1 s más
Vége a himi-humi világnak, a neménvótam, hanem a mögöttem gyövő, neménvezettem, hanem a nemtomki, itt az újgenerációs Trafistar SR 590 traffipax, egyszerre 4 forgalmi sávot képes ellenőrzés alá vonni, egyidejűleg 22 gépjármű megfigyelésére alkalmas, és tíz különböző szabályszegést azonosít, illetve rögzít.
Mikor jönnek rá vajon, hogy a legnagyobb baj nem az, hogy a 130 lóerős kocsikkal 70-el megyünk, hanem az, hogy a gépjármű vezetők jelentős része nem tud vezetni. Nem szabadna az utakon lenniük, mert állandó veszélyforrást jelentenek azzal, hogy bosszantják és feltartják a többieket! Van aki ezt tudja magáról, mégis megy, van aki pedig azt gondolja, hogy ő végül is ő jól vezet, pedig nem.
A jövő traffipax-a olyan tökéletes lesz, hogy a gyorshajtás mellett képes majd kimutatni a reggeli fogmosás elmulasztását, a parkolási csekk szemétbe hagyintását 6 évre visszamenőleg. Ellenőrzi, hogy oda megyünk-e, ahova az asszonynak mondtuk és kimutatja, ha este, a család lefekvése után pornócsatornákat nézegettünk.
Apropó tv csatorna: megfigyelted, a UPC média boxában lévő winchester időnként akkor is felpörög, ha a kütyü éppen nincs bekapcsolva. Turkálnak, turkálgatnak a gépben, tehetik, övék a cucc, vizslathatják mikor mit és mennyi ideig nézel. (Ráadásul amikor filmet veszel fel, addig, amíg ők mazsolázgatnak a winchesteren, megszakad a filmrögzítés, hosszú részek hiányoznak a filmből, amikor visszanézed.)
Veszel egy csomagot, van benne 60 csatorna, ebből 10 olyan, ami tényleg érdekelhet is, a többi szemét. Megnézik, hogy melyik csatornákat nézegeted a leggyakrabban, aztán azt kiveszik a csomagból, berakják egy másikba, amiért külön fizetni kell. Gyorsan gründolnak egy céget, oda betesznek néhány olyan műsort, amiről tudják, hogy sokan néznék (Bajnokok Ligája, Wimbledon), aztán vedd meg, ha érdekel. Van 8 sportcsatornád, de azokon komoly adás nincs, tele van reklámmal, meg okos futball szakértőkkel, akikre csapatokat bíznak, ott is szakértenek, negyven éve nem rúgtunk egy egyeneset. Egyik nagyobb tufa mint a másik, a -ba -be -ban -ben számukra teljességgel megoldhatatlan feladat. (Foci környékén egyébként is csak suttyók maradhatnak meg, az, aki kevésbé gyökér, mint az edzője, annak fel is út, le is út.)
Amikor elromlott a digibox, a UPC 42 percet váratott a telefonban, utána tudtam bejelenteni a hibát. Ha azt a számot hívod, ahol új előfizetők jelentkeznek be, azt azonnal felveszik!!!
Megjött a konzultációs levél, egyszerű kérdések, amit viszont nem értek: ha az országot vezető politikusok ezekre a kérdésekre nem tudják a válaszokat, akkor milyen vezetők? Ha meg tudják, akkor miért kérdezik? Akarok-e több pénzt kapni? PERSZE! Akarom-e, hogy a bankokat jól megszívassák? NANÁ! Tudom-e, hogy ha több pénzt kapok, azt valahonnan el kell venni, és ha a bankokat szívatják, akkor végül is én szívok? TUDOM BIZONY!!! Itt a gáz. Ezért tartom mondvacsináltnak az egészet. Figyeld meg az lesz, hogy amikor még brutálisabb megszorítások jönnek, akkor majd azt mondják: mit nyavalyogtok, ti akartatok több pénzt kapni nem? Ti miattatok emeltük a minimálbért, támogattuk a nőket, anyákat, fiatalokat, nyugdíjasokat, pénz ugyan nincs rá, de ti akartátok, most fizessetek, mert adni a semmiből nem lehet. Szóval kérik a beleegyezésünket a kivégzésünkhöz.
Az idegeket olykor ki kell simítani, hétvégén a Pap szigeten pihentünk.
Cölöpökön álló faház, über retró filing, olyan alumíniumból sajtolt piros éjjeli lámpa, hogy behalsz, padló hatású linóleum, az ágyon rojtos lepedő, amit középen kettétépték, hogy jusson mindkét ágyra. De az a terasz drága Barátom, az a terasz! 16 négyzetméter és a Dunára néz. Kipakolod az öntöttvas asztalra a reggelit, majszolgatsz, nézed, ahogyan úszik a dinnyehéj és elöntik az agyadat az endogén opioid peptidek. Boldog vagy, mint édesanyád, amikor megtudta, hogy elköltözöl otthonról. És semmi, de semmi nem ronthatja el a napodat. Csak mosolyogsz, amikor a csemetékkel megrakott sárkány hajó irányítója egy üstdobbal vezényli a csapásszámot. Ott evezgetnek a ház előtt, oda-vissza egész délután. Sebaj! Úgyis elnyomja a dobolást gazdagék száguldó fehér motoros hajója. Kurjongatnak is hozzá. Végre nincs különbség szegények és gazdagok között: ők is boldogok. Csak én csendesen.
Este egy nekivadult munkagép a szigeten ész nélkül pusztítja a fákat, munkába állnak a dídzsék, tuc-tuc, tucc-e jobbat? Abban biztos lehetsz.
Sírok, amikor vasárnap el kell jönni, álldogálok a teraszon, nézem: befér-e a csomagtartóba. A terasz marad, de én biztosan tudom: ide még visszajövök.
Az Istenek játékai a hálózaton
Ilyen nincs is. (DE.)
Van egy hálózatom, 3 gépet meg egy nyomtatót aggattam egy routerre.
Dolgozgatok serényen, mikor érzem, hogy az egész elkezd köhécselni, két percig
is eltart, amíg elküld egy kétsoros levelet. A weboldalak betöltődnek ugyan, de csak felibe-harmadába,
az oldalak egy-egy része hiányzik.
Pingeljük a hálót, látjuk, hogy szakadozik szépen.
Jött egy hétvége, hétfőre már csak nyekergett a kóceráj, semmit nem talált meg.
Innentől kín és szenvedés.
Hívom a T-Home dinosaurus jellegű óriáscéget, azt mondják megnézik.
Felhívják a figyelmemet, hogy 72 óra náluk az eljárási határidő.
Ez már az önindítózásnál marhára nem tetszik, pedig még csak most indulnánk.
Három nap, internet nélkül, hogy fogok dolgozni?
Nagy veszteség ez nekem. De nincs mit tenni, ha hepciáskodom megsértődnek és idén már ki se jönnek.
No de.
Délután jön egy sms plusz egy e-mail, hogy a hibát elhárították.
Örülök, mert még nem tudom, hogy nincs miért.
Robogok a géphez, nem megy.
Hívom őket. (Nyomja meg az egyest, nyomja meg a kettest,
adja meg ezt a kódot meg azt az adatot, akcióinkra kíváncsi, nem – anyádra se vagyok kíváncsi.)
Nagyon készségesen meghallgatnak, majd felveszik a hibabejelentést, most figyelj:
megint közlik, hogy 72 óra alatt intézkednek. Hű, mondom, így nehéz lesz kicsúszni
a határidőből, ha minden mondatomra újra indul a stopper.
Másnap megint jöttek az értesítések, hogy a hibát elhárították.
A net persze prüszköl, nyüszög. Ekkor ragadtam meg a drótot és a routert kihagyva
belegyömöszöltem az egyik gépbe. Úgy ment, mint Talma fénykorában.
Tehát a router a hibás. Elrohantam, vettem egy vadi újat és kicseréltem.
Akadozott.
Mennyi az esélye annak, hogy az új routernek is ugyanaz a baja, mint a réginek?
Kihívtam a szuperszervizt.
Azt mondották, hogy kijönnek bruttó 8 ezerért, de mivel platina kártyás ügyfél vagyok,
kapok 15% kedvezményt. Így brutto 6800 ft-ot kell majd fizetni, de csak akkor, ha a
hibát ténylegesen elhárítják.
Kijött a tag, minden megmért, külön-külön minden ment, de ha összedugtuk őket, akadozott.
Leballagott a srác a kocsijához és felhozott egy harmadik routert, amivel úgy megy
a cucc, mint még soha. Viszont a megbeszélt 6800 ft helyett kiszámlázott 15 ezer forintot,
mondván: a 6800 csak a kiszállás, utána jön az óradíj. Ja, ezt elfelejtették mondani.
Úgy hogy már nem sokáig leszek platinakártyás ügyfél, hanem
rézkártyás leszek egy másik szolgáltatónál, aki viszont betartja, amiben megállapodtunk.
Ráadásul 24 órán belül kijön, ha valami baj van.
Bóvli
Visszatekintve akár azt is mondhatnám: ők mindent megpróbáltak.
Táncoltak Hugh Grant-től lopott véletlenül-direkt felvett videón, rendeztek televíziós vitát, ültettek zászlóerdőt, vívtak gazdasági szabadságharcot, de mind-mind csak arra volt jó, hogy mindenki számára világos legyen: fogalmuk sincs semmiről. Próbálkoznak, mint doktor House, vágnak húsba, fúrnak agyba, de az a növekedés meg egyensúly csak nem akar eljönni. Voltunk már Pannon Puma, dübörgött a gazdaság, olyan erővel, hogy nem hallatszottak ki belőle a figyelmeztető hangok, aztán álmodtunk nagyokat! Most, hogy ébredünk és bóvliba lóg a kezünk, gazdasági csúcsminiszterünk szerint olyan sikeresek vagyunk, hogy ezt csak a háborús újjáépítéshez lehet hasonlítani.
A megcsalásban nem maga a megcsalás fáj a legjobban, hanem az, hogy el sem tudtuk képzelni. Annyira mondta, hogy csak bennünket szeret és másra nem is tudna gondolni.
Annyira megható, hogy egyfolytában aggódnak a nyugdíjasokért, a betegekért, az iskolásokért, az éhes gyerekekért, a dolgozókért, a devizahitelesekért, aztán mindenkit egyszerre nyírnak ki. Nem rosszakaratból, csak egyszerűen nem tudják merre induljanak, mit csináljanak. Se az nem jött be, hogy évekig lapítunk, hazudunk reggel meg este, se az, hogy rábízzuk az egészet a törzs mágusára, aki majd kiolvassa a szebb jövőt a nyugdíjasok kiálló lapockacsontjaiból. És ami a legszánalmasabb, ahogy elmagyarázzák nekünk. Hogy ami rossz, az tulajdonképpen nem is olyan rossz. Sőt, jó.
Tudjátok, sok mindent meg lehet velünk tenni. Hazudhatjátok évtizedek óta, hogy már csak egy kicsit kell összehúzni a nadrágszíjat, aztán minden jó lesz. Kivethettek ránk százféle adót. Szétoszthatjátok a pénzünket barátaitoknak, párttársaitoknak. Lehet a vízek országában a legdrágább a vízdíj. A legmagasabb az áfa. Ki lehet bennünket rúgni, indoklás nélkül. El lehet venni a megtakarított pénzünket.
De ahogy mindezeket beadagoljátok nekünk, az a bóvlinál is bóvlibb. Szánalmas, ahogyan a furmányosan kiagyalt panel mondatokat vég nélkül szajkózzátok, hátha elhiszi valaki.
Politikusok nélkül könnyebb lesz a munkánk – mondta Mario Monti, az új olasz kormányfő.
Ezt a mondatot érdemes párszor elolvasni.
Minálunk
Hirdetik az új Széchenyi tervet: PÁLYÁZZON ÉS NYERJEN!
Pedig ez egy hitel, nem nyeremény! Kamattal meg minden!
Ha jóváhagynak mondjuk egymilliót, ötvenezret kapásból be kell csengetned, és még egy fitying nincs a számládon!
A pénzről jut eszembe: az egyik televíziós kvíz játékban a legkisebb nyeremény 100 Ft. Jelentkezel, kiválasztanak, bemész (beutazol) a felvételre, az egész napodat ott töltöd és ha adásba kerülsz, nyerhetsz 100 Ft-ot. És ez még adóköteles. Tudom én, hogy spórolni kell, meg szegény az eklézsia, de ez a kicseszés elég durva.
Fellélegezhetnek az EVA-sok – mondja a híradó bemondója, jövőre még marad az EVA. Csak éppen úgy megemelik az adó mértékét, hogy már nem éri meg. Az EVA-sok most nem fellélegeznek, hanem levegő után kapkodnak. Valamennyit eddig be-befizetgettek, most majd átmennek okosságba. Imádom azokat a gazdasági számításokat, hogy ha eddig eladtak százezer fagurigát száz forintért és ezentúl 200 ft a faguriga, akkor a többlet bevétel 10 millió ft lesz. Jóemberek! Dupla áron nem vesznek majd, csak negyvenezer fagurigát és a bevétel kevesebb lesz, mint eddig!
Jöhetnek az új METRÓ kocsik. Két év pereskedés, hercehurca, hatóság, előírás, szabvány, fenyegetőzés és veszekedés után ugyanazok a kocsik érkezhetnek, mint annak előtte, csak most felmentést kapott az ALSTOM a magyar előírások alól. Így járhatunk még egy évig a füsthajtotta régi szerelvényeken. De legalább jól megmutattuk.
Nem akarsz Metrózni? Ott van a bicikli. Aki kitalálta, hogy a biciklisek ne igyanak egy korty alkoholt se, az jelentősen elrugaszkodott a magyar valóságtól, mondta a miniszterelnökünk. Közvetlenül ezután egy riport:
leállít egy biciklist a rendőr. Kötött, norvégmintás pulóver, gumicsizma. Mennyit ivott? Három felest. Fújja meg ezt. Megfújja. Több volt az, mondja a zsernyák. De nem sokkal – válaszol vigyorogva az öreg.
Apropo bringa. Mindenhol a világon arra használják a Critical Mass-t, hogy népszerűsítsék a városi bringázást. Csak nálunk lett belőle szivatás, visszavágó az autósoktól egész évben elszenvedettek miatt. Most bringázunk, ácsorogjál kücsög!
Százezer forintra büntethetik azt a hajléktalant, akit kétszer azon kapnak, hogy az utcán alszik.
Ez mekkora elrugaszkodás bármilyen valóságtól?
Szinte látom, ahogy a Tesco szatyros hajléktalan megy be a postára:
– Hoztam a százezret, meg itt van még száz, mert ma is az utcán alszom!
Hatezer forint lesz évente az ebadó.
Szerintem a pit bullosoknak legyen 60 ezer.
Szükséged van a harmadik emeleten harci kutyára, amelyik után még az életben
nem szedted össze a kutyaszart? Összeszedjük helyetted, fizesd ki.
Az árban az is benne van, hogy félve megyünk el melletted az utcán.
Megnyugtató hír a kultúra világából: Kerényi Imre azt nyilatkozta, hogy a megvásárolt kormányzati festményeknek az ő ízlésvilága áll a középpontjában.
Így azért könnyebb elviselni.
Mélyaltatás
A testvérem mélyaltatásban fekszik az intenzíven.
Öt órán keresztül tartott az a műtét, amellyel megpróbáltak vért juttatni a jobb lábába.
Hónapok óta alig bírt menni, felpuffadt és lila volt a lábfeje, mint a filmeken a hegymászóknak,
akik lefagyott végtagokkal küzdenek a hideggel és a magassággal. Most lesz hatvan éves, és olyan az érrendszere, hogy bárhol, bármikor leállhat a keringés, olyan fokú a meszesedés és a szűkület.
Senki nem tudhatja biztosan, hogy lehetett volna más, vagy miért hagytuk, hogy így legyen. Élné-e a nyugdíjasok megszokott életét, kirándulgatna, pecázgatna-e ha másképp élte volna az életét az elmúlt 45 évben? Garancia semmire nincs. Így is meghalunk, meg úgy is – mondják a dohányosok és persze ebben az unalomig hangoztatott közhelyben – mint mindegyikben – megcáfolhatatlan igazság lakozik. De meg ám! Legfeljebb a hogyan és a mikor nem lehet közömbös.
Amíg a jóléti világban sokfelé a tehetősek fitness termekben, futópadokon, rafinált vasszerkentyűkön gyűrik az izmaikat, eszik a salátát és diétás kólát isznak, addig jelentős számú magyar ember nem tud lemondani a zsíros pörköltről, nokedliról, pálinkáról. És milyen jól tud esni utána egy kávé, meg egy cigi.
Pedig naponta hallod: ne igyál alkoholt, ne egyél zsírosat, ne káromkodj, ne dohányozz, ne járj kocsmába, ne szerencsejátékozz, ne paráználkodj, a kávé árt, a cukor árt, a tejcukor nem bomlik le, a hónalj sprében alumínium van, a saláta világít a sötétben. Levegőt vehetek? Nem tanácsos, nézd meg mi van benne!
Ráadásul két dolgot nagyon nehezen viselünk: a sikert és a sikertelenséget.
Ma már senki nem csodálkozik azon, hogy a média által hirtelen az egekbe emelt celeb életpálya görbéje az egekből hirtelen a sárba toccsan.
Állítólag a lottón főnyereményt nyert játékosok túlnyomó többségének nem áldás, hanem átok a könnyen jött pénz.
A sikertelenség pedig lassan és módszeresen teszi tönkre az embert. Ha a kudarc okozta feszültség oldására egyszerű és megerőltetés nélküli megoldást választunk, akkor az bizonyosan egészségtelen. Ráadásul – a futás és a tornázás kivételével – mindegyik módszerhez pénz kell, ami ugye nincs, a sikertelenség érzés egyre csak növekszik. Legalább igyunk valamit.
Nem túl magas, de rendes fizetéssel, stabil, kiszámítható munkahellyel nem lennénk annyian rászorulva
sem a szerencsejátékokra, sem a piára sem a hülye kábítószerekre.
Jelenleg ezek az egyszerűnek látszó feltételek honfitársaink jelentős hányadának elérhetetlenek.
Akkor min csodálkozunk és miért ítélkezünk?
Közmunka
Tegnap láttam egyet az egymillió új munkahelyből.
Egy mélyen szántott arcú alkoholista nő, kezében festékes vödörrel, mázolt egy padot.
A pad fa része barna, az öntöttvas váz pedig fekete. A nő bizonytalan mozdulatokkal kente a barna festéket a fára, de jutott belőle szépen a vasra is. Tudod hogy nézett ki végül az a pad? Rá nem ülnél.
Néhány évtizede Kínában próbálkoztak a pottyantós budi mögött felállított házi kohók beüzemelésével. Lett is abból olyan vas, hogy csak na. Varázslat nélkül is elhajlott a leveseskanál, ahogy ettél.
Kísérletezni persze kell, esetleg bejön, vagy mégse, ez eddig rendben is van, de én már negyven éve hallgatom, hogy már csak kicsit lesz rossz, kicsit kell összehúzni a nadrágszíjat, aztán minden jóra fordul. De valahogy még sem.
Az Európai Unióba való belépés joggal tölthetett el bennünket reménységgel, azt gondoltuk a jó példa ragadós. Hogy ha leülünk egy asztalhoz, ahol késsel, villával esznek, ott mi sem köpködünk a földre. A helyzet bonyolultabb. Mi már ritkábban köpködünk, de elkezdték ezt az asztalnál ülők. Ők süllyednek a mi szintünkre. Mi más oka lehet, hogy nálunk mindent megengednek maguknak, amit otthon biztosan nem. Heti 6 napos munkaidőt, indoklás nélküli felmondást, három műszakot minimál bérért otthon meg sem próbálnának, mert a szakszervezetek kizavarnák őket az országból.
Helyre kell állítani a munka becsületét.
Miért, ki szúrta el? Hol veszett el?
Csak nem az ész nélkül osztogatott fizetések, jutalmak, végkielégítések, támogatások, béren kívüli juttatások, vissza-
térítések, kedvezmények, közbeszerzésre ki nem írt pályázatok tengerében? Mi az ördögöt csinált az a sok közgazdász, tudós, pénzügyi szakember, akiknek az a feladatuk, hogy vigyázzanak az ország állapotára, figyeljék, elemezzék, prognosztizálják a gazdasági folyamatokat? Megelégedtek azzal, hogy nekik legalább megvan a jó fizetés, ingyen kocsi sofőrrel, ingyen benzin, ingyen lakhatás. Hol tartunk 22 évvel a rendszerváltás után? A pénzügyi világ most sorolta Magyarországot a bóvli kategóriába. Az ígért drasztikus és azonnali adócsökkentésből brutális adóemelés lett. Egekben van a benzin ára és bizonytalan a forint. Ennyit sikerült eddig összehozni.
Viszont itt van nekünk a közmunka, ahol brigádok tépkedik kézzel a fű közül a gazt. Legalább is az első napon. Ameddig a kamera veszi. Aztán holnap már nagyon fáj az a derék, holnap után be se megy. Beteg.
Minden kis csapatnak kell egy főnök. Akinek hatalma, súlya, hatásköre eddig nem volt soha. Tudod mennyi idő alatt lesz belőle kiskirály? Ő fogja eldönteni, hogy ki dolgozik jól és ki nem. És aki szerinte nem, az repülhet és akkor már, mint közmunkából kizárt személy, nem részesülhet semmilyen juttatásban. Totális kiszolgáltatottság valami hülyének.
A közmunka bérezése a nagy ívű ötlethez megfelelő színvonalú lesz, többnyire jóval a minimálbér alatt. Pedig jól tudjuk, abból sem lehet megélni. Akkor vajon mitől lesz majd sikeres ez a program? Mi fogja a közmunkásokat motiválni, hogy jól és szorgalmasan dolgozzanak? A nyugdíjból visszahívott rendőr törzsőrmester, aki itt majd vezető feladatot kap?
Nándi bácsi, 82 éves nyugdíjas egy átlagos keddi délelőttön, amikor se hőmérsékleti rekord nem forgott veszélyben, és egyik atomerőműből sem szivárogott radioaktív matéria, fogta a kisbaltát és agyonütötte Irma nénit, akivel több mint ötven évet élt együtt. Kérdezték a rendőrök, mi történt? Netán részeg volt? Az öreg ingatta a fejét, dehogy. Évek óta nem iszik. Akkor esetleg összevesztek? Nem. Hát akkor?
Elegem volt – mondta Nándi bácsi.
Valahogy így vagyok ezzel én is.
Bélabá
Bélabá beteg lett, meglehetősen szarul nézett ki.
Volt minden baja, nem kapott rendesen levegőt, felborult a hormonháztartása, különféle fekélyek és kiütések
éktelenkedtek rajta, tudni lehetett, hogy ha nem történik valami lényeges változás, akkor nagy baj lesz. Az osztályvezető főorvos csóválta a fejét, lenne itt egy gyógyszer, ami külföldön már bevált, azt mindenképp meg kellene próbálni.
Bélabá nem akarta beszedni a gyógyszert.
Hajhullástól, további kiütésektől, káros mellékhatásoktól tartott, gondolta így is van baj elég, nincs szükség további komplikációkra, ráadásul ezért a gyógyszerért fizetni is kellett volna.
A főorvos látta, hogy Bélánk akkor se fogja beszedni a gyógyszert, ha itt múlik ki a vaságyon, úgyhogy azt mondta elintézi, hogy a gyógyszerért mindössze háromszázat kelljen fizetni.
Bélabá ebbe nagy nehezen belement, az orvos pedig elkezdte adagolni az általa jónak gondolt pirulákat.
A beteg napról napra jobban érezte magát. Könnyebben lélegzett, a kiütések is halványodtak, délutánonként már kisebb sétákat is tett a kórház parkjában és kezdte észrevenni, hogy a nővérek rendkívül csinosak. Határozottan javult az állapota.
Egyik gyógyszerelésnél a szemfüles Hédike, Béla unokahúga összeadogatta a kórháztól kapott belégen szereplő háromszáz forintokat, és úgy találta, hogy nem azért ingyenes a betegellátás, hogy mindenféle gyógyszerért fizetni kelljen. Nagy ribilliót rendezett, a rokonság kórusban zengte a folyosón, hogy az orvos lenyúlja a beteget, úton-útfélen elmondták mindenféle csalónak, és természetesen azonnal leállították a gyógyszer adagolását.
Béla megint nehezen kap levegőt, rosszabbul néz ki, mint valaha és jelenleg semmi remény, hogy valamitől egyszer majd jobban lesz.
A vizitdíj történetét meséltem el neked.
Boksz sirató
Muhammad Ali és Joe Frazier meccsét 1974. január 28-án játszották és még 2005-ben is ki volt plakátolva a helyszínen a Madison Square Gardenben. Joe Luis, a Barna Bombázó még a legelvakultabb KKK tagoknak is fejtörést okozott: utálni kellett, mert fekete, és egyben imádni, mert istenáldotta tehetség, aki legyőzte a nácik által propaganda célokra felhasznált Max Schmelinget. Ilyen fontos volt akkoriban a boksz. Felejthetetlen bajnokok sora szerettette meg a sportot a siheder néppel, akikben túltengett a tesztoszteron és ki tudja hány kacskaringós út vezetett a börtön helyett a ringbe, a dicsőség felé.
Ma máshogy van.
Van ugyan bokszklub, ring, meg minden ami kell, de már nem a versenyző a legfontosabb tényező, hanem a promóter. Tudod ki ő? A promóter egy zseni! Szervez neked meccseket, és olyan ügyes, hogy mindig olyan ellenfeleket talál neked, aki attól is hanyatt esik, ha az edződ legyez téged egy törölközővel a sarokban. Ha egyszer sem találod el, akkor is elfekszik a harmadik menetben. A promóter ebbe még nem sokat feccöl, lemegy a kocsmába, kinéz valami tetkós hájtömeget, ígér neki száz dollárt és megvan az ellenfeled. A zsenialitása ott izmosodik, hogy össze tud csődíteni sok ezer embert, akik fizetnek azért, hogy nézzenek téged meg a hájtömeget, ahogy bohóckodtok. Rászánják a szabadidejüket, a szombat estéjüket a semmire. Ráadásul a promóter még különféle TV társaságoknak is el tudja adni a közvetítés jogát – mondtam, hogy egy zseni – így akár milliók nézhetik a semmit. Ezt hívják felhozó meccsnek. Én is leigazolt, alapító tagja vagyok annak a Tulok Sportkörnek, ahol a kötelezően agylágyult tagok hajlandók éjjel fél háromkor a TV előtt ülni, hátha kifognak valami nézhető bokszot. Néha egy-egy Manny Pacquiao vagy Amir Khan tartja bennünk a lelket, de többnyire Klicskókat látunk, akik Klicskosan küzdenek: bal, bal, bal, bal, bal-jobb, átölel, bal, bal, bal, szünet. Vagy ott van egy másik – nem sportoló, sportölő – két és fél méter magas Gólem keletről, csipetnyi Godzilla betütéssel , akit baseball ütővel sem tudnak megverni, mert elveszi tőlük és kipiszkálja vele a fogát.
Divat manapság az *agár a ringben* nevű, taktikásnak csúfolt harcmodor is. Ezt a sportriporterek (főleg az Eurosport Horváth Ferije) előszeretettel hívják briliáns védekezésnek. A ravasz bokszoló egész mérkőzés alatt egyes egyedül arra koncentrál, hogy az ellenfele ne kerülhessen másfél méternél közelebb hozzá. Nem elhajol az ütések elöl, hanem elfut. És most jön a – szó szerint – utolérhetetlenül nagy ötlet: időnként beugrik az általa demilitarizált övezetbe és bokszkesztyűn üti ellenfelét. Vagy könyéken. Nagy ritkán fejen. Aztán futás! Ezt megcsinálja menetenként kétszer. A pontozóknak pontozniuk kell, ő ugye ütést nem kapott, mert nem érték utol, ő viszont néhányat odasózott, tehát övé a menet. *Nem tudja lezárni az útját * mondja Ferkó és nem jön rá, hogy kordonnal sem lehetne körbekeríteni, mert az ipse átugorja és elszalad. Tüdeje az van, oda-vissza futja a Maratont! Így is lehet ma bokszmeccset, bajnoki címet nyerni. És mivel a boksz-szakma mindezeket hagyja, bátorítja, a sportolók egyre pofátlanabbak. Szerintem pedig aki futóversenyt rendez a ringben, attól menetenként le kellene vonni egy pontot. Aki futásban jó, menjen atletizálni. Aki jól csűri-csavarja, az legyen inkább ügyvéd. Nem kényszerít senki, otthon is maradhatsz. De ha kesztyűt húzol és kiállsz, akkor küzdjél bakter, ne szaladj el!
A versenyzők is hozzáteszik a firnyákságaikat a sportág lezüllesztéséhez. Amikor valaki halálosan elfárad és úgy érzi nem fogja talpon kibírni a következő menetet, akkor elkezdi kamatoztatni az amatőr színiiskolában tanultakat. Amikor az ellenfele kicsit mélyebbre üt, vagy összekoccan a fejük, akkor összeesik, levegő után kapkod és eljátssza az agyhalált. Ugyanilyen jó az *ÁLLJ* után bekapott ütés. Ha az ellenfél mafla és még besuhint egyet *ÁLLJ* után, fájdalmas arccal elterülsz, percekig meg se mozdulsz és ellenfeledet diszkvalifikálják. Mit mondasz? Hogy az egész sportot nem erre találták ki? Hogy itt állítólag küzdelem folyik, arcomba be – arcodba be, győzzön a jobb? Birkabácsi te! Puha még a fejecske teteje? Kit érdekel a küzdelem meg az ilyen faszságok? Virítsd a lóvét! Ez az, ami számít!! Győztes van meg vesztes. Lehet, hogy húsz év múlva úgy szól majd valamelyik visszaemlékezés, hogy *vitatható körülmények között szerzett XY bajnoki címet* de ez kit érdekel? Te nyertél és vitted a bajnoki övet meg a ZSÉT!
Végül nézzünk pár sokatmondó bokszoló becenevet:
Bostoni Terror (Sam Langford), Barna Bombázó (Joe Luis), Hóhér (Bernard Hopkins), Tigris (Dariusz Michalczewski), Herceg (Naseem Hamed), Panamai Hurrikán (Roberto Duran), a Keleti Szörny (Valujev).
Madár. (Madár)
Az út széle
Senkit sem hagyunk az út szélén!
De mi nagy szarban vagyunk!
Bocs, az már nem az út széle.
Tengo
Hetente egyszer – többnyire szerda délután – elmennek a srácok lábtengózni.
Vén csókák, addig házasodtak meg váltak, meg cserélgették a munkahelyeket, amíg ki nem vívták ezt a jogot magunknak. Foci után ulti, rotációs vendéglátással, isznak valami jóféle pálinkát, van egy kis házi kolbász, szendvics, lilahagyma, saláta, süti, sóspálcika, vörösbor. A háttérben blues vagy rock szól, a csajok meg néha be-benéznek, hogy kell-e még egy kis apró, (kell! ) vagy bármi más (kell).
Komolyan szükségük van ezekre a heti összejövetelekre. Igazából nem csak a fizikum edzéséről van itt szó, leginkább a lelküket cirógatja a dolog. Ezért aztán felvállalnak érte némi kellemetlenséget.
Itt van mindjárt ZS., akire a város van rábízva, amikor 24 órás szolgálatban van. Többnyire a 22 órás intézkedés és kettő óra alvás után érkezik a tengópályára. A láng az idők folyamán nemhogy nem aludt ki benne, hanem egy kétlábon járó bozóttűz, nincs elveszett labda, az “elvesztett mérkőzés” szóösszetételt pedig nem is érti. Űzi, hajtja a társakat, gyerünk, ne toporogjál itt mint kezdő buzi a gőzben!
Három óra futkosás után hiányozni kezd neki az a fél tüdő, amit még triatlonos korában veszített el, amikor fejre állt bringával még huszonévesen. De olyan még nem volt, hogy őmiatta ki kellett volna hagyni tengónapot.
A másik csapattag B. épített egy ranchot, a környékbeliek nála tartják a lovaikat. Negyven kilométert képes menni nyereg nélküli lóháton, az ismertebb sörkutaknál tankol. Ex íjász oktató, erdő, állatok, madarak, lovak, és még lovak.
Jönnek is a vendégek, nézelődnek, lovagolnak, szükség is van a pénzre, de tengónapot kihagyni? Soha.
Rendszeresen eljön P. is, aki könyvkiadó, – hát ne tudd meg. Szerzők, korrektorok, grafikusok, levilágítók, nyomdák, kötészetek, szállítók, könyvkereskedők tucatjai próbálják meg rászorítani, hogy tengó helyett az irodájában intézkedjen. Nem sikerül nekik.
W. kiadványszerkesztő, általában reggel 8 és fél kilenc között ér be a munkahelyére. Senki nem kéri ezt tőle számon, övé a bolt, mehet amikor akar, de húsz év vállalkozói múlttal a háta mögött sem lehet biztos abban, lesz-e elegendő megrendelés? Könyvelőnek, politikusnak, ügyvédnek, jogásznak áll most a zászló – mondja mosolyogva, ott nemigen kell aggódni. A reklám területéről az a vélekedés alakult ki, hogy hazug, nagyotmondó, ügyeskedő emberek játszótere, a szakma pedig erősen rásegít, hogy ez a kép így is maradjon.
Ha esetleg napokig a kutya nem keresi fel, nem telefonál, mit gondoltok mikor jut legalább fél tucat ember eszébe, hogy valamire szükség lenne, de AZONNAL? Igen, szerdán délután, amikor indulna tengózni. Ott ül hétfőn, kedden csütörtökön, pénteken, ha kell hétvégén is bemegy, éjszakai műszakra is kapható, de az a helyzet, hogy kizárólag szerdán van munka!
Mást se hallani, mint hogy mozogni kell, sportolni kell. Ha hétvégén mész el, akkor azt mondják: szép kis alak, amikor végre a családjával lehetne, akkor csavarog a haverjaival. Ha hét közben mész el, akkor azt mondják: na ez is jó kis munkaerő, inkább elmegy focizni, ahelyett, hogy dolgozna. Ha nem mész: ez még arra se hajlandó, hogy felemelje a seggét a fotelból.
Megyünk, oszt jó napot!
Mint annyian, én is régóta töröm a fejem, hogy mivel lehetne a jobb megélhetéshez szükséges plusz forintokat előteremteni. Persze most sem panaszkodhatom, hideg-meleg víz folyik a falból, nem fázom, nem éhezem, de tudod miről beszélek. Ahogy Woody Allen mondta, jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek, már csak anyagi szempontból is.
Egy Józan ész bolt. Ez kellene nekem. Mindig, mindenkinek szüksége van rá, reklámozni se nagyon kellene, vinnék mint a cukrot.
Azaz hogy…
Venni csak az venne, aki azt gondolná, hogy neki nincs, vagy nincs elég.
Na, itt kezd a nagy ötlet hamvában halni. Ki az ma Magyarországon, aki azt gondolja, hogy ő nem a józan esze mentén cselekszik? Ki az, aki bemenne a boltba és azt mondaná: sokat hallottam a józan észről, gondoltam kipróbálom.
Ez elő nem fordulhat. Mifelénk ugyanis észtúltermelés van, mindenki mindent jobban tud, mint a másik – nem sokáig húzná az én kis boltom.
Az itt megjelentek csak gondolatok. Remélem nem ártok vele senkinek.