Ítélet
A szándék oly nemes. Botorság lenne azt állítani, hogy meg sem próbálunk jogállam lenni. Minden kellék adott ahhoz, hogy nyugodt alvás mellett csapjuk be önmagunkat. Van parlament, van alkotmány, ülésezik az Alkotmánybíróság, veszekednek a pártok, vannak szabad választások, ami néhány embernek azt jelenti, hogy mindent szabad: sárdobálás, lejáratás, karaktergyilok. A törvényalkotó törvényeket alkot, amiket aztán mindenki a saját szájíze szerint értelmez, így aztán mire rajtam, a funkcionális analfabétán, egyszersmind szó szerint szenvedő alanyon letesztelik, semmiben sem lehetek biztos.
És ez nem jó.
A minap az Alkotmánybíróság ellen tüntettek az utcán, támogatandó, hogy a család, az egy férfi és egy nő házassága nyomán létrejött életközösség alapja. Ezt egy hatvan körüli tanárnő valamelyik TV riporterének szenvedélyes hangon el is mondta. Erre a riporter visszakérdezett, hogy tessék már megmondani, hogy Ön szerint ki számít férfinak? Szegény tanárnő köpni-nyelni nem tudott. Már ez is megkérdőjelezhető – kérdezett vissza?
Erről essen néhány szó! Megszűntek a stbail pontok, amikhez igazodni lehet. Eddig úgy tudtam, hogy a tej, az élet, erő, egészség. Aztán most olvasom, hogy a tej nem más, mint egy kémiai, biológiai és baktérium koktél. Ezt vajon nem egy olyan orvos nyilatkozta, akit a kókusztej gyártók kértek fel tisztes fizetségért egy kis szakértésre?
Gyermekként egyszerű dolgom volt: van a föld, ahol élek, van a mennyország, ahova fölkerülhetek ha jó leszek és opcionálisan ott van a tüzes pokol, amennyiben rossz útra tévednék. Ma viszont nem az a fő gondom, hogy van-e mennyország, vagy pokol, hanem az, hogy merre van a fölfelé meg a lefelé?
A választási regisztrációt vizsgálta az Alkotmánybíróság. Azok a tagok, akik még a 2010-es választások előtt lettek alkotmány bírák, azok alkotmány ellenesnek találták a tervezett választási regisztrációt. Akiket a Fidesz-KDNP delegált a testületbe, azok ugyanezt nem találták alkotmány ellenesnek. (Kivétel is volt: az egykori Fideszes Stumpf István a régiekkel szavazott.) Miközben az Alkotmánybíróság önállóságának és függetlenségének garantálására a törvény összeférhetetlenségi okokat állapít meg. Az Alkotmánybíróság tagja nem lehet parlamenti képviselő, önkormányzati testület tagja, érdek képviseleti szerv vezetője és politikai párt tagja. A törvény célja világos: ne pártállás alapján ítéltessenek meg alkotmányos jogviták. Tudod, hogyan oldják meg ezt a pártok? A jelölt, aki eddig magas poszton lévő pártpolitikus volt valamelyik pártban, egyszerűen kilép a pártból. Puff neki! Máris pártatlan, független jelölt. Így kell a törvényt betű szerint betartani, és egyben nagy ívben szarni rá.
Mit várhatunk, ha az összes gazdasági-politikai nagykutya kinevezésének még mindig az a fő rendezési elve, hogy melyik melyik kennelből érkezett és nem pedig az, hogy tud-e terelni (nem), vagy őrzi-e a házat (nem).
Az ítélkezés bonyolult és kényes dolog, de még a laktóznál is érzékenyebbek vagyunk arra, hogy az egyik bíró elítél valakit, a másik pedig másodfokon felmenti. Vagy: egy országosan is nagy port felvert, nyolc ember meggyilkolásával végződő bankrablás feltételezett tetteseit a bíróság – körültekintő és mindenre kiterjedő vizsgálódás után – jogerősen elítéli, ha engednék a hatályos törvények, valószinüleg fel is kötnék egyiküket, aztán három év múlva közlik, hogy bocsi, mégis más volt az elkövető. Ha ez előfordulhat, akkor hogyan bízhatunk abban, hogyha netán a mi ügyünk kerül bíróság elé, ott majd méltányos ítélet születik? Talán itt is az van, hogy a rendszer közel sem tökéletes, de jobbat még nem találtak ki. De jobban csinálni biztosan lehetne.
Közmunka
Tegnap láttam egyet az egymillió új munkahelyből.
Egy mélyen szántott arcú alkoholista nő, kezében festékes vödörrel, mázolt egy padot.
A pad fa része barna, az öntöttvas váz pedig fekete. A nő bizonytalan mozdulatokkal kente a barna festéket a fára, de jutott belőle szépen a vasra is. Tudod hogy nézett ki végül az a pad? Rá nem ülnél.
Néhány évtizede Kínában próbálkoztak a pottyantós budi mögött felállított házi kohók beüzemelésével. Lett is abból olyan vas, hogy csak na. Varázslat nélkül is elhajlott a leveseskanál, ahogy ettél.
Kísérletezni persze kell, esetleg bejön, vagy mégse, ez eddig rendben is van, de én már negyven éve hallgatom, hogy már csak kicsit lesz rossz, kicsit kell összehúzni a nadrágszíjat, aztán minden jóra fordul. De valahogy még sem.
Az Európai Unióba való belépés joggal tölthetett el bennünket reménységgel, azt gondoltuk a jó példa ragadós. Hogy ha leülünk egy asztalhoz, ahol késsel, villával esznek, ott mi sem köpködünk a földre. A helyzet bonyolultabb. Mi már ritkábban köpködünk, de elkezdték ezt az asztalnál ülők. Ők süllyednek a mi szintünkre. Mi más oka lehet, hogy nálunk mindent megengednek maguknak, amit otthon biztosan nem. Heti 6 napos munkaidőt, indoklás nélküli felmondást, három műszakot minimál bérért otthon meg sem próbálnának, mert a szakszervezetek kizavarnák őket az országból.
Helyre kell állítani a munka becsületét.
Miért, ki szúrta el? Hol veszett el?
Csak nem az ész nélkül osztogatott fizetések, jutalmak, végkielégítések, támogatások, béren kívüli juttatások, vissza-
térítések, kedvezmények, közbeszerzésre ki nem írt pályázatok tengerében? Mi az ördögöt csinált az a sok közgazdász, tudós, pénzügyi szakember, akiknek az a feladatuk, hogy vigyázzanak az ország állapotára, figyeljék, elemezzék, prognosztizálják a gazdasági folyamatokat? Megelégedtek azzal, hogy nekik legalább megvan a jó fizetés, ingyen kocsi sofőrrel, ingyen benzin, ingyen lakhatás. Hol tartunk 22 évvel a rendszerváltás után? A pénzügyi világ most sorolta Magyarországot a bóvli kategóriába. Az ígért drasztikus és azonnali adócsökkentésből brutális adóemelés lett. Egekben van a benzin ára és bizonytalan a forint. Ennyit sikerült eddig összehozni.
Viszont itt van nekünk a közmunka, ahol brigádok tépkedik kézzel a fű közül a gazt. Legalább is az első napon. Ameddig a kamera veszi. Aztán holnap már nagyon fáj az a derék, holnap után be se megy. Beteg.
Minden kis csapatnak kell egy főnök. Akinek hatalma, súlya, hatásköre eddig nem volt soha. Tudod mennyi idő alatt lesz belőle kiskirály? Ő fogja eldönteni, hogy ki dolgozik jól és ki nem. És aki szerinte nem, az repülhet és akkor már, mint közmunkából kizárt személy, nem részesülhet semmilyen juttatásban. Totális kiszolgáltatottság valami hülyének.
A közmunka bérezése a nagy ívű ötlethez megfelelő színvonalú lesz, többnyire jóval a minimálbér alatt. Pedig jól tudjuk, abból sem lehet megélni. Akkor vajon mitől lesz majd sikeres ez a program? Mi fogja a közmunkásokat motiválni, hogy jól és szorgalmasan dolgozzanak? A nyugdíjból visszahívott rendőr törzsőrmester, aki itt majd vezető feladatot kap?
Nándi bácsi, 82 éves nyugdíjas egy átlagos keddi délelőttön, amikor se hőmérsékleti rekord nem forgott veszélyben, és egyik atomerőműből sem szivárogott radioaktív matéria, fogta a kisbaltát és agyonütötte Irma nénit, akivel több mint ötven évet élt együtt. Kérdezték a rendőrök, mi történt? Netán részeg volt? Az öreg ingatta a fejét, dehogy. Évek óta nem iszik. Akkor esetleg összevesztek? Nem. Hát akkor?
Elegem volt – mondta Nándi bácsi.
Valahogy így vagyok ezzel én is.
Bélabá
Bélabá beteg lett, meglehetősen szarul nézett ki.
Volt minden baja, nem kapott rendesen levegőt, felborult a hormonháztartása, különféle fekélyek és kiütések
éktelenkedtek rajta, tudni lehetett, hogy ha nem történik valami lényeges változás, akkor nagy baj lesz. Az osztályvezető főorvos csóválta a fejét, lenne itt egy gyógyszer, ami külföldön már bevált, azt mindenképp meg kellene próbálni.
Bélabá nem akarta beszedni a gyógyszert.
Hajhullástól, további kiütésektől, káros mellékhatásoktól tartott, gondolta így is van baj elég, nincs szükség további komplikációkra, ráadásul ezért a gyógyszerért fizetni is kellett volna.
A főorvos látta, hogy Bélánk akkor se fogja beszedni a gyógyszert, ha itt múlik ki a vaságyon, úgyhogy azt mondta elintézi, hogy a gyógyszerért mindössze háromszázat kelljen fizetni.
Bélabá ebbe nagy nehezen belement, az orvos pedig elkezdte adagolni az általa jónak gondolt pirulákat.
A beteg napról napra jobban érezte magát. Könnyebben lélegzett, a kiütések is halványodtak, délutánonként már kisebb sétákat is tett a kórház parkjában és kezdte észrevenni, hogy a nővérek rendkívül csinosak. Határozottan javult az állapota.
Egyik gyógyszerelésnél a szemfüles Hédike, Béla unokahúga összeadogatta a kórháztól kapott belégen szereplő háromszáz forintokat, és úgy találta, hogy nem azért ingyenes a betegellátás, hogy mindenféle gyógyszerért fizetni kelljen. Nagy ribilliót rendezett, a rokonság kórusban zengte a folyosón, hogy az orvos lenyúlja a beteget, úton-útfélen elmondták mindenféle csalónak, és természetesen azonnal leállították a gyógyszer adagolását.
Béla megint nehezen kap levegőt, rosszabbul néz ki, mint valaha és jelenleg semmi remény, hogy valamitől egyszer majd jobban lesz.
A vizitdíj történetét meséltem el neked.
Az út széle
Senkit sem hagyunk az út szélén!
De mi nagy szarban vagyunk!
Bocs, az már nem az út széle.
A vénasszony csak nevet
Az öregasszony, akivel összetalálkoztam az erdőben azt mondta, hogy ha teljesítem a kívánságát, akkor rendbe rakja a magyar gazdaságot.
A politikusok ismerik a problémáinkat
A politikusok által oly gyakran hangoztatott mondat: Rengeteget járom az országot, beszélek az emberekkel, én tudom, hogy mi a gondjuk, bajuk!