Zsák krumpli
Ágota gondosan végignézte a nőt, aki szembe nézett vele a tükörből. Nem is rossz, nyanya – mondta magának.
Kicsit közelebb hajolt.
Tényleg fantasztikus ez a szempilla spirál! Őserdő! Full dögös!
A kissé lilásra rajzolt szemöldökkel is meg volt elégedve. Tulajdonképpen az egésszel nincs semmi probléma.
Haj, hajfestés, egy kis pajkos melír, néhány lazára besütött tincs, abszolúte rendben van. Szájfény, szájkontúr. Sehol egy szőrszál. Smink: alapos, de nem feltűnő. Nem úgy a dekoltázs, amely az idők folyamán egyre lejjebb és lejjebb csúszott, mostanra a van rajtam felső, de alig lehet észrevenni kategóriába érkezett. Ágotát nem zavarta, ha belebámultak a melleibe: ha van eladó dinnyéd, ki kell tenni a pultra. És egyébként is: pasit ma így lehet szerezni és punktum! Akinek nem tetszik, ne bámulja! Igaz, lehetne kicsit feszesebb, kicsit teltebb, de ez van, legalább cici, egy pompázó virág, nem pedig olyan, amelyik bimbó marad mindig.
Rozsdabarna lenruhát viselt, nem feszülőset, röhögnie kellett, amikor látta, hogy egyébként megfontolt nők hogyan gyömöszölik bele magukat a két számmal kisebb holmikba, hogy aztán nevetségessé váljanak.
Darázs derekat nagyon szeretett volna! Ágota kutatott az emlékezetében, volt-e karcsú valaha, talán kislány korában, de később már biztosan nem. Már azt is megkapta valamelyik szilveszter este egy félig beszívott pasitól hogy úgy néz ki, mint egy zsák krumpli! A hülye paraszt!
Ha valaki, akkor én adok magamra – gondolta. Hetente járok fodrászhoz, havonta manikűr, pedikűr, válogatott ruhatár, szép és kényelmes cipők, trendi kellékek, gyantázott lábak és hónalj. Fanszőrfazon.
Ráadásul hülye sem vagyok. Rendszeresen olvasok, járok moziba, színházba, koncertekre. És mióta élek egyedül? Több mint hat éve. Uramisten! Hat év!
Bezzeg Gyöngyike, a kis munkaügyes, akinek annyi esze van, hogy minden nap bekapcsolja a GPS-t, amikor indul haza, havonta más pasival szaladgál. Volt, hogy egyszerre ketten várták a kapuban, mert az egyikről megfeledkezett. Még Ambrus Feri, az osztályvezető is rástartolt, pedig a Ferinek három gyereke és csinos felesége van. Ma, ha valaki vastagabb a szívószálnál, az már a kutyának sem kell. Az üzletek is tele vannak olyan ruhákkal, amit csak a harminc kilósok tudnak hordani. Nincs annyi anorexiás a világon! Szeretem, ha van rajta mit fogni – mondták régen a pasik, de ezek mára valahogy kipusztultak. Szét fogyókúráztam az agyamat, volt, hogy 8 kiló le is ment, de aztán 10 jött vissza. Ettől a nyolcvan kilótól soha nem fogok tudni megszabadulni. Ennyi van, és kész! Aki veszi, viszi!
Már persze ha bírja a kis nyeszlett ürge.
Mese
Egyszer a Nagy Vezír szerteszéjjel, de lehet, hogy keresztbe és kasul járt az országban, hogy lássa: milyen dolga van a szegény népnek. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak, csupa miniszterek, meg korrumpálhatatlan képviselők.
Egy falu határában szóba elegyedett egy öreg szántó-vető emberrel. A Nagy Vezír ezzel a szóval köszöntötte az öreget:
– Tisztességgel, öreg!
Felelte a szántóvető:
– Szó nincs róla! Köszönet a NAV-nak!
– Aztán messzi-e még a messzi?
–Az biztos is, sokkal inkább, mint a C. Ronaldo!
Azt kérdi aztán a Nagy Vezír:
– Hány pénzért dolgozik kend?
– Én bizony, uram, hatért. Ebből négyet rögvest a sárba dobok. Járulékok egyebek.
– S hányból él kend?
– Kilencből – mondja az öreg.
– Hát a plusz három honnét lesz?
Felelte az öreg:
– Vissza igényelek egy kis ÁFÁ-t.
Tovább kérdez a Nagy Vezír:
– Hát öreg, hány még a heti kettő?
– A bizony, Nagyuram, már csak évi kettő. Az is csak kék bogyóval.
– Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? – kérdezi a Vezír.
– Amíg van EU-s pályázat, megtesszük, amit lehet.
Az öltönyös nagyurak tovább vonultak, a Nagy Vezír odahajolt a
legkedvesebb slapajához:
– Látod, mennyire értem a nyelvüket?
Kizárt, hogy vidéken veszítsünk.
Viselj rám egy kicsit gondot
Pasit akarsz? Olyat, aki sokáig melletted marad?
Itt a recept:
Viselj rám egy kicsit gondot!
Ne ügyeld azt, amit mondok,
de ha elszakad az ingem,
foltozgasd meg, szeress engem!
Párosítsd meg a harisnyám,
tartsd a szobám mindig tisztán,
reggelimet készítsd tejjel
s kínálj magad mellett hellyel.
Minden napra főzz ebédet,
csak azt, amit a szegények,
de amit adsz, kedvvel adjad,
mintha adnád tenmagadnak.
Ha anyámra emlékezném,
mint az árnyék simulj mellém,
s amit ő is adna mostan,
te is add, de százszorosan!
Hogyha volnék nyughatatlan,
takarjon be puha paplan,
vesd meg ágyam, s észrevétlen
simogass meg a sötétben.
Hogyha volnék tele sebbel,
kenni testem ne feledd el,
hogyha volnék mint a poklos,
légy hasonló orvosokhoz,
hogyha volnék kitaszítva,
rejtekedbe fogadj vissza,
hogyha volnék immár halva,
büszkén fektess ravatalra!…
Jutalmad tán semmi lészen,
csak én leszek, de egészen,
fejtől lábig, szívtől szájig,
minden birtokoddá válik.
Elfeledném az anyámat
s már csak téged akarnálak
ébren, alva… szólva, némán…
hogyha gondot viselnél rám.
(Szemlér Ferenc)
Összeesküvés elmélet
– Mennyien vagyunk?
– Most lépjük át a hét milliárdot! És néhány éven beül lesz az kilenc is.
A két férfi kibámult a hatalmas üvegablakokon át a felhőkarcolókra.
– Kilenc milliárd? Ne hülyéskedj! Hogyan fogunk kilenc milliárd embert eltartani?
– Hogyhogy hogy? Sehogy! Tudod nagyon jól, hogy sehogy. Nincs elég víz, se elég termőföld, se elég fa, se elég…
– Hagyjuk ezt! Én is tudom, hogy mi nincs. Azt mondd, hogy mit csináljunk ?
Az alacsonyabb vállat vont és megigazította vagyonokat érő mandzsettagombját.
– Amit kell. A világ felének továbbra sem adunk tiszta vizet. Ahol mégis van egy kevés, ott azt mondjuk, hogy fertőtleníteni kell és beleszórunk valamit. Ahol bőven van víz, ott, a kipufogógázra kell rámenni. Az is sokat lendít a dolgokon, hogy azt esznek, isznak, amit mi adunk nekik. Észre sem veszik, napról napra szűkebb az érrendszerük. Ezzel a módszerrel még a kritikus határérték alatt tudjuk tartani az átlag életkort.
– A legolcsóbb, ha maguk végzik a feladatot nem?
– Természetesen!
A régi módszerek manapság jobban működnek, mint valaha: egy kis vallás, egy kis etnikai hovatartozás és legyilkolják egymást. Képesek azon egymásnak esni, hogy ki melyik csapatnak drukkol. Ideális!
– Aztán itt vannak a politikai pártok, akik fűt-fát ígérgetnek, aztán pont az ellenkezőjét csinálják. Ezzel is tömegeket tudunk kikészíteni.
– Az emócióban rejlő lehetőségek is határtalanok! Szeretni akarnak és azt akarják, hogy szeressék őket. Volt idő, hogy hellyel közzel sikerült is nekik, apu dolgozott, anyu gyereket nevelt, nagy család, nagy kohézió, valamit tényleg tennünk kellett. Elindítottuk a feminista mozgalmakat, jöjjön az emancipáció! A nők már nem mosogatnak, hanem sziklát másznak és magányosan sírdogálnak karácsonykor. A férfiak meg bejárónőt keresgélnek a hormonháztartásukba. Így aztán mindannyian boldogtalanok, fizikailag is idő előtt tönkre mennek, akarom mondani még pont időben, nem kell nyugdíjat fizetni nekik.
– A megfelelő eszközöket kell megtalálnunk! Itt van például az autó. Imádják!
Elintéztük, hogy mindenki kaphasson jogosítványt, még azok is, akik saját bevallásuk szerint is teljesen alkalmatlanok a vezetésre. A haladás megengedett sebességét – a biztonságosabb közlekedésre hivatkozva – vég nélkül csökkentjük. Röhögnöm kell, amikor látom, hogy harminccal poroszkálnak a kétszáz lóerős kocsikkal! Az üzemanyagok árát pedig folyamatosan növeljük. Ezzel a pofon egyszerű módszerrel is milliók idegrendszerét tudjuk tönkretenni. Kicsit megfejeltük azzal, hogy minden kereszteződésbe lámpákat telepítettünk és szinte kivétel nélkül mindegyiknél meg kell állni. Ezzel is szépen keresünk, sokkal több üzemanyag fogy és garantáltan nem marad ép idegszál. Mehetnének persze hidrogénnel, vagy elektromos meghajtással, de ezt az olaj lobbi nem engedi. Ölnek, ha kell.
– Egy másik hatásos módszer a várakoztatás. Utálnak várakozni, így aztán jól megvárakoztatjuk őket ahol csak lehet. Volt idő, hogy éveket vártak egy kocsira, telefonra. Ma már ezt sajnos nem tudjuk tartani, de ott vannak nekünk az ügyintézési határidők, hivatalok, posták, orvosi rendelők, bevásárló központok, piros lámpák, menetrendek, országhatárok. Egyfolytában várakoznak és közben eszi őket az ideg. Várják a szebb jövőt, amikor majd nem kell várni.
– Nem csak autózni szeretnek, hanem beszélni is!
– Hála az Úrnak, imádnak trécselni. Csináltunk nekik mobil telefont, szarba se kerül az előállítása és aranyért adjuk, mégis képesek évente lecserélni. Ez az egyik legjobb bevételünk. Akinek nincs újabb és újabb készülékre pénze, annak oda adjuk ingyen, és ezer évig fizettetjük vele a havidíjakat úgy, hogy közben naponta pépesre sugarazzák vele a saját agyukat. Nagyon praktikus.
– A dohányzást is szigorúbban kellene tiltani! Minél jobban tiltjuk, annál dacosabban szívják. Így számolatlanul dől a pénzt, és a hatvanat is alig érik meg.
– Piálni is szeretnek!
– Naná! Ki lehet ezt józanul bírni?
– Kapnak tablettás bort meg főzhetnek maguknak házi pálinkát. Nem kell beavatkoznunk, önjáró a dolog.
– A baj az, hogy mi hiába teszünk meg mindent, ezek szívóskodnak. Ragaszkodnak a kis nyomoronc életükhöz. Elkezdtek edzésre járni, meg kocognak, meg nyúltápot esznek. Igaz, hogy azt is mérgezzük, de már immunisak. Fölmennek a hegytetőre, de rosszul vannak a friss levegőtől és beállnak a turista busz mögé kipufogó gázt szívni. Lassan agyon verni sem lehet őket.
– Velünk nem szórakozhatnak! Ami megmaradt fa, azt kivágjuk, kíváncsi vagyok mit szívnak majd levegő helyett?
– Az azért nekünk is gondot jelenthet!
– Mit gondolsz miért ölünk dollár milliárdokat a Mars programba te kis butus?
Csönd
Maga baszott bele a hátamba – harsogja a jólfésült apuka, aki az imént szállt fel a buszra tíz év körüli gyerekével.
– Dehogy basztam a hátába – érkezik az öblös hangú ellentmondás, maga tolatott bele az öklömbe.
– Dehogy én tolattam, maga lökött hátba!
Az apuka úgy ugrott fel a buszra, mint egy puma, látszott, helyet akar szerezni mindenáron.
Micsoda csalódás, az ember gyors, ruganyos, határozott, aztán ott a sok üres hely, nincs kivel harcolni.
Vagy mégis? Hetven körüli öregúr, aki ellent mer mondani.
– Maga csak ne magyarázzon, maga ingyen utazik! – jön elő egy meglepő érvvel az apuka.
– Igen, hatvannyolc elmúltam, ingyen utazom! – tölti be most már az egész buszt az öblös hang, azért még nem kell az öklömbe beletolatni!
– Hagyja már az öklét, mert mindjárt előveszem és is az enyémet – ijesztget a jólfésült.
– Csak nem verekedni akar? – kérdezi a nyugdíjas és harsányan felnevet, érezni, hogy kicsit most megijedt.
– De, hétfő reggel van, maga lenne a negyedik, akinek nekimegyek – jön a humorosnak szánt válasz.
– Na akkor jól van – mondja az öreg, látszik, hogy maga jó apa, jóra tanítja a gyerekét!
– Jóra bizony! Mindig mondom neki, a cigányt taposd el! Ezt mondom neki mindig.
– Fél maga azoktól – provokálja az öreg.
– Én ugyan nem!
– Dehogy nem, a magyarok félnek a cigányoktól!
– Akkor én nem vagyok magyar!
– Idehallgasson, maga tanult ember, ez a cigány dolog azért nem ilyen egyszerű!
– De nagyon egyszerű! A cigányok, a zsidók meg ez a sok bevándorló! Ezek csinálják azt a rengeteg bajt! Kettőt le is rokkantottam, a büdös anyjukat, amikor megtámadtak, de az ügyész rendes ember volt, önvédelemnek vette.
A két ember hangja sodródik végig a buszon, megrezegteti a dobhártyákat, a hallójáratokon át gondolattá formálódik. A csukott szájakon azonban nem jön ki hang. Ránk telepszik a csönd.
Én kicsit szégyellem.
A tolvaj
A fickó öles léptekkel halad el a medence partján, majd határozott mozdulattal kapja le a fém akasztóról és teríti magára a fürdő köpenyemet. A köpenyem zsebében a zsebkendőm és a hotelszoba kártyám. Megrémülök. Kártya nélkül nem tudunk majd bemenni.
Már percek óta figyelem ezt az embert, az előbb is itt ácsingózott a rengeteg, egymásra akasztott, teljesen egyforma fehér köpeny előtt és a fejét vakarta. Aztán néhánynak beletúrt a zsebébe, hátha ráakad valami ismertető jelre. De lehet, hogy csak csórna valami használhatót. Figyeltem, mit vesz ki a zsebekből, de nem nyúlt semmihez, csak értetlenül széttárta a karját és eloldalgott.
Néhány perc múlva visszajött! Nem bizonytalankodott, szinte oda sem nézett, határozott mozdulattal kapta le az előre kiszemelt köpenyt – történetesen az enyémet – és vitte.
Kiugrok a medencéből, egészen jól működik a térdem, a bokám, minek nekem gyógyvízben ücsörögni, ha így ki tudok ugrani valahonnan.
Pillanatok alatt utolérem a tolvajomat, aki meglopni készül éppen.
Már az érkezéskor aláírattak velünk egy papírt, hogy amennyiben távozáskor nincs meg hiánytalanul a törölköző, vagy a köntös, akkor ki kell fizetni. A köntöst 10 ezer forintra taksálják. Ebben nyilván a büntetés is benne van, kinek érne meg 10 ezer forintot egy agyonhasznált fürdőköntös, amelyik úgy el van szabva, hogy kb. mellbimbó magasságban tudom csak megkötni magamon.
– Ez nem a maga köntöse, hanem az enyém – mondom neki komoly arccal, adja vissza!
A medence közönsége nézi a jelenetet, roppant kínos az egész, az emberem magyarázkodik, hogy ez az övé, de én nagyon határozott vagyok, ő egyre bizonygatja, hogy de hát ő odatette, ahonnan levette, de azért közben már veszi le magáról és odaadja. Mondom neki, hogy már figyelem egy ideje, ahogyan turkál a köntösök zsebében. Negyvenes cigány ember a tettes, rögtön mindenki együtt érez velem. Ráadásul azzal vág vissza ingerülten, hogy akkor mondjam meg, hol van az övé. Honnan tudhatnám, mondom teljes joggal, talán ahová tette. Ő oda tette. De ez az enyém. Benne van a szobakártyám a zsebében. Erre aztán nincs mit mondani.
Legközelebb az étkezőben találkozunk, ingerülten néz rám. Engem is bánt a dolog, fiatal felesége, kicsi gyereke nézte végig a jelenetet. Apát tolvajnak nézik. Pedig ő csak megpróbálta visszaszerezni, amit elvettek tőle. Hogy ne neki kelljen fizetnie.
Hamar eldöntöm mit fogok csinálni.
Másnap, amikor megyünk le a medencékhez, pont szembe jönnek velünk. Az egész család, mindenkin fürdőköntös.
– Meglett végül? – kérdem barátságosan. Hálás a lehetőségért, rögtön elmondja, hogy maradt egy köntös a placcon, csak nem az övé, az övét a kártyával együtt elvitte valaki, azt most majd neki kell kifizetnie.
– Én is ezért ijedtem meg, mondom neki, a kártya nélkül nem tudtam volna a szobámba bemenni.
És akkor elnézést kér.
Nem történt semmi, mondom megkönnyebbülten.
Békességben nyaralunk tovább.
A legszerencsésebbek között
Az egész olyan, mint egy nagy rinya-tanya. Hol ezért rinyálsz, hol meg azért – mondja kedves és őszinte ismerősöm, aki olvasgatja a blogomat.
Ráadásul csupa lényegtelen dolog, hogy szemetelnek, hangoskodnak, meg hogy pofátlanok az emberek. És akkor mi van? Öreg emberek halnak meg úgy, hogy életükben egyetlen éjszakát sem aludtak rendes ágyban. Kontinensnyi területeken nincs víz, nincs étel, vagy egyik sem. Te meg a vasárnap délutáni alvásodért aggódsz?
Tudom, hogyne tudnám, hogy ezek nem komoly bajok.
Sokkal jobb, ha óbégatnak, mint ha a vasat mártogatják belém, beléd. Ha egymásba… Esetleg.
Csak hát ez a sok kis lényegtelen pillanat megkeseríti a mindennapjainkat. Nem úgy, hogy depressziós leszel, vagy ilyesmi, csak gondoskodik róla, nehogy túl jól érezd magad. Ne kérdezd, hogy kell boldognak lenni, a boldogság nem egy permanens valami, hogy egyszer csak eljön egy péntek délután, és attól fogva boldog vagy, bár speciel én tényleg minden péntek délután boldog vagyok, a péntek délután a legjobb időszaka a hétnek. Ígérete a a későig alvásnak, a szombat reggeli tojásrántottának, a gondtalanság, a közös örömködés, a szelídebb város ideje. Kiszabadulsz a zöldbe és belélegzed amit az erdő kilélegez. Ráadásul még egy egész hetet sem kell várjak a következő péntekre, mert a szerda is péntek, amikor a barátokkal sportolunk, röhögcsélünk, ökörködünk.
Hányszor gondoljuk, hogy milyen jó lenne nyerni a lottón, aztán gondtalanul élni. Szerintem a francokat. Nem csak a nagy ház, a szép kocsi, meg a nagy utazások jönnének, hanem a nagy gondok is. Hogy kinek mennyit adj ahhoz, hogy se irigynek, se hülyének ne tartsanak. Apropó irigység: tudod miért nem mondhatja senki, hogy köszöni szépen, jól van, mindenki egészséges, a családban kevés a veszekedés, a fizetés megfelelő, még félre is lehet kicsit tenni, a gyerekek szorgalmasan tanulnak, úgyhogy sínen vannak a dolgok? Mert kiirigykednék a világból. Lehetsz olyan ember barátja, akinél minden rendben van akkor, amikor téged megölnek a gondok? Semmiképp. Így aztán csak éppen annyival több jó dolgot közlünk magunkról a sok panaszkodás közben a másikkal, hogy érezze: nekünk azért kicsit jobb, mint neki.
Egészen egyszerű elégedettségi fokmérő annak a kérdésnek a feltevése, hogy kivel cserélnél legszívesebben? Ha nem csak a telke, a háza, vagyona lenne a tied, hanem az anyósa, a konkurense, az idegrendszere is! Rájössz, hogy senkivel! Hát akkor?
Persze, hogy nem mer az ember elégedett lenni, amikor tudja, hogy az elégedettség kézen fogva jár az önteltséggel, annak érzésével, hogy az a sok jó, amit kapunk, az jár nekünk, megdolgoztunk érte. És másoknak csak azért nem sikerül, mert szerencsétlen hülyék. Ahogyan ezek a gondolatok elhatalmasodnak rajtunk, biztosra vehetjük, hogy a dolgok hamarosan rosszra fordulnak. Aki nem tud a jó sorsával alázatosan bánni, aki nem ismeri fel az egyszer lent, egyszer fent törvényszerűségét, az biztosan elbukik.
Lehetünk-e elégedetlenek akkor, amikor egy olyan európai közösségben élünk, amelyik benne van abban a 10%-ban, akinek a legjobban megy a sora az egész világon. Olyan gondjaink vannak, hogy az olívabogyó paprikával, feta sajttal vagy hámozott mandulával legyen-e töltve. Hogy a 37 féle ásványvíz közül melyiket válasszuk? Megérdemeljük, ha nem tudunk elégedettek lenni.
Pedig milyen egyszerűnek tűnik.
Miből állna, ha nem dobálnánk a földre azt, ami éppen feleslegessé vált? Cigarettás dobozt, zsebkendőt, csokis papírt, PET palackot?
Csendesen beszélnénk, hajnal 4-kor is, amikor csak mi vagyunk az utcán.
A külső sáv is megfelelne nekünk, menjen, akinek sietősebb a dolga.
Meghallgatnánk és megértenénk a mások véleményét is.
Kivárnánk a sorunkat.
Nem nyúlnánk ahhoz, ami nem a miénk.
Rendet raknánk magunk után.
Nem csak kapni szeretnénk, hanem adni is.
Ha csak ennyicskét sikerülne elérnünk, sokkal jobban tudnánk élvezni mindazt, ami
valami irdatlan nagy szerencse folytán nekünk megadatott.
De nem. Itt még nem tartunk. Messze nem.
De addig sem hagyhatjuk, hogy az apró, hétköznapi visszásságok tönkre tegyék az örömünket.
Csalánverés
Miért ne szeretném a kutyákat?
Szeretem őket.
Úgy tudnak örülni, úgy tudnak ragaszkodni, ahogy az emberek csak kevesen.
Olykor büdösek, nyálasak és legszívesebben akkor nyalnak képen, miután jól körbenyalogatták a saját segglyukukat, mégis szeretem őket.
Én a kutyás embereket nem szeretem, akik a kutyából csak a lelkes farokcsóválást igénylik. Azt, hogy be kell oltatni, rendszeresen fürdetni kell, sétáltatni kell és össze kell szedni utána a kutyaszart, azt már nem annyira szeretik. Ők a mások kárára szeretik a kutyát. Ha a kutya őrjöng otthon, mert egyedül lett hagyva egész napra, azt a körülöttük élők hallgatják. Az éjszakások is, akik nappal aludnának.
A négy fal közé bezárva az állat is szenved, így a kutyatartás tulajdonképpen senkinek sem jó, csak a gazdinak, aki igényli az esti farokcsóválást. Ha valaki ezt szóvá teszi, akkor az illető nem azt szűri le az egészből, hogy ő egy önző dög, hanem azt, hogy van, aki nem szereti az állatokat. Az meg má’ milyen ember?
A házunkban a másodikon él egy család, akik nagyon szeretik a szépet, ezért a folyosói rácsra virágládákat szereltek. Virítanak a muskátlik. Gondozzák is rendesen, öntöznek, kertészkednek, az elszáradt részeket pedig levágják és leszórják a földszintre. Aki megy haza, át kell gázolnia a komposzt hegyen. A kedves szomszéd a szépet csak a saját ajtaja előtt szereti, a két emelettel lejjebbi állapot már hidegen hagyja. Esetleg lemenne és összesöpörné amit odaszemetelt? Eszébe sem jut. Azt más dolgának érzi.
Egy másik galamblelkű lakó a madaraknak tesz ki napraforgó magot, hogy ne éhezzenek. Rendes ember. Aztán a madarak nem csak esznek, hanem meg is fürdenek a magokban. Az egész folyosó csupa szétszórt szotyihéj. Azt már Vajszív nem takarítja fel. Annyira kimerül a jószívűségben, hogy többre már nem futja az erejéből. Majd mi összesöpörjük, ezzel vállalunk részt a madarak etetéséből.
A szőröshasú, köpcös rohamsisakos, aki összegyűjtött másfél milliót egy dögös motorra, nem tud megelégedni azzal, hogy csak itt-ott bámulják meg a gépcsodát. Ha már ennyit belefeccölt, bámulja meg minden köcsög. Kiszereli a kipufogóból a hangtompítót és úgy szambázik fel- s alá, zörögnek az ablakok, vijjognak az autóriasztók. Megkérdeztem egyszer egy ilyen fazont: miért jó neki, hogy megsüketül a motoron? Azt válaszolta, hogy biztonsági okokból. Az autósoknak hallaniuk kell, hogy ő jön, mert különben naponta elgázolnák. Mennyire hajánál fogva előrángatott magyarázat! Tehát aki nem úgy bömböl a motorjával, mint egy kétszáz tonnás repülő, azt minden nap felborítják! Marhaság! Szerencsére ezt csak néhány kihaénnem tetkóvitéz érzi elfogadható magyarázatnak.
A guberálónak van baja elég, a kukákból kell összeszednie a napi betevőt, minek csesztetni? Kitiltani, elzavarni, megbüntetni?
Aki nagy lazán kivágja a kuka tetejét úgy, hogy majd le szakad, aztán a fele szemetet kiszórja a földre, kibányássza ami neki kell és nagyot köpve szitkozódva továbbáll, azt valahogy nem tudom igazán sajnálni. Azt sem, aki csupán azért trágárkodik, beleordítozva a vasárnap éjszakába, mert másokat tart felelősnek a saját sorsáért.
A Vízművek úgy biztosítja be, hogy véletlenül se kaszáljon kevesebbet, mint amennyi szerinte neki jár, hogy a mi költségünkön cserélteti le hatévente a vízórát. A vízlobbynak sikerült elérnie, hogy ez kötelező legyen. Mekkora sületlenség! Azért, hogy egy szolgáltató nehogy rosszul járjon, mi fizetünk! És milyen bombabiztos üzlet ez annak, aki a cserét végzi! Nem kell megrendelések után szaladgálnia. Minden az ölébe hullik. Mi pedig tűrjük és fizetünk.
A minap egy ruhaüzletben a férfi próbafülkében szembetalálkoztam egy kis töltött galamb nővel, kezében fél tucat próbálnivalóval. Hirtelen azt gondoltam, hogy eltévesztette a házszámot, mondtam neki, ez férfi próbafülke. Na és, biggyesztette a száját sértődötten, mi maga, igazgató, hogy ennyire jól tud mindent?
Maga pedig Irmuska, az emancipált jány, aki szerint a szabályokat másoknak találták ki? Magának nem elég nagy a parkoló és áll be a bejáratba, maga füstöl a mások arcába, maga dobálja szét az utcán a használt papír zsebkendőt, maga próbálja előre ügyeskednie magát, ha valahol áll a sor? Bocsánat, akkor nem szóltam.
Én szeretem az állatokat.
1 s más
Vége a himi-humi világnak, a neménvótam, hanem a mögöttem gyövő, neménvezettem, hanem a nemtomki, itt az újgenerációs Trafistar SR 590 traffipax, egyszerre 4 forgalmi sávot képes ellenőrzés alá vonni, egyidejűleg 22 gépjármű megfigyelésére alkalmas, és tíz különböző szabályszegést azonosít, illetve rögzít.
Mikor jönnek rá vajon, hogy a legnagyobb baj nem az, hogy a 130 lóerős kocsikkal 70-el megyünk, hanem az, hogy a gépjármű vezetők jelentős része nem tud vezetni. Nem szabadna az utakon lenniük, mert állandó veszélyforrást jelentenek azzal, hogy bosszantják és feltartják a többieket! Van aki ezt tudja magáról, mégis megy, van aki pedig azt gondolja, hogy ő végül is ő jól vezet, pedig nem.
A jövő traffipax-a olyan tökéletes lesz, hogy a gyorshajtás mellett képes majd kimutatni a reggeli fogmosás elmulasztását, a parkolási csekk szemétbe hagyintását 6 évre visszamenőleg. Ellenőrzi, hogy oda megyünk-e, ahova az asszonynak mondtuk és kimutatja, ha este, a család lefekvése után pornócsatornákat nézegettünk.
Apropó tv csatorna: megfigyelted, a UPC média boxában lévő winchester időnként akkor is felpörög, ha a kütyü éppen nincs bekapcsolva. Turkálnak, turkálgatnak a gépben, tehetik, övék a cucc, vizslathatják mikor mit és mennyi ideig nézel. (Ráadásul amikor filmet veszel fel, addig, amíg ők mazsolázgatnak a winchesteren, megszakad a filmrögzítés, hosszú részek hiányoznak a filmből, amikor visszanézed.)
Veszel egy csomagot, van benne 60 csatorna, ebből 10 olyan, ami tényleg érdekelhet is, a többi szemét. Megnézik, hogy melyik csatornákat nézegeted a leggyakrabban, aztán azt kiveszik a csomagból, berakják egy másikba, amiért külön fizetni kell. Gyorsan gründolnak egy céget, oda betesznek néhány olyan műsort, amiről tudják, hogy sokan néznék (Bajnokok Ligája, Wimbledon), aztán vedd meg, ha érdekel. Van 8 sportcsatornád, de azokon komoly adás nincs, tele van reklámmal, meg okos futball szakértőkkel, akikre csapatokat bíznak, ott is szakértenek, negyven éve nem rúgtunk egy egyeneset. Egyik nagyobb tufa mint a másik, a -ba -be -ban -ben számukra teljességgel megoldhatatlan feladat. (Foci környékén egyébként is csak suttyók maradhatnak meg, az, aki kevésbé gyökér, mint az edzője, annak fel is út, le is út.)
Amikor elromlott a digibox, a UPC 42 percet váratott a telefonban, utána tudtam bejelenteni a hibát. Ha azt a számot hívod, ahol új előfizetők jelentkeznek be, azt azonnal felveszik!!!
Megjött a konzultációs levél, egyszerű kérdések, amit viszont nem értek: ha az országot vezető politikusok ezekre a kérdésekre nem tudják a válaszokat, akkor milyen vezetők? Ha meg tudják, akkor miért kérdezik? Akarok-e több pénzt kapni? PERSZE! Akarom-e, hogy a bankokat jól megszívassák? NANÁ! Tudom-e, hogy ha több pénzt kapok, azt valahonnan el kell venni, és ha a bankokat szívatják, akkor végül is én szívok? TUDOM BIZONY!!! Itt a gáz. Ezért tartom mondvacsináltnak az egészet. Figyeld meg az lesz, hogy amikor még brutálisabb megszorítások jönnek, akkor majd azt mondják: mit nyavalyogtok, ti akartatok több pénzt kapni nem? Ti miattatok emeltük a minimálbért, támogattuk a nőket, anyákat, fiatalokat, nyugdíjasokat, pénz ugyan nincs rá, de ti akartátok, most fizessetek, mert adni a semmiből nem lehet. Szóval kérik a beleegyezésünket a kivégzésünkhöz.
Az idegeket olykor ki kell simítani, hétvégén a Pap szigeten pihentünk.
Cölöpökön álló faház, über retró filing, olyan alumíniumból sajtolt piros éjjeli lámpa, hogy behalsz, padló hatású linóleum, az ágyon rojtos lepedő, amit középen kettétépték, hogy jusson mindkét ágyra. De az a terasz drága Barátom, az a terasz! 16 négyzetméter és a Dunára néz. Kipakolod az öntöttvas asztalra a reggelit, majszolgatsz, nézed, ahogyan úszik a dinnyehéj és elöntik az agyadat az endogén opioid peptidek. Boldog vagy, mint édesanyád, amikor megtudta, hogy elköltözöl otthonról. És semmi, de semmi nem ronthatja el a napodat. Csak mosolyogsz, amikor a csemetékkel megrakott sárkány hajó irányítója egy üstdobbal vezényli a csapásszámot. Ott evezgetnek a ház előtt, oda-vissza egész délután. Sebaj! Úgyis elnyomja a dobolást gazdagék száguldó fehér motoros hajója. Kurjongatnak is hozzá. Végre nincs különbség szegények és gazdagok között: ők is boldogok. Csak én csendesen.
Este egy nekivadult munkagép a szigeten ész nélkül pusztítja a fákat, munkába állnak a dídzsék, tuc-tuc, tucc-e jobbat? Abban biztos lehetsz.
Sírok, amikor vasárnap el kell jönni, álldogálok a teraszon, nézem: befér-e a csomagtartóba. A terasz marad, de én biztosan tudom: ide még visszajövök.
Az Istenek játékai a hálózaton
Ilyen nincs is. (DE.)
Van egy hálózatom, 3 gépet meg egy nyomtatót aggattam egy routerre.
Dolgozgatok serényen, mikor érzem, hogy az egész elkezd köhécselni, két percig
is eltart, amíg elküld egy kétsoros levelet. A weboldalak betöltődnek ugyan, de csak felibe-harmadába,
az oldalak egy-egy része hiányzik.
Pingeljük a hálót, látjuk, hogy szakadozik szépen.
Jött egy hétvége, hétfőre már csak nyekergett a kóceráj, semmit nem talált meg.
Innentől kín és szenvedés.
Hívom a T-Home dinosaurus jellegű óriáscéget, azt mondják megnézik.
Felhívják a figyelmemet, hogy 72 óra náluk az eljárási határidő.
Ez már az önindítózásnál marhára nem tetszik, pedig még csak most indulnánk.
Három nap, internet nélkül, hogy fogok dolgozni?
Nagy veszteség ez nekem. De nincs mit tenni, ha hepciáskodom megsértődnek és idén már ki se jönnek.
No de.
Délután jön egy sms plusz egy e-mail, hogy a hibát elhárították.
Örülök, mert még nem tudom, hogy nincs miért.
Robogok a géphez, nem megy.
Hívom őket. (Nyomja meg az egyest, nyomja meg a kettest,
adja meg ezt a kódot meg azt az adatot, akcióinkra kíváncsi, nem – anyádra se vagyok kíváncsi.)
Nagyon készségesen meghallgatnak, majd felveszik a hibabejelentést, most figyelj:
megint közlik, hogy 72 óra alatt intézkednek. Hű, mondom, így nehéz lesz kicsúszni
a határidőből, ha minden mondatomra újra indul a stopper.
Másnap megint jöttek az értesítések, hogy a hibát elhárították.
A net persze prüszköl, nyüszög. Ekkor ragadtam meg a drótot és a routert kihagyva
belegyömöszöltem az egyik gépbe. Úgy ment, mint Talma fénykorában.
Tehát a router a hibás. Elrohantam, vettem egy vadi újat és kicseréltem.
Akadozott.
Mennyi az esélye annak, hogy az új routernek is ugyanaz a baja, mint a réginek?
Kihívtam a szuperszervizt.
Azt mondották, hogy kijönnek bruttó 8 ezerért, de mivel platina kártyás ügyfél vagyok,
kapok 15% kedvezményt. Így brutto 6800 ft-ot kell majd fizetni, de csak akkor, ha a
hibát ténylegesen elhárítják.
Kijött a tag, minden megmért, külön-külön minden ment, de ha összedugtuk őket, akadozott.
Leballagott a srác a kocsijához és felhozott egy harmadik routert, amivel úgy megy
a cucc, mint még soha. Viszont a megbeszélt 6800 ft helyett kiszámlázott 15 ezer forintot,
mondván: a 6800 csak a kiszállás, utána jön az óradíj. Ja, ezt elfelejtették mondani.
Úgy hogy már nem sokáig leszek platinakártyás ügyfél, hanem
rézkártyás leszek egy másik szolgáltatónál, aki viszont betartja, amiben megállapodtunk.
Ráadásul 24 órán belül kijön, ha valami baj van.
Mint annyian, én is régóta töröm a fejem, hogy mivel lehetne a jobb megélhetéshez szükséges plusz forintokat előteremteni. Persze most sem panaszkodhatom, hideg-meleg víz folyik a falból, nem fázom, nem éhezem, de tudod miről beszélek. Ahogy Woody Allen mondta, jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek, már csak anyagi szempontból is.
Egy Józan ész bolt. Ez kellene nekem. Mindig, mindenkinek szüksége van rá, reklámozni se nagyon kellene, vinnék mint a cukrot.
Azaz hogy…
Venni csak az venne, aki azt gondolná, hogy neki nincs, vagy nincs elég.
Na, itt kezd a nagy ötlet hamvában halni. Ki az ma Magyarországon, aki azt gondolja, hogy ő nem a józan esze mentén cselekszik? Ki az, aki bemenne a boltba és azt mondaná: sokat hallottam a józan észről, gondoltam kipróbálom.
Ez elő nem fordulhat. Mifelénk ugyanis észtúltermelés van, mindenki mindent jobban tud, mint a másik – nem sokáig húzná az én kis boltom.
Az itt megjelentek csak gondolatok. Remélem nem ártok vele senkinek.