Privát forradalom
Az, hogy jön a hó január közepén, az nem meglepő, inkább belepő. Egyedül a BKV csodálkozik, hogy tud ez ekkora lenni? Rejszike nem ezt mondta.
Milyen jó nekem, hogy nem kell busszal mennem, ott a villamos meg a HÉV, azoknak a hó mitse.
Rögtön gyanús, hogy milyen üres a villamosmegálló reggel nyolckor. Vannak kitéve tájékoztató táblák, azok tartalmát szemüveg nélkül én soha meg nem tudhatom. Aztán megreccsen a hangszóró. Legyek türelmes és megértő, a villamos nem jár. Villamospótló busz jár. Valahol. Meg kell keresni, hol. Ott már ezren vagyunk a megállóban (kb. annyira pontosan becsült érték, mint egy tüntetés létszáma a közmédiában), beszivárgok a tömegbe, ami egy nagy köhögő, prüszkölő massza, miközben a cérna és a hó szakad. Az emberek munka helyett a buszmegállókban fertőzik rommá egymást, egyedül a mobil társaságok kaszálnak, senki nem bírja magában tartani, hogy tíz centis hó miatt a fővárosnak befellegzett. Tízből tizen telefonálnak, valaki stoppolni kezd. Addig stoppol, míg egy autó megáll, már indulna boldogan, mire rájön, hogy nem ő a kiválasztott. Három szerencsés beugrik a kollégájuk mellé az autóba és vihognak. Egy kis reggeli káröröm igazán jól tud esni.
Valamilyen okból a 32-es üzemszerűen járt, már a negyedik gurul el méltóság teljesen előttünk, a buszról az utasok lenéző pillantásokkal méregetik a helyben topogókat. 34-es és 106-os sehol. Pedig nem hegyi járat, még emelkedő sincs az útvonalán.
Jól van, mondom magamban, átmegyek a hídon gyalog. Hátha a HÉV jár.
Van annál kellemesebb, mint hóban gyalogolni. A híd egy részét letakarították a közmunkások, a nagyobb részét nem. Felveszek egy kényelmes tempót, és gyűröm a havat szorgalmasan. Egyszer csak valaki leelőz. Aztán még valaki. Aztán még harmincan. Gyakorlatilag mindenki.
Sebaj, szinte azonnal jön a HÉV, és elhatározom, hogy a megkutyálós fázisba lépek. Frontot nyitok a privát forradalmamnak: hősiesen, vállalva a nem csekély kockázatot, nem lyukasztok jegyet. Így vágok vissza a Birodalomnak, amelyik nem küldött értem se buszt, se villamost. Mindenkit megmustráltam, potenciális ellenőr után kutatva, sötétkék nadrágosok, zsíros hajúak, elhanyagolt fogsorral szerfelett gyanúsak. De aztán győzött a forradalom, diadalittasan, érintetlen jeggyel szálltam le a HÉV-ről Kaszásdűlőnél.
Igen, megcsináltam, ezt megérdemeltétek!
Este bemondta a TV, hogy egész nap ingyenes volt az utazás a tömegközlekedési eszközökön.
Ezeknek még bliccelni sem lehet.
Ítélet
A szándék oly nemes. Botorság lenne azt állítani, hogy meg sem próbálunk jogállam lenni. Minden kellék adott ahhoz, hogy nyugodt alvás mellett csapjuk be önmagunkat. Van parlament, van alkotmány, ülésezik az Alkotmánybíróság, veszekednek a pártok, vannak szabad választások, ami néhány embernek azt jelenti, hogy mindent szabad: sárdobálás, lejáratás, karaktergyilok. A törvényalkotó törvényeket alkot, amiket aztán mindenki a saját szájíze szerint értelmez, így aztán mire rajtam, a funkcionális analfabétán, egyszersmind szó szerint szenvedő alanyon letesztelik, semmiben sem lehetek biztos.
És ez nem jó.
A minap az Alkotmánybíróság ellen tüntettek az utcán, támogatandó, hogy a család, az egy férfi és egy nő házassága nyomán létrejött életközösség alapja. Ezt egy hatvan körüli tanárnő valamelyik TV riporterének szenvedélyes hangon el is mondta. Erre a riporter visszakérdezett, hogy tessék már megmondani, hogy Ön szerint ki számít férfinak? Szegény tanárnő köpni-nyelni nem tudott. Már ez is megkérdőjelezhető – kérdezett vissza?
Erről essen néhány szó! Megszűntek a stbail pontok, amikhez igazodni lehet. Eddig úgy tudtam, hogy a tej, az élet, erő, egészség. Aztán most olvasom, hogy a tej nem más, mint egy kémiai, biológiai és baktérium koktél. Ezt vajon nem egy olyan orvos nyilatkozta, akit a kókusztej gyártók kértek fel tisztes fizetségért egy kis szakértésre?
Gyermekként egyszerű dolgom volt: van a föld, ahol élek, van a mennyország, ahova fölkerülhetek ha jó leszek és opcionálisan ott van a tüzes pokol, amennyiben rossz útra tévednék. Ma viszont nem az a fő gondom, hogy van-e mennyország, vagy pokol, hanem az, hogy merre van a fölfelé meg a lefelé?
A választási regisztrációt vizsgálta az Alkotmánybíróság. Azok a tagok, akik még a 2010-es választások előtt lettek alkotmány bírák, azok alkotmány ellenesnek találták a tervezett választási regisztrációt. Akiket a Fidesz-KDNP delegált a testületbe, azok ugyanezt nem találták alkotmány ellenesnek. (Kivétel is volt: az egykori Fideszes Stumpf István a régiekkel szavazott.) Miközben az Alkotmánybíróság önállóságának és függetlenségének garantálására a törvény összeférhetetlenségi okokat állapít meg. Az Alkotmánybíróság tagja nem lehet parlamenti képviselő, önkormányzati testület tagja, érdek képviseleti szerv vezetője és politikai párt tagja. A törvény célja világos: ne pártállás alapján ítéltessenek meg alkotmányos jogviták. Tudod, hogyan oldják meg ezt a pártok? A jelölt, aki eddig magas poszton lévő pártpolitikus volt valamelyik pártban, egyszerűen kilép a pártból. Puff neki! Máris pártatlan, független jelölt. Így kell a törvényt betű szerint betartani, és egyben nagy ívben szarni rá.
Mit várhatunk, ha az összes gazdasági-politikai nagykutya kinevezésének még mindig az a fő rendezési elve, hogy melyik melyik kennelből érkezett és nem pedig az, hogy tud-e terelni (nem), vagy őrzi-e a házat (nem).
Az ítélkezés bonyolult és kényes dolog, de még a laktóznál is érzékenyebbek vagyunk arra, hogy az egyik bíró elítél valakit, a másik pedig másodfokon felmenti. Vagy: egy országosan is nagy port felvert, nyolc ember meggyilkolásával végződő bankrablás feltételezett tetteseit a bíróság – körültekintő és mindenre kiterjedő vizsgálódás után – jogerősen elítéli, ha engednék a hatályos törvények, valószinüleg fel is kötnék egyiküket, aztán három év múlva közlik, hogy bocsi, mégis más volt az elkövető. Ha ez előfordulhat, akkor hogyan bízhatunk abban, hogyha netán a mi ügyünk kerül bíróság elé, ott majd méltányos ítélet születik? Talán itt is az van, hogy a rendszer közel sem tökéletes, de jobbat még nem találtak ki. De jobban csinálni biztosan lehetne.