Közmunka
Tegnap láttam egyet az egymillió új munkahelyből.
Egy mélyen szántott arcú alkoholista nő, kezében festékes vödörrel, mázolt egy padot.
A pad fa része barna, az öntöttvas váz pedig fekete. A nő bizonytalan mozdulatokkal kente a barna festéket a fára, de jutott belőle szépen a vasra is. Tudod hogy nézett ki végül az a pad? Rá nem ülnél.
Néhány évtizede Kínában próbálkoztak a pottyantós budi mögött felállított házi kohók beüzemelésével. Lett is abból olyan vas, hogy csak na. Varázslat nélkül is elhajlott a leveseskanál, ahogy ettél.
Kísérletezni persze kell, esetleg bejön, vagy mégse, ez eddig rendben is van, de én már negyven éve hallgatom, hogy már csak kicsit lesz rossz, kicsit kell összehúzni a nadrágszíjat, aztán minden jóra fordul. De valahogy még sem.
Az Európai Unióba való belépés joggal tölthetett el bennünket reménységgel, azt gondoltuk a jó példa ragadós. Hogy ha leülünk egy asztalhoz, ahol késsel, villával esznek, ott mi sem köpködünk a földre. A helyzet bonyolultabb. Mi már ritkábban köpködünk, de elkezdték ezt az asztalnál ülők. Ők süllyednek a mi szintünkre. Mi más oka lehet, hogy nálunk mindent megengednek maguknak, amit otthon biztosan nem. Heti 6 napos munkaidőt, indoklás nélküli felmondást, három műszakot minimál bérért otthon meg sem próbálnának, mert a szakszervezetek kizavarnák őket az országból.
Helyre kell állítani a munka becsületét.
Miért, ki szúrta el? Hol veszett el?
Csak nem az ész nélkül osztogatott fizetések, jutalmak, végkielégítések, támogatások, béren kívüli juttatások, vissza-
térítések, kedvezmények, közbeszerzésre ki nem írt pályázatok tengerében? Mi az ördögöt csinált az a sok közgazdász, tudós, pénzügyi szakember, akiknek az a feladatuk, hogy vigyázzanak az ország állapotára, figyeljék, elemezzék, prognosztizálják a gazdasági folyamatokat? Megelégedtek azzal, hogy nekik legalább megvan a jó fizetés, ingyen kocsi sofőrrel, ingyen benzin, ingyen lakhatás. Hol tartunk 22 évvel a rendszerváltás után? A pénzügyi világ most sorolta Magyarországot a bóvli kategóriába. Az ígért drasztikus és azonnali adócsökkentésből brutális adóemelés lett. Egekben van a benzin ára és bizonytalan a forint. Ennyit sikerült eddig összehozni.
Viszont itt van nekünk a közmunka, ahol brigádok tépkedik kézzel a fű közül a gazt. Legalább is az első napon. Ameddig a kamera veszi. Aztán holnap már nagyon fáj az a derék, holnap után be se megy. Beteg.
Minden kis csapatnak kell egy főnök. Akinek hatalma, súlya, hatásköre eddig nem volt soha. Tudod mennyi idő alatt lesz belőle kiskirály? Ő fogja eldönteni, hogy ki dolgozik jól és ki nem. És aki szerinte nem, az repülhet és akkor már, mint közmunkából kizárt személy, nem részesülhet semmilyen juttatásban. Totális kiszolgáltatottság valami hülyének.
A közmunka bérezése a nagy ívű ötlethez megfelelő színvonalú lesz, többnyire jóval a minimálbér alatt. Pedig jól tudjuk, abból sem lehet megélni. Akkor vajon mitől lesz majd sikeres ez a program? Mi fogja a közmunkásokat motiválni, hogy jól és szorgalmasan dolgozzanak? A nyugdíjból visszahívott rendőr törzsőrmester, aki itt majd vezető feladatot kap?
Nándi bácsi, 82 éves nyugdíjas egy átlagos keddi délelőttön, amikor se hőmérsékleti rekord nem forgott veszélyben, és egyik atomerőműből sem szivárogott radioaktív matéria, fogta a kisbaltát és agyonütötte Irma nénit, akivel több mint ötven évet élt együtt. Kérdezték a rendőrök, mi történt? Netán részeg volt? Az öreg ingatta a fejét, dehogy. Évek óta nem iszik. Akkor esetleg összevesztek? Nem. Hát akkor?
Elegem volt – mondta Nándi bácsi.
Valahogy így vagyok ezzel én is.