudod nagyon jól, hogy sehogy. Nincs elég víz, se elég termőföld, se elég fa, se elég…
– Hagyjuk ezt! Én is tudom, hogy mi nincs. Azt mondd, hogy mit csináljunk ?
Az alacsonyabb vállat vont és megigazította vagyonokat érő mandzsettagombját.
– Amit kell. A világ felének továbbra sem adunk tiszta vizet. Ahol mégis van egy kevés, ott azt mondjuk, hogy fertőtleníteni kell és beleszórunk valamit. Ahol bőven van víz, ott, a kipufogógázra kell rámenni. Az is sokat lendít a dolgokon, hogy azt esznek, isznak, amit mi adunk nekik. Észre sem veszik, napról napra szűkebb az érrendszerük. Ezzel a módszerrel még a kritikus határérték alatt tudjuk tartani az átlag életkort.
– A legolcsóbb, ha maguk végzik a feladatot nem?
– Természetesen!
A régi módszerek manapság jobban működnek, mint valaha: egy kis vallás, egy kis etnikai hovatartozás és legyilkolják egymást. Képesek azon egymásnak esni, hogy ki melyik csapatnak drukkol. Ideális!
– Aztán itt vannak a politikai pártok, akik fűt-fát ígérgetnek, aztán pont az ellenkezőjét csinálják. Ezzel is tömegeket tudunk kikészíteni.
– Az emócióban rejlő lehetőségek is határtalanok! Szeretni akarnak és azt akarják, hogy szeressék őket. Volt idő, hogy hellyel közzel sikerült is nekik, apu dolgozott, anyu gyereket nevelt, nagy család, nagy kohézió, valamit tényleg tennünk kellett. Elindítottuk a feminista mozgalmakat, jöjjön az emancipáció! A nők már nem mosogatnak, hanem sziklát másznak és magányosan sírdogálnak karácsonykor. A férfiak meg bejárónőt keresgélnek a hormonháztartásukba. Így aztán mindannyian boldogtalanok, fizikailag is idő előtt tönkre mennek, akarom mondani még pont időben, nem kell nyugdíjat fizetni nekik.
– A megfelelő eszközöket kell megtalálnunk! Itt van például az autó. Imádják!
Elintéztük, hogy mindenki kaphasson jogosítványt, még azok is, akik saját bevallásuk szerint is teljesen alkalmatlanok a vezetésre. A haladás megengedett sebességét – a biztonságosabb közlekedésre hivatkozva – vég nélkül csökkentjük. Röhögnöm kell, amikor látom, hogy harminccal poroszkálnak a kétszáz lóerős kocsikkal! Az üzemanyagok árát pedig folyamatosan növeljük. Ezzel a pofon egyszerű módszerrel is milliók idegrendszerét tudjuk tönkretenni. Kicsit megfejeltük azzal, hogy minden kereszteződésbe lámpákat telepítettünk és szinte kivétel nélkül mindegyiknél meg kell állni. Ezzel is szépen keresünk, sokkal több üzemanyag fogy és garantáltan nem marad ép idegszál. Mehetnének persze hidrogénnel, vagy elektromos meghajtással, de ezt az olaj lobbi nem engedi. Ölnek, ha kell.
– Egy másik hatásos módszer a várakoztatás. Utálnak várakozni, így aztán jól megvárakoztatjuk őket ahol csak lehet. Volt idő, hogy éveket vártak egy kocsira, telefonra. Ma már ezt sajnos nem tudjuk tartani, de ott vannak nekünk az ügyintézési határidők, hivatalok, posták, orvosi rendelők, bevásárló központok, piros lámpák, menetrendek, országhatárok. Egyfolytában várakoznak és közben eszi őket az ideg. Várják a szebb jövőt, amikor majd nem kell várni.
– Nem csak autózni szeretnek, hanem beszélni is!
– Hála az Úrnak, imádnak trécselni. Csináltunk nekik mobil telefont, szarba se kerül az előállítása és aranyért adjuk, mégis képesek évente lecserélni. Ez az egyik legjobb bevételünk. Akinek nincs újabb és újabb készülékre pénze, annak oda adjuk ingyen, és ezer évig fizettetjük vele a havidíjakat úgy, hogy közben naponta pépesre sugarazzák vele a saját agyukat. Nagyon praktikus.
– A dohányzást is szigorúbban kellene tiltani! Minél jobban tiltjuk, annál dacosabban szívják. Így számolatlanul dől a pénzt, és a hatvanat is alig érik meg.
– Piálni is szeretnek!
– Naná! Ki lehet ezt józanul bírni?
– Kapnak tablettás bort meg főzhetnek maguknak házi pálinkát. Nem kell beavatkoznunk, önjáró a dolog.
– A baj az, hogy mi hiába teszünk meg mindent, ezek szívóskodnak. Ragaszkodnak a kis nyomoronc életükhöz. Elkezdtek edzésre járni, meg kocognak, meg nyúltápot esznek. Igaz, hogy azt is mérgezzük, de már immunisak. Fölmennek a hegytetőre, de rosszul vannak a friss levegőtől és beállnak a turista busz mögé kipufogó gázt szívni. Lassan agyon verni sem lehet őket.
– Velünk nem szórakozhatnak! Ami megmaradt fa, azt kivágjuk, kíváncsi vagyok mit szívnak majd levegő helyett?
– Az azért nekünk is gondot jelenthet!
– Mit gondolsz miért ölünk dollár milliárdokat a Mars programba te kis butus?
Mint annyian, én is régóta töröm a fejem, hogy mivel lehetne a jobb megélhetéshez szükséges plusz forintokat előteremteni. Persze most sem panaszkodhatom, hideg-meleg víz folyik a falból, nem fázom, nem éhezem, de tudod miről beszélek. Ahogy Woody Allen mondta, jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek, már csak anyagi szempontból is.
Egy Józan ész bolt. Ez kellene nekem. Mindig, mindenkinek szüksége van rá, reklámozni se nagyon kellene, vinnék mint a cukrot.
Azaz hogy…
Venni csak az venne, aki azt gondolná, hogy neki nincs, vagy nincs elég.
Na, itt kezd a nagy ötlet hamvában halni. Ki az ma Magyarországon, aki azt gondolja, hogy ő nem a józan esze mentén cselekszik? Ki az, aki bemenne a boltba és azt mondaná: sokat hallottam a józan észről, gondoltam kipróbálom.
Ez elő nem fordulhat. Mifelénk ugyanis észtúltermelés van, mindenki mindent jobban tud, mint a másik – nem sokáig húzná az én kis boltom.
Az itt megjelentek csak gondolatok. Remélem nem ártok vele senkinek.