Az út széle
Senkit sem hagyunk az út szélén!
De mi nagy szarban vagyunk!
Bocs, az már nem az út széle.
Tengo
Hetente egyszer – többnyire szerda délután – elmennek a srácok lábtengózni.
Vén csókák, addig házasodtak meg váltak, meg cserélgették a munkahelyeket, amíg ki nem vívták ezt a jogot magunknak. Foci után ulti, rotációs vendéglátással, isznak valami jóféle pálinkát, van egy kis házi kolbász, szendvics, lilahagyma, saláta, süti, sóspálcika, vörösbor. A háttérben blues vagy rock szól, a csajok meg néha be-benéznek, hogy kell-e még egy kis apró, (kell! ) vagy bármi más (kell).
Komolyan szükségük van ezekre a heti összejövetelekre. Igazából nem csak a fizikum edzéséről van itt szó, leginkább a lelküket cirógatja a dolog. Ezért aztán felvállalnak érte némi kellemetlenséget.
Itt van mindjárt ZS., akire a város van rábízva, amikor 24 órás szolgálatban van. Többnyire a 22 órás intézkedés és kettő óra alvás után érkezik a tengópályára. A láng az idők folyamán nemhogy nem aludt ki benne, hanem egy kétlábon járó bozóttűz, nincs elveszett labda, az “elvesztett mérkőzés” szóösszetételt pedig nem is érti. Űzi, hajtja a társakat, gyerünk, ne toporogjál itt mint kezdő buzi a gőzben!
Három óra futkosás után hiányozni kezd neki az a fél tüdő, amit még triatlonos korában veszített el, amikor fejre állt bringával még huszonévesen. De olyan még nem volt, hogy őmiatta ki kellett volna hagyni tengónapot.
A másik csapattag B. épített egy ranchot, a környékbeliek nála tartják a lovaikat. Negyven kilométert képes menni nyereg nélküli lóháton, az ismertebb sörkutaknál tankol. Ex íjász oktató, erdő, állatok, madarak, lovak, és még lovak.
Jönnek is a vendégek, nézelődnek, lovagolnak, szükség is van a pénzre, de tengónapot kihagyni? Soha.
Rendszeresen eljön P. is, aki könyvkiadó, – hát ne tudd meg. Szerzők, korrektorok, grafikusok, levilágítók, nyomdák, kötészetek, szállítók, könyvkereskedők tucatjai próbálják meg rászorítani, hogy tengó helyett az irodájában intézkedjen. Nem sikerül nekik.
W. kiadványszerkesztő, általában reggel 8 és fél kilenc között ér be a munkahelyére. Senki nem kéri ezt tőle számon, övé a bolt, mehet amikor akar, de húsz év vállalkozói múlttal a háta mögött sem lehet biztos abban, lesz-e elegendő megrendelés? Könyvelőnek, politikusnak, ügyvédnek, jogásznak áll most a zászló – mondja mosolyogva, ott nemigen kell aggódni. A reklám területéről az a vélekedés alakult ki, hogy hazug, nagyotmondó, ügyeskedő emberek játszótere, a szakma pedig erősen rásegít, hogy ez a kép így is maradjon.
Ha esetleg napokig a kutya nem keresi fel, nem telefonál, mit gondoltok mikor jut legalább fél tucat ember eszébe, hogy valamire szükség lenne, de AZONNAL? Igen, szerdán délután, amikor indulna tengózni. Ott ül hétfőn, kedden csütörtökön, pénteken, ha kell hétvégén is bemegy, éjszakai műszakra is kapható, de az a helyzet, hogy kizárólag szerdán van munka!
Mást se hallani, mint hogy mozogni kell, sportolni kell. Ha hétvégén mész el, akkor azt mondják: szép kis alak, amikor végre a családjával lehetne, akkor csavarog a haverjaival. Ha hét közben mész el, akkor azt mondják: na ez is jó kis munkaerő, inkább elmegy focizni, ahelyett, hogy dolgozna. Ha nem mész: ez még arra se hajlandó, hogy felemelje a seggét a fotelból.
Megyünk, oszt jó napot!
Vadkelet
K.J. 23 évesen költözött egy 34 négyzetméteres kulipintyóba, ami egy százötven négyszögöles telek közepén állt.
Kicsit szűkös, kicsit dohos, de az első saját otthon! Óriási volt az öröme.
Hat hónap csinosítgatás, rendezgetés után lelketlen emberek fényes nappal kirámolták az egész házat. Épp, hogy a bútorok megmaradtak. A kiérkező rendőrök megkérdezték, hogy van-e riasztó.
Nincs, arra már nem futotta.
Aki csóró, az ne lakjon családi házban – ezt a helyszínelő tiszt jegyezte meg pofátlanul.
A környezetemben az utóbbi két évben a következők történtek:
J.Zs. munkahelyén valakik lángvágóval kinyitották a páncélszekrényt, ami nem volt könnyű feladat, igazi, békebeli mackó volt, vastag páncélzattal, sóderszigeteléssel, egyebekkel. Két hétig olyan füstszag volt az irodákban, hogy besárgultak a fikuszok. A fickók gondolom nagyokat káromkodtak, amikor megszámolták a lét: zsákmányoltak vagy 30 ezer forintot. Nagy maci, kicsi málna. Rablás ide, rablás oda, tudtunk nevetni.
Ugyaninnen valaki az egyik íróasztalról elemelt egy sluszkulcsot és a rajta lévő márkajelzés alapján elvitte a parkolóból az autót.
A saját autómra valaki hosszú ideig rájárt, amit bennehagytam azt elvitte. Egy jó kis rádiómagnó és egy komplett barkácsfelszerelés volt az első zsákmánya, később minden olyat beletettem, ami már nem kellett: Rakéta porszívót, törött teniszütőt, lyukas zoknit, miegyebet. Ezeket is elvitte.
A nyáron az unokatestvérem édesanyjának balatoni nyaralóját fosztották ki fényes nappal, azalatt a kettő óra alatt, amíg ők a vendégeikkel lementek a partra.
Három hete a kollegám, egy hete a Kedvesem autóját lopták el. Hogy kinek kellhetett egy szervo nélküli hatéves Fiat, el nem tudom képzelni. Ha már valaki kockáztat, vajon miért nem egy olyan autót lop, ami ér is valamit? Remélem izomlázat kap, amikor tekeri a kormányt.
Mit gondoltok hányszor lett meg a tettes? Természetesen egyszer sem. Hát nem egyszerűbb elszállítani Suzukis Józsibácsi kisautóját, nézegetni az izzókészletet, meg vizslatni, hogy nem járt-e le a semmit nem igazoló zöldkártya, amit néhány összegyűrt bankó ellenében úgy adnak ki, hogy rá se néznek az autóra?
Reggel ellopták a bejárattól azt a fém megállító táblát, amire a szolgáltatásaimat írtam ki. Nincs pénzem arra, hogy százezrekért hirdessek a lapokban vagy a közterületen, ezért választottam ezt a viszonylag kevesebbe kerülő módszert.
Úgy látszik valakinek még táblára se volt pénze.
Időszakos barát
Feltűnő, hogy mostanában mennyi vaskos, fekete táska imbolyog a városban. Benne rejtőzik a tuti üzlet, az ígéretes jövő, a milliós fizetés, a magam ura vagyok illúzió.
Időszakos Barát (a továbbiakban IB) telefonál rám, te üzletember vagy Winikém, ezt látnod kell. MLM korszakban serdültem férfiemberré, én csak tudom, hogy nagyon titkolózni kell, ez a multi ukáz, nem szabad megmondani, hogy mi a találkozó tárgya, mert ha elmondod, mindenki elhajt a búsba. Szép feladadat: nyolc-tíz éve nem látott távolabbi ismerősökkel kell elhitetnünk, hogy mindig is mekkora barátok voltunk és ideje már találkozni. Ez a formula pontosan megfelel az kereskedelmben lépten-nyomon tapasztalható vevőfogó módszernek: bármekkora hülyeséget lehet hirdetni, csak tenni kell mellé egy csillagot, mellyel jelezzük, hogy amit hirdetünk, az egyátalában, de tényleg és abszolút nem úgy van. Nem is az a lényeg, hanem az, hogy az oltári nagy hazugság hatására menj el az áruházba (bankba, üzletbe, szolgáltatóházba), aztán ott majd jól rádakaszkodnak, elkapják a véknyadat és nem eresztenek, csak ha a véred kifolyt, persze nem helyben, de egy apró betűkkel szedett, egyoldalúan megváltoztatható szerződéssel eret vágnak rajtad és ezt az egyéb ígéretekkel szemben tuti biztosra veheted.
Szóval jön IB, késik másfél órát, igaz telefonál, nem jött a busz, meg valami közbe is jött, de aztán csak befut, cigöli a nagy koffert. Leülünk, kezdődik a puhítás-tájékoztatás-meggyőzés. Megtudom, hogy mekkora balfék a világ, senki nem törődik az egészségével, mindenki csak robotol mint állat, ő bezzeg lement Somogyba, saját csirkét eszik és saját tejet iszik. Aztán egy merész átkötéssel már Amerikában járunk, valami bekellszarni nagy cég dollár százmilliókat ölt ebbe a szerkezetbe, és most már nem kell hónapokig fájdalmas és hosszadalmas kezelésekre járnunk, hanem öt perc alatt megmérhetjük, hogy miképp szolgál a kedves egészségünk, és ha van valami baj, akkor olyan pirulák, porok meg mifenék állnak rendelkezésünkre, hogy teszünk a feltámadásra, itt még meghalni se szükséges, annyira tuti jó itt minden. RB-nek a szigorú évek mélyre szántották a barázdákat az arcán, a szem alatti barna táskák olyan hatást keltenek, mint ha sosem venné le a napszemüvegét. Nem tudom, hogy a sportpályákkal, stresszel, vagy a szénhidrátokban gazdag ételekkel barátságban volt-e az elmúlt években, a különféle párlatokkal viszont biztosan igen. Tényleg furcsa volt hallani az ő szájából, hogy mekkora seggfej mindenki, aki nem törődik az egészségével. Többféle óriási lehetőséget szalasztottam el. Beszállhattam volna a bizniszbe, vehettem volna én is egy nagy fekete koffert, benne egy szobapárásítóhoz meglepően hasonlító műanyag kütyüvel, és én is találkozhattam volna az összes régi barátommal. Mivel ez nem igazán érdekelt, felmérethettem volna potom huszonvalahányezerért, (ami máshol százhúszezer), hogy van-e bennem sötétben bujkáló, rémhíreket terjesztő titkos kór, ami lehet, hogy most még nem, de előbb utóbb rám tör és akkor majd megnézhetem magam. Ha ez sem érdekel, akkor még mindig ott vannak a táplálék kiegészítők, mindegyik garantáltan klinikailag tesztelt, és ezentúl se köhögni, se krákogni se orromat fújkálni nem kell majd többé. Végül is abban maradtunk, hogy ha már ekkora hülye vagyok, hogy semmi nem érdekel, legalább mondjak öt olyan ismerősömet, akikre rá tudna törni, persze szigorúan elhallgatva, hogy milyen ügyben keresné fel őket.
Emberem 30 percet vett el az életemből. Ennyit mindig áldozok egy régi barátra.
Rács
Aranka már figyelte egy ideje, hogy a vele szemközt lakók mindig magukra zárják a folyosói vasrácsot. Épp csak addig nyitják ki, amíg bemennek a lakásba, aztán zárják is vissza, éjjelre még kulcsra is. Persze nem volt ebben semmi meglepő, a házban többször volt már betörés. Rossz nyelvek szerint főleg azóta, hogy egy roma család költözött a harmadikra, akkortól hirtelen két lakásba is bementek éjjel fosztogatni, meg a bicikli tárolóból is eltűnt az összes bicikli. A rendőrők ki is mentek, és mindenki szeme láttára bilicsben vitték el az új lakók egyikét, de már másnap a kapu alatt röhicsgélt a haverjaival, az energia ital fém dobozát összegyűrték és belegyömöszölték az újságtartóba. Szóval Aranka megfigyelte, hogy amikor a szembeszomszéd megy valahová, akkor először kilép a folyosóra, a rácsot gondosan bezárja maga után, azán a rács résein még hosszan búcsúzik a feleségétől. Súgnak-búgnak, csókolóznak. Arra gondolt, hogy Béla, az ő ura bezzeg soha nem így megy el otthonról, hanem egy „na én mentem” jellegű részletes tájékoztatót követően becsapja maga után, pereg a vakolat. Egy szelídebb szerda délutánon aztán szóvá tette az urának, hogy lám-lám azok bezzeg úgy, mi meg mindig így, és hogy vajon miért kell ennek így lennie? Béla csodálkozva nézett egy pár pillanatig, aztán azt mondta, hogy nekünk nincs is rács az ajtónkon. Aranka ezzel nem tudott vitatkozni, a tények makacs dolgok. Megfordult és szó nélkül bement a kisszobába. Elhatározta, hogy a jövő héten mindenképp kerít egy lakatost.
Kacsatojás
Válasz szeretettel a lányomnak arra a felvetésére, hogy miért nem foglalkozom többet az unokákkal.
Az én nagyapáim – sem az apai, sem az anyai ágon – tulajdonképpen szóba sem álltak velem.
Nemhogy nagyapa hátán lovaglásról, bajuszhuzogatásról, vagy valamiféle puszipajtáskodáról nem lehetett szó, de azon kívül, hogy az anyíídat tééé, nemigen mondtak mást nekem (se). Ha mégis akadt közölnivalójuk, akkor azt a nagymamának mondták, szóljon a pulyáknak, hogy ezt meg azt ne csinálják, de azt aztán végképp ne! Hadseregekben van ez így ma is, szerte a világon: a tiszt nem szól a katonához, odáig nem alacsonyodik le, a parancsot az őrmesternek mondja, az meg szinkrontolmácsolja a katonáknak. Ahol 6-8 gyereket kellett felnevelni, és főleg a pusztavidéken, az apának olyan tekintélye volt, hogy szólnia se kellett, ha valamelyikük nem úgy cselekedett, vagy nézett, ahogy azt a család feje elvárta volna. Elég volt a szemével villantania, és meghátrált a legvadabb gyerek is. (Olykor persze egy jó fűzfavessző is segítette a tekintély formálódását.) El tudod képzelni, mennyire örült a nagypapa, hogy Pestről a purdék rászabadulnak a portára, visítva bámulnak egy egyszerű tyúkot, ahogy az udvaron unottan kapirgál, széttúrják a nehezen összerakott kukoricagórét és meglovagolják a kandisznót.
Vajon zavart az engem, hogy nagyapáim szóra sem méltattak? Hogy csak egy voltam az udvaron kuruttyoló izgága, ugrabugra békahadból?
Nem.
Engem a nádas érdekelt, ahová bevettük magunkat, ahol az éles nádlevél rovásírást vagdosott a lábunkra, ahol fészken igazi kacsatojást láttam, és kiváncsisággal vegyes félelemmel nézegettem körbe-körbe: jön-e a nádifarkas, vagy valami hasonló félelmetes fenedvad. Egyszer jól elkószáltunk, alig találtunk haza, közben bőrig áztunk, halálosan elfáradtam és a vastag dunyhákba merülve egyik nap kora délutántól másik nap délig egyhuzamban aludtam. Ennek a mindent kielégítő, nyugodt, mély, nyálcsurrantó alvásnak a titkát keresik a népek a Csendes óceántól Murmanszkig, magasan képzett pszichiáterek bőrbevonatú kanapéin. (Ez az élmény velem sem fordult elő soha többé.) A Mamóka férje elvitt minket traktoron a gazdaságba, a fákon roskadoztak a yonatán almák és olyan almaillat volt, hogy az *ambipurc* húsz kutatóval és egy jól felszerelt kísérleti laborral sem tud még hasonlót sem előállítani. A Bakos nagyapa szívesen rúgta a homokos konyhaföldet boros jókedvében, olyankor nem volt tanácsos okoskodni vagy ellentmondani, (máskor sem), a Kiss nagypapa pedig ahogy pöfékelte gyökérpipáját, az ujjával tömködte szorosabbra benne a parazsat és időnként tréfából a csupasz lábszárunkra suhintott az ostorával.
Izgatott ez engem?
Nem.
Engem a három házzal arébb lakó Nusika izgatott, aki megismerkedésünk második estéjén a legtermészetesebb mozdulattal simította végig a rövidnadrágom elejét. Ez annyira újszerű élmény volt, hogy zavaromban még a templomba is elkísértem, ahol a pap ottfogot ministrálni és ahol rögtön meg is gyónhattam volna egyátalán nem szeplőtelen gondolataimat. Láthatod, bár nem volt a nagypapákkal való viszony sem felhős, sem felhőtlen, mégis betöltötte funkcióját, olyasmik történtek velem, amik csak a nagyszülőknél történhettek meg. Nem emlékszem a három éves koromra, azt sem tudom, hogy akkor éltem-e már 🙂 Nagyon valószínű, hogy sorsomat nem befolyásolta döntő mértében, hogy a kettő nagypapával összesen húsz egyszerű mondatot nem beszéltem. Úgyhogy csak türelem, mindennek eljön az ideje, biztos vagyok benne, hogy a te srácaidnak is meglesz majd általam a maguk kacsatojása, almaillata, Nusikája.
Bamba
Egy ügyfelemet kellet visszahívnom telefonon.
Jó napot kívánok, Jánosi urat keresem.
A vonal másik végén visszafojtott, elhaló hang:
Most nem tudok beszélni, bamba vagyok.
Rendben, mondtam, majd később hívom.
Letettem a telefont és csodálkoztam. Kedd van, délelőtt fél tíz, és van aki már be van rúgva. Ráadásul be is vallja, hogy milyen bamba. Délutánig nyolcszor meséltem el az esetet fűnek-fának, hogy milyen emberek vannak.
Másnap újra hívtam.
Jó napot kívánok, Jánosi urat keresem.
Üdvözlöm – mondja – elnézést, hogy tegnap nem tudtam beszélni, mert bankban voltam.
Valóban semmi sem az, aminek látszik. És elnézést!
A vénasszony csak nevet
Az öregasszony, akivel összetalálkoztam az erdőben azt mondta, hogy ha teljesítem a kívánságát, akkor rendbe rakja a magyar gazdaságot.
A politikusok ismerik a problémáinkat
A politikusok által oly gyakran hangoztatott mondat: Rengeteget járom az országot, beszélek az emberekkel, én tudom, hogy mi a gondjuk, bajuk!
Egyenjogúság
Klári néni a letűnt idők gyermeke. Világ életében kiszolgálta a férjét. Reggelente tiszta inggel, esténként meleg, ízes levessel kényeztette. Karcsi bácsi meg fúrt-faragott, betonozott, kertet ásott. Kialakult ez az évek során. Senki nem fedezhette fel még a nyomát sem annak, hogy Klári mama boldogtalan lett volna e miatt.
Mint annyian, én is régóta töröm a fejem, hogy mivel lehetne a jobb megélhetéshez szükséges plusz forintokat előteremteni. Persze most sem panaszkodhatom, hideg-meleg víz folyik a falból, nem fázom, nem éhezem, de tudod miről beszélek. Ahogy Woody Allen mondta, jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek, már csak anyagi szempontból is.
Egy Józan ész bolt. Ez kellene nekem. Mindig, mindenkinek szüksége van rá, reklámozni se nagyon kellene, vinnék mint a cukrot.
Azaz hogy…
Venni csak az venne, aki azt gondolná, hogy neki nincs, vagy nincs elég.
Na, itt kezd a nagy ötlet hamvában halni. Ki az ma Magyarországon, aki azt gondolja, hogy ő nem a józan esze mentén cselekszik? Ki az, aki bemenne a boltba és azt mondaná: sokat hallottam a józan észről, gondoltam kipróbálom.
Ez elő nem fordulhat. Mifelénk ugyanis észtúltermelés van, mindenki mindent jobban tud, mint a másik – nem sokáig húzná az én kis boltom.
Az itt megjelentek csak gondolatok. Remélem nem ártok vele senkinek.